Megfagyott felszín mélyén

2018. június 24. 09:02

Szerencsés Károly
Magyar Hírlap

Most már meg kellene tanulni egy kicsit pihenni. Megbecsülni a pillanatot: lám béke van. Béke van. Csak tudnánk már megbékélni magunkkal!

„Ahogy egy ember, úgy egy nemzet, egy ország is vágyhat egy pihentető délutánra. De nincs kegyelem. Egy nemzet fülébe az egész világról duruzsolnak. Számon kérik, a lelkiismeretére apellálnak, fenyegetik, zsarolják, sarokba szorítják, kényszerpályára taszítják. A nagy halak akár fel is falhatják. Nem tudunk terepszínűvé válni. Képtelenek vagyunk rá, ezt még Kádárnak sem sikerült elérnie, és itt, a Kárpát-medence közepén talán nem is lehet. Meg hát még mindig élénken él bennünk, hogy valaha nagy hal volt errefelé Magyarország, még ha a végén tandemben is Ausztriával. Nem lehet megpihenni. Nehéz ezt elfogadni. Feszül a húr, s feszíteni is kell, különben a versenyben lemaradunk, de arra is vigyázni kell, el ne pattanjon az a vékony szál, amin egyensúlyozunk.

Egy nemzet nem fáradhat el soha. A miénk hatalmas pofonokat kapott, csak a huszadik században hármat, s egy olyat is ráadásnak, amikor a játszótárs a kezét nyújtotta, hogy felsegítsen, de közben behúzott egyet. Láttunk már ilyet még futballpályán vagy ringben is. Megszédültünk 1918-ban, ki is használták. Bennünk maradt az ütés 1945-ben is, no meg a bíró hatnál kiszámolt. Nehezen álltunk fel 1956 után, inkább már kitértünk az ütések elől kétrét görnyedve, de azért várva a nagy alkalomra. El is indítottuk a jobbot 1989-ben, de az ellenfél elhajolt, aztán azt vettük észre, hogy megint az ő kezét emeli magasba a bíró. Alig tudtuk magunkat kifújni.

Most már meg kellene tanulni egy kicsit pihenni. Megbecsülni a pillanatot: lám béke van. Béke van. Csak tudnánk már megbékélni magunkkal! A sérelmeken felülemelkedve keresni a közös értékeket. Nekem is könnyebb lenne, hiszen elfáradtam. Pihenni egy kicsit. Mezőn céltalanul bóklászva, árnyat adó fa tövében elpilledni. Kulacsból vizet inni. Csak bámulni a víztükröt a Balatonnál, barátokkal régi filmekről beszélni, zenekarokról, versekről. Zenét hallgatni, s most meccset nézni anélkül, hogy duruzsolnának a sunyi hangok: erre van időd? Csak úgy kedvtelésből újraolvasni Plutarkhoszt? Ember! Mit képzelsz? Térj észhez!

Pihenni kell, mielőtt jön az örök nyugalom, üzenem ezt mindenkinek, aki még sohasem pihent. Hogyan kell csinálni, még mindig nem tudom, de azt már igen, hogy az életünk tényleg olyan, mint a folyó: folyton folyik. Mint a vér az ereinkben. És tényleg naponként halunk meg, s az újjászületés hiánya lesz az örök nyugalom. Talán csak trükk az egész pihenés, mint amikor megfagy a folyó felszíne, s közben a mélyben ott surran maga az élet.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/131530