A vörös Aphrodité

2018. június 19. 17:54

Szentesi Zöldi László
888

Én, Tóth Aphrodité fogadom, hogy hű leszek a baloldali értékekhez, bármit is jelentsenek azok.

„Hát, tessék: Tóth Bertalan az MSZP új elnöke.

Tóth nem a semmiből, hanem a mínusz tartományból érkezett a magyar politika élvonalába. És mégis, tessék csak megfigyelni, micsoda politikai kacérsággal kiáltja világgá: én, a vörös Aphrodité, korunk hableánya vagy -fiúja – teljesen mindegy az – helyet követelek magamnak az ég alatt. Apám, Molnár Zeusz és anyám Kunhalmi Héra jóvoltából megvetettem lábamat ebben a világban. Egyik kezemben a felejtés itala: ha én azt odakínálom a magyar társadalomnak, senki nem lát többé minket bunkó komcsinak. Másik kezemben Szanyi Dionüszosz kedvenc butykosa: aki meg abból iszik, annak elmegy a józan esze, és szakadatlanul idegen istenekhez kiáltozik.

Ez kínálom én, Tóth Aphrodité, akinek a szépségénél és kecsességénél csak a képzelőereje a nagyobb.

(...)

Nagy a tét.

Én, Tóth Aphrodité fogadom, hogy hű leszek a baloldali értékekhez, bármit is jelentsenek azok. Hiszen nem azért jöttem a világra, hogy bevégezzem a sorsomat, hanem hogy tartósan öt százalék felett tartsam szeretett pártomat.

Remélem, menni fog, különben Akhilleusznak kell lennie a merész vállalkozónak, aki bóklászó hajónkat kivezeti a viharos szartengerből.

Föl! Föl, ti vörös istenek!”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/131298