Csillagos házat ragasztott le a KDNP, hogy megbélyegezzen egy civil szervezetet

2018. június 14. 12:09

Jámbor András
Mérce.hu

Lehetne annyi érzékenység a kormánypárt politikusaiban, hogy kampányuk megbélyegző szimbólumát ne egy olyan házon helyezzék el, ami látta, mi lehet a vége az ilyen politikának.

„A Menedék munkája nem valamiféle embercsempészet és az illegális bevándorlás támogatása, hanem a már a magyar kormány által elismert menedékkérők integrációjának segítése. Tehát ők leginkább olyan emberekkel foglalkoznak, akiket maga a kormány engedett be Magyarországra. Így ha ellenük tiltakozik a KDNP, érdemes lenne először a saját kormánya ellen. Egyébként pedig, ha már beengedték a menekülteket Magyarországra, akkor talán mindenkinek érdeke az, hogy minél jobban beilleszkedjenek a magyar társadalomba.

De nem csupán ezért egészen elképesztő ez az akció. Ugyanis a Népszínház utca 16. szám alatti ház egy csillagos ház.

Hogy ez mit jelent? A csillagos házak voltak azok az épületek Budapesten a vészkorszak alatt, 1944 után, amelyekben a sárga csillag viselésére kötelezett zsidóknak lakniuk kellett, és amely házakat magukat is megjelölték sárga-csillaggal. Sokszor embertelen körülmények között, hogy aztán innen vigyék el őket a haláltáborokba, munkatárborba, vagy egyszerűen csak a Duna-partra lelőni őket. Az akkori hatalom pedig ezeket a házakat jó nagy sárga csillaggal jelölte meg.

Nyilván össze se hasonlítható a két eset (szerencsére a ma élők számára). De talán lehetne annyi érzékenység a kormánypárt fontoskodó politikusaiban, hogy a megbélyegző kampányuk megbélyegző szimbólumát ne egy olyan házon helyezzék el, ami látta már, mi lehet a legrosszabb vége az ilyen politikának.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/131042