Egész Közép-Szíriát visszafoglalták a kormányerők

2018. május 17. 07:30

A központi országrész immár teljesen az Aszad-barát csapatok irányítása alatt áll.

Az utolsó felkelők uralta területet is visszafoglalták Közép-Szíriában szerdán a Bassár el-Aszad pártján álló szír kormányerők – adja közre az Euronews.

Rásztán központjában – mely város a felkelők egyik utolsó állásának számított – több százan ünnepelték a kormányellenőrzés visszatértét.

A kormányhadsereg mintegy 1200 négyzetkilométernyi területet foglalt vissza Damaszkusz közelében, illetve Hama tartomány déli, és Homsz tartomány északi régióiban.  A terület visszafoglalása már csak azért is kulcsfontosságú, mert azon több szíriai tartományt összekötő útvonal is áthalad.

Aszadék a felkelőkkel is megállapodtak: ők azzal a feltétellel hagyták el a területet, hogy leadták fegyvereiket. Civilek, családjaik, illetve a felkelők mintegy 34 ezren távoztak a visszafoglalt területekről.

A szíriai konfliktusnak azonban még közel sincsen vége: a polgárháború térképén látszik, északon még számos terület a kurdbarát erők, és a törökök irányítása alatt áll, keleten a Szíriai Demokratikus Erők vannak fölényben, a Golán-fennsíkon izraeli befolyást is találunk, sőt, az ország déli részén foszlányokban még az Iszlám Állam is jelen van.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/129768