Generálszósz

2018. május 13. 09:14

Friss Róbert
Népszava

Elég baj az a magyar nemzetnek, hogy a miniszterelnök 12 évre tervez. De végül is azt mond, amit akar, és azt tesz, amit akar, megkapta hozzá a kétharmados parlamenti többséget.

„Elég baj az a magyar nemzetnek, hogy a miniszterelnök 12 évre tervez. De végül is azt mond, amit akar, és azt tesz, amit akar, megkapta hozzá a kétharmados parlamenti többséget. Ha a magyar nép többsége ez a politikai szószt eszi, hát ezt eszi, ha 12 évig, akkor 12 évig. A demokrácia orbáni maradékaiban is már csak ilyen.

Orbán Viktor csütörtökön, a parlamentben, kormányfői székfoglalójában a nemzetközi viszonyokról szólva úgy fogalmazott, Magyarország elkötelezett híve marad a nyugati szövetségnek, viszont figyelni kell arra is, hogy a földrajzi elhelyezkedésünk sok mindent meghatároz. – Nyugaton »germán vaskancellár«, keleten »szláv katonaállamok«, délről pedig hódító »muszlim tömegek« veszik körül Magyarországot – állította, és szerinte a jövőben is a »Berlin–Moszkva–'Sztambul háromszöggel« kell számolni.

Ez a "globális látás" maga a vakság, orbáni félreértése a geopolitikának.

Udvariatlan és igazságtalan az uniós szövetségesre, az Orbánt a Néppártban érthetetlen mód és érdemtelenül is pártoló Angela Merkelre nézvést. Udvariatlan Vlagyimir Putyinnal szemben akkor is, ha - a rendszer ellenzékeként - mi nem vagyunk akkora barátai az orosz elnöknek, mint a kormányfő. És udvariatlanság Törökországgal szemben is, amellyel ugyancsak baráti viszonyt ápol a kormányzat.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/129532