Emlékezet

Hol voltak az első magyar országházak?

2018. június 4. 18:27

Máthé Áron
Mandiner

Az első magyar országgyűlési épületek Magyarország mai határain túl álltak és állnak. Ismerjék meg izgalmas történeteiket!

Június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján talán nem haszontalan felidézni: az első, kifejezetten országgyűlés céljaira, a magyar országgyűlések és magyar uralkodók által emelt épületek éppen Pozsonyban és Gyulafehérváron voltak egykor.

Egy-egy ország, nemzet összetartozását, politikai értelemben vett létezését csaknem ezer évig a királyi székhely, a királyi Vár jelképezte Európában. Az állandó „országház” koncepciója ehhez képest viszonylag új, szinte modern gondolat. Városi tanácsházak ősidők óta léteztek, de egy-egy királyság, ország tanácskozásainak színhelyéül szolgáló épületből nem sokat ismerünk a modern kor előttről. Magyarország ebből a szempontból szinte úttörő szerepet játszott.

A Mihály utcai Országház Pozsonyban

A pozsonyi Országház

1536 januárjában az éppen Pozsonyban tartott Habsburg-párti országgyűlés 49. törvénycikkében rögzítette: „az ország igazgatásának székhelye pedig (addig, amíg Isten segítségével az vissza nem foglaltatik) Pozsony legyen”. Ekkor ugyan még Szapolyai János király uralkodott Budán, de sajnos a Habsburg Ferdinánd-párti rendek a jövőbe láttak: egészen 1848-ig ez a város volt a Magyar Királyság székhelye. Ilyen szempontból szimbolikus is, hogy jóllehet a törököt 1686-ban kiűzték, de a magyar nemzet által csak 1848-ban „foglaltatott vissza” az ősi főváros, pontosabban ekkor már iker-fővárosok, vagyis Pest-Buda, az első modern országgyűlés összeülésével.

A magyar rendi alkotmányosság nagyjából az 1608-as országgyűlésen – a korabeli, ma kissé mulatságosan ható kifejezéssel élve: diétán – nyerte el végső formáját. A főrendek és a köznemesség különválásával, illetve a köznemesség követküldési jogának rögzítésével alakult ki a magyar országgyűlés két kamarája („táblája”, vagyis testülete): az Alsótábla és a Felsőtábla.

A következő évben bukkant fel a magyar parlamentarizmus történetében először az Országház kifejezés. A 1609. évi a 62. törvénycikkben használt hivatalos latin kifejezés szerint: domus pro conventu regnicolarum, vagyis „ház a királyság lakóinak gyűlésére”. Az országgyűlés célját szolgáló ingatlant néhány éven belül, a protestáns Thurzó György nádorsága (1609–1616) alatt vásárolták meg a rendek. Ez a Hosszú utca végén található telket és rajta egy igen rossz állapotban lévő házat jelentett. Az 1609-es (és utána a 1613. évi) diétán a rendek adó kivetéséről határoztak, portánként egy-egy forintnyi összegben, amely a magyar közjogi működés céljait szolgálta. Ebből az összegből kívánták fedezni a Szent Koronát 1608-tól a pozsonyi várban őrző fegyveres testület fizetését, a rendi követek egyes kiadásait, másrészt az alsótábla üléseinek helyszínéül szolgáló új épület költségeit is.

A következő, 1618-as országgyűlésen (40. törvénycikk) a már említett módon megvásárolt ingatlan felújítására szavaztak meg adót. Ekkor némileg más formában – „communis domus regni”; „a királyság közös háza” – említették az Országházat. Az elrendelt restaurálás 1619 tavaszán kezdődhetett. Ekkor írta Thurzó Szaniszló (később szintén nádor) március 4-én semptei várából a következőket írta feleségének: „Én jó szívvel haza várlak, mert mihelyen megérközöl, tehát másnap mindjárt én is Posomban megyek az Ország Házát megfundálni”. Végül is a teljes építkezés és az átalakítás (az épület lényegében egy bérház volt!) csak első szakasza csak 1630-ban fejeződött be, és ettől kezdve szolgált az országgyűlés, pontosabban az Alsótábla gyűléseinek helyszínéül. Mivel ők követek útján képviselték magukat, ezért úgy tekintették őket, mint akik magát a Nemzetet testesítik meg.

Mindeközben a 17. század zavaros, háborús, illetve polgárháborús viszonyai nem kedveztek az állandóságnak – a sokszor Sopronban tartott országgyűlések helyszíne az ottani ferences kolostor lett, amit szintén Ország Házának neveztek. A pozsonyi Országházon közben jó néhányszor kellett kisebb-nagyobb tatarozást végezni, sőt tulajdonképpen még az 1630. évi VI. törvénycikk is csak „az országház építésének folytatására és befejezésére” szolgáló adókivetésről rendelkezett, továbbá a munkálatok élére Pálffy Pált állították. Később, 1722-tól a Hosszú utcai épület adott otthont a Felsőtábla üléseinek is.

Végül 1802-ben az országgyűlés már átköltözött a Magyar Kamara Mihály utcai épületébe, ahol egészen 1848-ig, az első népképviseleti országgyűlés megnyitásáig ülésezett. Az eredeti, Hosszú utcai épületet, amelyben adó- és vámhivatal működött, 1919-ben lebontották – helye a Laurinská (Lőrinc-kapu) utcán, a mai számozás szerinti 10. szám helyén található, ahol semmi nyoma, hogy itt valaha a magyarok országháza állott volna. De a Mihály utcai Országházán újra fent van a magyar címer, és emléktábla hirdeti egykori szerepét.

Gyulafehérvár

A gyulafehérvári Országház

Nem kétséges, hogy a pozsonyi építkezés hatással lehetett az erdélyi országház létrejöttére is. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem közvetlenül hatalomkerülése után látott hozzá a korábbi zavaros időkben, ostromok, dúlások következtében leégett, leromlott gyulafehérvári központi épületek helyreállításának. A fejedelmi palota újjáépítése 1614-ben kezdődött el, de a nagyszabású, immár a bővítést is célzó munkálatok még a fejedelem halálakor (1630) sem fejeződtek be. A fejedelem és olasz építésze, Giacomo Resti valamilyen városrendezést is tervezett: az országgyűlésen résztvevő rendek és a törvényhatóságok gyulafehérvári házait utcák szerint szándékoztak elkülöníteni.

Ez azonban nem valósult meg. Az 1630-ban a fejedelmi székbe került I.Rákóczi György hamarosan újraindította az építkezéseket, amelyeket már részben magyar építészek vezettek. A palota úgynevezett Istálló-udvarának északi szárnyában, az emeleten megépült az országgyűlés számára kialakított díszes nagy terem. A Diéta-terembe a külvilág felé nyíló nagy, árkádok között levő kapun és díszlépcsőn lehetett felmenni. Mellette a fejedelmi tábla-, a fejedelemség legmagasabb szintű bíróságának ülésterme kapott helyet. A palota-komplexum ellenkező, nyugati végén a fejedelmi kincstár és a levéltár helyezkedett el. Látható, hogy az állami életet meghatározó, közjogi fontossággal bíró testületek helyiségei egy jól körülhatárolható központban helyezkedtek el. Az épület 1643 tavaszára készült el és rögtön, még a májusi országgyűlés alkalmával birtokba is vették új gyűléstermüket az erdélyi rendek. Haller Gábor naplója szerint: „Az ország házában elsőben gyűltünk bé, melynek építését Serédi István uram által köszöntük meg.”.

Szalárdi János Siralmas krónikájában részletes és nagyon képszerű leírást is olvashatjuk az erdélyi országgyűlés épületéről: „Az országgyűlési azelőtt az öreg egyházban szoktak vala lenni, mely miatt hogy nehánykor a közönségesen való isteni tiszteletnek hogy múlása is esnék, azt a fejedelem nem kevéssé nehezteli vala; minek okáéit az öreg egyház faránál napkelet felől az vár harmadik udvarának (melyben a fejedelmi istállók, lovászmesterek házai volnának), a piac felől való sorján, fenn a második contignatióban ugyancsak országgyűléseire csináltatott vala egy nagy, öreg palotát, melynek szép üvegablaki éjszak felé a belső város piacára hagyatván, azon egész öreg palotának külső része alatt tizenkét jó boltok építtettek, és minden ajtajokkal, zárjokkal, nagy öreg vasrudjokkal mindenképpen elkészíttettek vala, úgy, hogy ha a piac a külső városbúl oda beköltöztetnék is, azokban mindenféle áros emberek nagy alkalmatossággal árulhatnának. Azon országházára ugyanonnan a piacról is a vár harmadik udvarának kapuja felett szép kőorsós, folyosós grádicson mehetnek fel, s azon házbúl által a fejedelem házaira minden palotákon általmehetnek vala. A táblaház ismét mindjárt belől mellette vala. – Az ország házában mindkét végől való egy-egy szeletiben igen nagy öreg, szép friss, kívül fűtő kemencék építtettek vala, úgy, hogy amidőn az üdő úgy kívánná, mindenik felől nagy alkalmatossággal befűttethetnék. Mely házban a tanácsurak és tábla számára való asztal és üléshelyek középbe helyeztetvén, azonkívül mind vármegyék, székelység, szászság és városok követeinek helyek elrendeltettek vala, úgyhogy tudhatná ki-ki az ő helyét hol volna.”.

Gyulafehérvárat 1658-ban a tatárok dúlták fel, majd 1661-ben a török hadak újra elpusztították. A fejedelmi palota egy részéből már a század végén kaszárnya lett, majd a 18. században leválasztották róla a püspöki palotarészt. Ma a „másik magyar haza” államiságának és országgyűlésének központjára utaló tájékoztatással lényegében nem is találkozhatunk a városban.

A magyar parlamentarizmus és a magyar alkotmányosság két fontos műemléki öröksége a határainkon túl helyezkedik el. Ezek az épületek a mai napig jelzik: a magyarok otthon vannak az egész Kárpát-medencében. És ez nem sérti egyik szomszéd nép múltját vagy jelenét sem.

 

(Források: Pálffy Géza: Pálffy Géza: A magyar országgyűlés helyszínei a 16–17. században; illetve Kovács András: Bethlen Gábor, az építtető fejdelem, illetve Kovács András: I. Rákóczi György erdélyi építkezéseiről c. tanulmányai, illetve a Pozsonyi Kifli polgári társulás adatai)

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/130579