Nem a populisták, a liberálisok parancsolnak megálljt az EU-nak

2018. június 25. 16:18

Mészáros Tamás
Index

A konzervatív-liberális Mark Rutte és kormánya részben elvi, részben taktikai, részben pedig gazdasági okokból lényegében ugyanazt az álláspontot képviseli, mint a populisták, azaz hogy az unió jelenlegi formájában velejéig rohadt.

„A TOVÁBBI INTEGRÁCIÓ LEGPOTENSEBB ELLENSÉGE VALÓJÁBAN NEM EGY MIGRÁNSOZÓ ÉS BRÜSSZELEZŐ DÉL- VAGY KELET-EURÓPAI POPULISTA, HANEM A DECENS HOLLAND LIBERÁLIS MINISZTERELNÖK, AKI BICIKLIVEL JÁR MUNKÁBA, MÉG A KILÖTTYINTETT KÁVÉT IS FELTÖRLI MAGA UTÁN A PARLAMENTBEN, ÉS AMÚGY AZ EURÓPAI PROJEKT ELKÖTELEZETT HÍVE, CSAK NEM ANNAK MOSTANI FORMÁJÁBAN.

A konzervatív-liberális Mark Rutte és kormánya részben elvi, részben taktikai, részben pedig gazdasági okokból lényegében ugyanazt az álláspontot képviseli, mint a populisták, azaz hogy az unió jelenlegi formájában velejéig rohadt, és erre semmiképpen sem a több integráció és Emmanual Macron francia elnök reformtervei jelentik a megoldást.

A holland liberálisokat pedig a szélsőjobbnál is jelentősebb reformellenes erővé teszi, hogy ők a populista hőzöngőkkel szemben elég jól értenek hozzá, hogy hogyan kell hatékonyan érdeket érvényesíteni az EU-ban. Ahelyett, hogy rárúgnák az ajtót a németekre vagy a franciákra, a háttérben, lassú és okos szövetségépítéssel tesznek róla, hogy Európa ne forduljon olyan irányba, amely nekik nem tetszik. Ez pedig Magyarország számára is fontos folyamat, hiszen

A HOLLANDOK EGYIK FŐ SZLOGENJE, HOGY KEVESEBB PÉNZT ÉS TÖBB BÜNTETÉST KAPJANAK AZ OLYAN RENITENS KELETI ÉS DÉLI TAGÁLLAMOK, MINT MAGYARORSZÁG.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/131601