Lázár: Szerencsére már nem vagyok a kormány tagja

2018. május 17. 11:00

Érdekes részleteket árult el a politikát értelmiségi műfajnak tartó exminiszter.

Videointerjút készített a 444.hu Lázár Jánossal, mikor a hódmezővásárhelyi képviselő a körzetében levő Mártélyra látogatott. Az interjúban több érdekes részletet is elárul a harmadik Orbán-kormány idején a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Elmondta, annak ellenére, hogy most nem vállal kormányszerepet, nem érzi a Fidesz és a miniszterelnök támogatásának hiányát, kifejezetten jó vele a személyes viszony. Hozzátette, elmúlt nyolc éves munkáját lezárt szakasznak tekinti, és örül annak, hogy választókerületére most több ideje jut. 

Kérdésre válaszolva elmondta, azért a parlament hátsó padsorába ült be, mert korábban is ott volt a helye, Rapcsák András korábbi képviselő helyére ült be. A Fidesz hivatalos frakciófotóján pedig a képviselő egész egyszerűen azért nem szerepelt, mert „elaludt”. „A 200 kilométeres utat nem mindig tudom megoldani” – indokolt, hozzátéve, hogy kérni fogja, hogy 2010-hez hasonlóan retusálják rá a fotóra.

A képviselő azt is elárulja, a politikát továbbra is értelmiségi műfajnak tartja, „de ez a nézőpont kihalófélben van”. „Vannak, akik úgy gondolják, hogy a politika az nem intellektuális, értelmiségi műfaj” – mondta, de arra már nem akart válaszolni, a jelenlegi kormány megfelel-e az értelmiségi politizálás kritériumainak. 

Lázár egyúttal jelezte, a következő időszakban az országos politikai kérdésekben nem fog megnyilatkozni, a választókerületére szeretne koncentrálni.

A 444 riportere arról is megkérdezte Lázárt, mi a véleményük arról, hogy a Fidesz az elmúlt időszakban többször is bírálta a Kúriát, mondván, hogy az elvett egy mandátumot a kormánypárttól. Lázár elmondta, továbbra is tartja, hogy a végrehajtó hatalom tagjaként nem szerencsés a bíróságok munkáját minősíteni. Mikor a riporter visszakérdezett, miszerint a kormányban éppen ilyen kritikák hangzottak el az elmúlt időben, Lázár úgy felelt: „szerencsére már nem vagyok a kormány tagja”.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/129785