115 embert fosztottak meg állampolgárságától terrorizmus gyanúja miatt Bahreinben

2018. május 15. 14:24

A Reuters brit hírügynökség pedig jogvédőkre hivatkozva azt írta, hogy az elítéltek zöme békés ellenzéki.

Megfosztottak bahreini állampolgárságától 115 embert az arab királyságban terrorizmus gyanúja miatt – adta hírül kedden a bahreini ügyészség. Ötvenhárom vádlottat életfogytiglani, többtucatnyit ennél enyhébb börtönbüntetésre ítéltek, 23-at viszont felmentettek, de állampolgárságuktól őket is megfosztották. 

Az AP amerikai hírügynökség megjegyzi, hogy a vádlottak között aktivisták és politikusok is vannak, a Reuters brit hírügynökség pedig jogvédőkre hivatkozva azt írta, hogy az elítéltek zöme békés ellenzéki. A Nyugat által támogatott Perzsa(Arab)-öböl menti királyságban – ahol a síiták vannak ugyan többségben, de szunniták vannak hatalmon – több tömeges per volt már, amelyeken bíróság elé állítottak olyan embereket, akiket a vádhatóság szerint Irán támogatott.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/129655