Európa jövője

2018. május 19. 09:36

Gajdics Ottó
Magyar Idők

A miniszterek esküjét az ellenzéki képviselők közül csak a jobbikosok hallgatták meg, amiből világosan látszik, hogy a balliberálisok semmit nem tanultak a választási vereségből.

„Beszédes körülmények között alakult meg Magyarország új kormánya tegnap a Parlamentben. A miniszterek esküjét az ellenzéki képviselők közül csak a jobbikosok hallgatták meg, amiből világosan látszik, hogy a balliberálisok semmit nem tanultak a választási vereségből.

Elsősorban nem Orbán Viktort és negyedik kormányát sértették meg ugyanis bumfordi otrombaságukkal, hanem azt a közel hárommillió embert, akiknek akaratát egyszerűen képtelenek elfogadni. De azt sem ártana megfontolniuk, hogy rettenetes demokráciaféltésük mennyire hiteles saját választóik szemében, amikor az ilyen kitüntetett pillanatokban sem képesek a bohóckodáson kívül másra.

De komolyra fordítva a szót, tekintsük át, milyen időkben esküdtek fel ők tizennégyen a hazájuk és a magyarok szolgálatára. A nagyhatalmak hetente keresnek újabb konfliktuszónákat, hogy összemérhessék izmaikat. Szíria, a Közel-Kelet, Korea után most épp Irán van soron, és ki tudja, ki következik. Emberek tízezrei kelhetnek útra a közeli jövőben, az ENSZ pedig alapvető emberi joggá akarja nyilváníttatni a tagállamokkal a migrációt.

De a természet is egyre vadabb jelzéseket ad az emberiségnek arról, hogy valamit nagyon rosszul csinál. Európában tornádók tombolnak, máshol a vízhiány ölt fenyegető mértéket. Járványokról, katasztrófákról szólnak mind gyakrabban a hírek, és egyre kevésbé számít valaki bolondnak, ha az apokaliptikus jelenségek között világos és egyértelmű összefüggést vél fölfedezni az ember fékevesztett ténykedései miatt.

Összességében tehát hatalmas és eddig ismeretlen kihívásokkal kell szembenéznie az új kabinetnek. Ezek között első helyre került a biztonság megteremtése és megőrzése, kicsit patetikusabban a haza, a nemzet, a család, a keresztény hit és értékek, valamint az emberi méltóság védelme. Minden más ebből levezethető. Ezt az értékorien­tációt tükrözi a miniszterelnök-helyettesek névsora is, és világosan kiolvasható az egyes tárcák, valamint a tárca nélküli miniszterek feladatmeghatározásából.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/129868