A nyilvánosság a Fidesz hatalmának a kulcsa

2018. május 19. 16:58

Márki-Zay Péter
Magyar Hang

Azért kell radikálisnak lenni, hogy radikálisan utasítsunk el minden jogtiprást. A radikalizmus számomra bátor kiállást jelent. Interjú.

„Az eddigi két tüntetésen az látszott, hogy a jelenlevők, felszólalók sem feltétlen tudják, mit szeretnének elérni: az első tüntetés alkalmával még előrehozott választást akartak, a másodikon viszont már nem. Mivel lehet a közügyek iránti érdeklődést fenntartani, az utcai politizálást folytatni?

Nemzeti ügyekre van szükség, amely jobb- és baloldal számára egyaránt fontos. Ilyen például az európai ügyészséghez csatlakozás kérdése, vagy az ügynökakták nyilvánossága. E kérdésekben a népszavazási kezdeményezés lehetőségét is érdemes megfontolni. Egyébként nem kell feltétlenül hétvégenként az utcán lennie az elégedetleneknek. Elég akkor, amikor igazán fontos. Például amikor a megfélemlített emberek mellett kell kiállni. Például a pécsi civil tüntetésen felszólaló, majd állásából kirúgott P. Horváth Tamás esetében erre lett volna szükség. Akkor oda kellett volna hívni a pártoknak a támogatóiakat tüntetni. És ez ellen a fideszes szavazó sem emelhet kifogást, mert ő is jogállamban akar élni. A politikai okból eltussolt bűnökről pedig »vörös könyvet« kellene vezetni az interneten.

A hódmezővásárhelyi polgármester-választás előtt arról beszélt a Magyar Nemzetnek, hogy ahol választáson nem leváltható az ellenzék, ott a polgárok erőszakos megoldásokhoz folyamodnak. Az RTL Klub-on azt mondta, hogy több radikalizmust várna a pártoktól. Elfogadható politikai eszköznek tartja az erőszakot?

A gyűlöletkampányt mindig nagyon elleneztem. A Fidesz annyira felszította az emberekben a gyűlöletet, hogy nem tudja, mit szabadított rá az országra. Ez rájuk nézve is veszélyes. Egy ideig ugyanis lehet hülyíteni az embereket, de Magyarországon nincsenek migránsok, csak olyanok, akiket a Fidesz telepített be. Tolvaj, kastélytulajdonos, urizáló és helikopterező fideszesek viszont vannak…

Mit ért hát radikalizmus alatt?

A radikalizmus nem jelent erőszakot. Ghandi kifejezetten radikális volt, mi is azok voltunk a vásárhelyi kampány során. Számomra a radikális ellentéte a megalkuvó. A Fidesz erkölcsi relativizmusa az elfogadhatatlan. Azt gondolják, igaz ugyan, hogy nem helyes lopni, sikkasztani, de egy nagyobb haszon érdekében vagy egy nagyobb veszéllyel szemben az erkölcsileg vállalhatatlant is el lehet fogadni. Azért kell radikálisnak lenni, hogy radikálisan utasítsunk el minden jogtiprást. A radikalizmus számomra bátor kiállást jelent.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/129886