Egyház és bevándorlás: a „szeretet rendje”

2018. június 20. 13:36

Philip Primeau
Catholic World Report

Kötelességünk előtérbe helyezni honfitársaink társadalmi, politikai és gazdasági érdekeit azok hasonló érdekeivel szemben, akikkel nincs közös hazánk.

„Az Egyház a bevándorlásról szóló tanításában épít a filozófia meglátásaira, főleg a természetjogi hagyományéra, amit megvilágít a kinyilatkoztatás. Két igazság tartozik ide. Először is, hogy a Föld az emberiség közös, prepolitikai öröksége. Ha egyszer elfogadjuk ezt a tényt, akkor egyértelmű, hogy az államnak nincs abszolút uralma területe felett, és nem zárhat ki minden vendéget mindenféle megfontolás nélkül. Másodsorban az ember nem csak egy »meghatározott állam« állampolgára, hanem »az emberiség családjának« is (Pacem in Terris, 25). Így bizonyos mértékig élveznie kell a mozgás szabadságát ebben a nemzetközösségben, aminek természetének jellegéből fakadóan tagja. 
Ugyanakkor a katolikus időről időre úgy beszélnek, mintha a fentiek reprezentálnák a teljes igazságot.  Pedig az Egyház azt is tanítja, hogy az államiság reflektál az ember természetére, és az »szükségese a számára« (Katekizmus, 1882), minthogy a kiteljesedéshez szükség van békére, amit az állam biztosít azzal, hogy hozzájárul a közös önvédelemhez és jóléthez. Így aztán az államnak »joga van a migráció szabályozására és határai védelmére« (XVI. Benedek: Az emberiség családjáról). 

Az Egyház egész gondolkodásában összekapcsolja az állam törvénykezési tekintélyét a gondjára bízottakra vonatkozó felelősségével (Katekizmus, 2241). De miért ad elsőbbséget az őslakosnak az idegennel szemben? A válasz felmérhetetlen fontossággal bír: ez a természet törvénye, és a szeretet rendjének törvénye. 

Az emberi természet szerint való, hogy egyeseket jobban kell szeretnünk, mint másokat, mivel egyesekhez közelebb vagyunk, mint másokhoz, és akikkel közelebb vagyunk egymáshoz, azokkal szorosabban osztozunk a javakon. Egyes emberekkel csak az emberi természetünk közös, másokkal a városunk is, megint másokkal pedig egy családban is élünk. 

Ahol szeretet van, hogy közösség is van. Ahol közösség van, ott vannak kötelességek: az ezen sajátos kötelékekből fakadó javak művelésének kötelessége. Így kötelességünk előtérbe helyezni honfitársaink társadalmi, politikai és gazdasági érdekeit azok hasonló érdekeivel szemben, akikkel nincs közös hazánk. 

Ugyanakkor míg a honfitársaink érdekei meg kell előzzék az idegenekét, mégsem lehet ez kizárólagos, mivel az idegenek is legalább embertársaink. A honfitársaink érdekei csak akkor előrébb valóbbak, ha állampolgári érdekek: olyan érdekek, amelyek a honfitársi közösségből fakadnak, attól függnek és azok határozzák meg őket. Nyilvánvaló, hogy ezen érdekek természetét szűken és tágan is meghatározhatjuk, ideológiai irányultságtól függően. És ott van annak kérdése is, hogy pontosan ki tartozik a »honfitársak« közé: ezt úgyszintén meg lehet határozni szűken vagy tágan. 

A bevándorlás kérdése meglehetősen bonyolult, hogy a finoman fogalmazzunk. De a tömeges migráció kérdése, ami nagyrészt illegális, egy radikálisan sokszínű, globalizált világban, kétségtelenül nehéz. Az illegális migráció esetében egy normál esetben kétoldalú döntést egyoldalúan hoznak meg, és a vendég lábbal tapossa a vendéglátó előjogait. 

Az illegális bevándorlás által okozott gazdasági és társadalmi feszültségeket mérlegelve Szent II. János Pál azt tanította, hogy »az illegális bevándorlást meg kellene akadályozni«, ideális esetben nemzetközi beavatkozással a gyökerénél kezelve a problémát (Üzenet a migráció világnapjára, 1996). Ugyanebben a dokumentumban II. János Pál elfogadja, hogy a legjobb választás néha az illegális bevándorlóknak az, ha más országokban telepednek le vagy visszatérnek saját hazájukba. Megfontoltan hozzáteszi, hogy a mélyen meggyökeresedett bevándorlóknak a hazatérés egyenértékű lenne egy ellenkező előjelű migrációval, amit érdemes megfontolni, amikor az amnesztia kritériumairól és a kiutasításról gondolkodunk. 

Mi következik mindebből az amerikai közéletet uraló forró témával kapcsolatban? A tisztességes megfigyelőnek be kell ismernie, hogy első ránézésre egyáltalán nem egyértelmű a helyzet. Egyértelmű, hogy a szélsőséges álláspontok, legyenek liberálisak vagy konzervatívok, automatikusan kiesnek, de a konkrét megoldás ügyében megfontolt döntéshozatalra van szükség.”

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/131346