Értelmetlen ellenzéki matekozás

2018. május 23. 13:09

Megyeri Dávid
Magyar Idők

Természetesen nem mondják nevezett politológiai agytrösztök, hogy illegitim Orbán Viktor kormánya, de azért mégis.

„Hüledezve hallgathatjuk az április 8-i országgyűlési választás óta egyes baloldali úgynevezett véleményformálóktól azt a fanyalgást, hogy a Fidesz–KDNP még csak meg sem szerezte a szavazatok felét. Így a liberális-független okostojások szerint a választópolgárok többsége kormányváltást akart. Természetesen nem mondják nevezett politológiai agytrösztök, hogy illegitim Orbán Viktor kormánya, de azért mégis.

Ez persze az ellenzék demagógiájában már úgy ölt testet, hogy a kabinet igenis nem legitim. Nem zavarja őket, hogy amikor hatalmon voltak, elveik szerint a végrehajtó hatalom legitimitásának megkérdőjelezését főbenjáró bűnnek kiáltották ki. Ordít, hogy szeretnék az emberekben a kétely magvát elhinteni azzal szemben, hogy a mostani jobbközép kabinet szilárd demokratikus fundamentumra épült. Ennélfogva szerintük jogosak az Európai Parlament kismillió bizottságának és az Európai Bizottság főprominenseinek, valamint udvari főételkóstolóinak jogállami aggodalmai s fenyítési kísérletei.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/130044