Az elidegenedés ellen – Bagdy Emőke új könyvéről

2018. június 25. 13:38

Gágyor Péter
Mandiner

Az ember lelki összetevői csakis az anya és csecsemő kapcsolatban, valamint az apa példamutató jelenlétében alakulhatnak ki optimálisan.

„Magad tedd meg először azt a lépést, amit mástól elvárnál” (Jung)

 

Bagdy Emőke szövegeit, cikkeit, könyveit elolvasni – sőt, meghallgatni videóelőadásait – egyetlen alkalommal általában kevésnek tűnhet. Bagdy legújabb kötete tanulmányozása esetében is („Pszicho-fitness gyermekeknek, szülőknek és nevelőknek”) rákényszerül az olvasó a visszalapozásokra, és nem pusztán azért, mert ez a könyv pedagógiai használati utasításként is felfogható.

A szerző olykor merész szempontjai elemzésekor a rá jellemző szenvedélyes érveivel, megközelítéseivel a pszichológia új szempontjait nyitja meg, friss kutatásokra, kísérletekre, tudományosan hitelesített publikációkra hivatkozik és alapozza meg a szakvéleményét, váratlanul. Az olvasó (aki a szerző szavaival, mint minden ember, eleve pszichoszomatikus-spirituális lény), tehát rákényszerül, hogy előítéletein túllépjen, sőt a korábbi tanulmányaiból rögződött hipotéziseit is újra értékelje.

A pszichológia tudománya rengeteg hasznosnak tűnő változást élt meg a korunkban.

Különösen jelentős paradigmaváltások időszaka következett be az ezredforduló óta – például egészen a kvantumelmélet általános tanulságainak áttételes hatásaiig – a lélektan korábbi hipotéziseinek az értelmezhetőségében. Évtizedekkel ezelőtt még a néhai és egyetlen rubinsteini dogma kényszerét szenvedte a szerző nemzedéke, bár eleinte óvatosan, de tájainkon is felváltotta avagy befolyásolta a neuropszichológia (Donald O'Hebb), a behaviorizmus (Watson, Skinner), majd a kognitív pszichológia (Chomsky) elméleteinek a hatása e változásokra áhító tudományt. A lélektan kutatásainak kitárulkozása (egyetemesebbé válásának szándéka) azonban továbbra sem torpant meg.

Bagdy Emőkének ez a könyve elsősorban nem tudományos értekezés, hanem nevelési segédkönyv, mondhatjuk: pedagógiai útmutató. Előszavában és utalásaiban azonban feltünedeznek a legújabb lélektani elvek, amelyek a szerző egyéb műveinek, könyveinek, cikkeinek, szenvedélyes videóelőadásainak, mint említettük volt, akár ismételt megtekintésére, újraolvasására biztatnak. Olyan fogalmakkal, az emberi psziché rejtve maradt összetevőivel kell tehát elmélyülten megismerkednünk, mint a sejtek emlékezőképessége, a molekuláris érzelmek, a csecsemőkori bevésődés (az imprinting felnőttkori nyomai) és megannyi korábban még el nem fogadott szempont és szakterminus, amelyek működései ma már kísérletileg bebizonyítottá váltak.

Eddig csak sejtettük, sőt inkább amolyan mitologikus csomagolásba rejtettük el, vagyis tudományosan nem tettük közkinccsé az ember szellemi, lelki fejlődésének korai időszakának jellemző tüneteit, tanulságait.

Szülőanyák, dajkák, bölcsődék gügyögő homályában, rossz esetben akár az elmagányosodás ködében, a nem-törődés hanyag nyugalmával képzeltük el az emberré válás összetett folyamatait. Nem foglalkozott elmélyülten a pedagógia és a pszichológia a fokozatosan tudatosuló ember, a csecsemőkorból kamasszá, majd felnőtté fejlődő egyéniség készségeinek és képességeinek fejlődését befolyásoló körülményeivel.

Mennyi érték alapozódhat meg a hanyagul gügyögő világukban – és mennyi válik semmivé a hiányos nevelési oda nem figyelés pedagógiai körülményei hatására? Mert valóban, az egyedi társadalmi lény, az ember lelki összetevői: magabiztossága, nyíltsága, esztétikai és etikai alapjai

csakis az anya és csecsemő kapcsolatban, valamint az apa példamutató jelenlétében alakulhatnak ki optimálisan.

Ezek bepótolhatatlan lelki folyamatok, a kieső, illetve a nem kihasznált időszakokból eredő végletes veszteségek hordozói. A valódi „Mauglik” sohasem lesznek képesek arra, hogy valóságban megtanulhassanak beszélni – szemben az ifjúsági regények képzelt történeteivel. A társas lény, az ember a legnagyobb kincsét a beszédképességét csak társas (lehetőleg családi!) körülmények között képes tehát optimálisan elsajátítani. A gyermek-„otthonok” elhanyagolt csecsemői életkörülményeik folytán egy életen át retardáltak maradnak/lesznek – megrázóan bizonyította ezt a jelenséget többek közt a youtube-on megtekinthető Euronews-dokumentumfilm a fehérorosz árvaház áldozatairól.

Minden mulasztások legkártékonyabb mulasztása a társas kapcsolatok elhanyagolásával kezdődik. A csecsemők agya hatalmas információ-feldolgozó és -hasznosító képességgel rendelkezik az adott időszakaszokban. Ez a képesség, bizonyítják a kutatások, az idő teltével erodálódik, bezárul, amennyiben kihasználatlan marad. Az elidegenedő nevelési folyamatban a kínálkozó lehetőségekből többé már be nem pótolható veszteségek lesznek, mert „életgyakorlatunk fapados igénytelenséggel rekeszti ki a magasabb minőségeket, a lelki utak bejárásának igényét és tudását”.

Már Németh László is „Ha én miniszter lennék” írásában is arról gondolkodik, hogy nevelési rendszerünket alapjaiban kellene megváltozatni. Hol kellene ezt a folyamatot elkezdeni? Bagdy Emőke szerint már a megtermékenyülés előtt a várakozás, a készülődés időszakában. Kodály Zoltán javasolta, hogy már az anyai méhben fejlődő lénynek énekelni kell. Énekelni és beszélgetni vele. Mert hallja, megőrzi és felismeri majd a külvilágban anyja, apja hangját. Biztonságot szerez, megismerkedik a reménnyel, szeretetet tanul. Mert az ember jobb és bal agyféltekéje már magzat korában megkülönbözteti, feldolgozza és elraktározza az (időtlen!) érzelmi hatásokat, valamint a gyakorlati (racionális, logikus) élményeit. Az agy már csak ilyen: időre érzéketlen az érzelmi tudatunk az egyik oldalon, a másikon az értelem leendő gazdag tára lakik.

Sőt, jó ha tudatosítjuk! A nők agyának inkább általában az érzelmi féltekéje az erősebb, míg a férfiak esetében a másik félteke a domináns. Jó párkapcsolat, család, gyermeknevelés esetében a kettő kiegészíti egymást.

Egy rövid recenzió keretein belül nem lehet elemezni a társadalmi életünk jelenlegi módszereinek valamennyi kisiklását.

Az elidegenedés jelensége utódnevelésünkben azonban rányomja a bélyegét a modern anya-apa-gyermekek viszonyra.

Talán a félreértések, félreértelmezések sorozata a nők eltorzított egyenjogúságával kezdődött, amikor férfi jogokat és kötelességeket oktrojáltunk a civilizált emberiség szebbik felére. Balgán férfi munkaerőt faragtunk a túlterhelt és valóban elnyomott nőkből, mintegy társadalmi hasznosságukat bizonyítandó. Ezáltal a férfi szerepet is sikerült devalválnunk. Mintha a kétkeresős konzumcsalád rohanó, kapkodó életformája lenne a jövő záloga. Mintha egy másmilyen vágányon nem lehetett volna a női művészi vagy tudományos kreativitásnak a kiteljesedő anyaság megcsonkítása, torzítása nélkül teret biztosítani. Konzumvilágunk nevezetes tárgyai is zömmel hulladékok lesznek. Ha sikeresnek mondható életünk alkonyán végigtekintünk összegyűjtött kincseinken (kacatjainkon), feltűnik, hogy komfortos berendezéseink felett eljár az idő, karrierünk nyugállományba fordul… az igazi élő életművünk valóban csak a legmaradandóbb értékekben, az utódainkban mutatkozik meg.

Valóban az utódainkban rejlik a jövő gazdagodása. Az érzelmi és értelmi intelligencia elmélyítésével, jövőnk érdekében önmagunkat felülmúló képességekkel és készségekkel rendelkező nemzedékeket lehet és kell(ene!) felnevelnünk. Ennek a szándéknak a reális lehetőségeit mintegy laboratóriumi formában bizonyítják nevezetes „marslakóink” világsikerei.

Végig kellene gondolnunk pedagógiai rendszereink jelenleg fordított piramisát. A kutatások eddigi eredményei például azt is bizonyítják, hogy a szellemi és érzelmi készségek és képességek leggyorsabb, leghatásosabb fejlődése a gyermekek agyában 1 és 11 éves koruk között zajlik le.

Feltehetjük a kérdéseinket: mennyire készítjük fel erre a visszahozhatatlan időszakra a leendő szülőket és nevelőket? Mennyire ingerszegény a jelenlegi bölcsődék (óvodák, elemi iskolák) világa? Nagyobb-e a társadalmi haszna a kétkeresős családokban elanyátlanodott/elapátlanodott gyermekek kihasználatlan leendő képességeinek a gyermeket nevelő szülők, elsősorban anyák jelentős kedvezményezettségével szemben?

És mérlegeléseink közben visszatekinthetünk saját gyermeki magányaink frusztráló emléknyomaira, sebeinkre, mert érdemes és tanulságos. Tanulságos Bagdy Emőke legújabb kötetében és valamennyi tanulmányában, előadásában visszakeresnünk.

 

Bagdy Emőke
Pszichofitness gyermekeknek, szülőknek és nevelőknek

Kulcslyuk kiadó 2017
ÍSBN 978-615-5281-50-1
Felelős vezető: Dr. Tóth Zoltán
 

 

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/131591