Kinevezte Trump az első nőt a CIA élére, a szenátus jóváhagyta

2018. május 18. 07:17

Jóváhagyta az amerikai törvényhozás felsőháza, a szenátus a Donald Trump elnök által Mike Pompeo helyére jelölt Gina Haspel kinevezését a CIA élére. Haspel az első nő a Központi Hírszerző Ügynökség élén. Kinevezését több demokrata is támogatta.

Az amerikai szenátus 54:45 arányban jóváhagyta csütörtökön Gina Haspel kinevezését a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatói posztjára. 

Hat demokrata párti szenátor a republikánus politikusokkal együtt szavazott Donald Trump elnök jelöltje mellett, így Gina Haspel lesz az Egyesült Államok történetében a CIA első női igazgatója.

A több mint három évtizede a hírszerzésnél dolgozó, 61 éves Haspelt jelölése óta sok bírálat érte, mert részt vett a terrorizmussal gyanúsítottak George W. Bush elnök által bevezetett, „megerősített módszerekkel folytatott” kihallgatásokban, és Thaiföldön ő irányította az egyik titkos amerikai börtönt, ahol ilyen módszerekkel, kínzásokkal próbálták vallomásra bírni a terrorizmussal gyanúsítottakat.

A személyét és munkásságát érintő bírálatok és viták láttán Haspel még a szenátusi bizottsági meghallgatása előtt felajánlotta, hogy visszalép, de ezt Donald Trump elnök nem fogadta el. Richard Burr, a szenátus hírszerzési bizottságának elnöke a meghallgatás kezdetén közleményben hangsúlyozta, hogy Haspelnél „alkalmasabb jelöltet az elnök nem is választhatott volna a CIA irányítására, és az ügynökség történetében ő a legfelkészültebb jelölt”. 

A hírszerzési bizottsági meghallgatáson, amely megelőzte a szenátus egészének csütörtöki voksolását kedden már tudni lehetett, hogy Haspelt megszavazzák, ugyanis két befolyásos demokrata párti szenátor, a virginiai Mark Warner és az észak-dakotai Heidi Heitkamp már akkor jelezte, hogy egyetért az eddig a CIA igazgató-helyetteseként tevékenykedő Haspel jelölésével. 

Gina Haspel a külügyminiszterré kinevezett Mike Pompeót követi a virginiai Langleyben lévő hírszerző ügynökség élén. Az új CIA igazgató kinevezését most még Donald Trumpnak alá kell írnia.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/129816