Megállíthatatlanul fogy a Jobbik

2018. június 22. 19:17
Gabay Dorka
Magyar Idők

A lemorzsolódás Toroczkai László ellen indított etikai és fegyelmi vizsgálattal kezdődött, majd erősödött a volt alelnök kizárásával a pártból.

„Több száz érdeklődőt várnak a Mi Hazánk Mozgalom zászlóbontó nagygyűlésére, amelyet holnap tartanak Ásotthalmon. A mozgalom eredetileg Mi magunk néven jött létre, és a Jobbikon belüli platformként működött volna. A több, akkor még jobbikos, ma már független polgármester által életre hívott platform bejelentésekor Toroczkai László úgy fogalmazott, ennek a platformnak az egyik lényege, hogy visszaadják a Jobbik foglyul ejtett lelkét és mozgalmi jellegét.

Toroczkai akkor kitért arra is, a párton belüli platform jövőjéről elsősorban a Jobbik elnöksége dönthet. – Ha az elnökség erre nemet mond, az azt jelenti, nincs együttműködés, ami súlyos hiba lenne, mert azzal kockáztatják a pártszakadást. Mi ezt nem szeretnénk, de a felelősség az elnökség kezében van – hangsúlyozta a polgármester.

A Jobbik vezetése azonnal reagált a Mi magunk létrejöttére, amely szerintük illegitim. Jakab Péter szóvivő közölte, pártszakadás nem lesz, legfeljebb lemorzsolódás, amelyet mindig is pótoltak új belépők. A lemorzsolódás Toroczkai László ellen indított etikai és fegyelmi vizsgálattal kezdődött, majd erősödött a volt alelnök kizárásával a pártból. Mindez fokozódott, amikor a Jobbik Dúró Dórát zárta ki a frakcióból. Ismert, Dúró volt az egyetlen képviselő, aki nyíltan támogatta a Mi magunk platformot.

Azt ugyanakkor leszögezte: ha a platformot alapító Toroczkai Lászlót kizárják a pártból, ő nem követi őt egy új mozgalomba. A Jobbik frakciója bizalomvesztés miatt mégis kizárta soraiból Dúró Dórát, sőt pár nappal később mandátumának visszahívásáról is döntöttek. A képviselő jelenleg függetlenként ül a parlamentben, de kilépett a Jobbikból, miként Novák Előd, a korábbi alelnök is.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/131492