Miért támadják a feministák a családtámogatást?

2018. május 11. 15:35

Szilvay Gergely
Mandiner

Aktív családpolitikára van szükség, és tiltakozni kell a megalázó nézet ellen, ami a gyermekvállaló párok női tagjait pusztán szülőgépeknek tekinti!

Szopsz vagy szülsz? Aki nem szül estére, nem kap CSOK-ot estére! Focistákat szülök a stadionba! – Ilyesmi transzperensekkel tüntetett pár hölgy (remélem, eltaláltam a genderüket) a Parlament előtt. 

Ezzel együtt megint felbőszült a ballib nőaktivisták egy része azon, hogy Orbán Viktor szerződést szeretne kötni a nőkkel: „Szeretnék egy átfogó megállapodást kötni a magyar nőkkel, mert a demográfia rajtuk áll vagy bukik. Az ő döntésük”. 

A miniszterelnöki javaslat ugyanis nyilvánvalóan visszaküldi a szülőgépnek tekintett nőket a konyhába, vagy mi. 

Mindeközben Magyarországon: 

– a 25-29 éves nők 70%-a gyerek nélküli,
– a 30-34 éves nők felének se férje, se élettársa,
– a 40 év alatti férfiak 70 százalékának, 
– a 35 év alatti férfiak 81 százalékának nincs gyermeke.

Mint köztudott, a népesség fenntartásához 2,1 gyermeket kellene vállalnia átlagosan egy párnak. Magyarországon ez 2010-ben 1,21 volt, ma 1,5. Mint a Heti Válasz írja, 2017-ben először nőtt úgy a népesség termékenysége, hogy egyébként csökkent a születések száma. Ez pedig úgy lehet, hogy ha csökken a népesség, akkor egyszerűen kevesebben lesznek azok is, akik gyermeket tudnak vállalni. Kevesebb pár pedig nem tudja behozni azt a demográfiai lemaradást, ami még a magasabb lélekszám idején kezdődött.

A demográfiai probléma tehát idővel exponenciálisan fokozódik. 

Az is látszik, hogy sok nagyvonalú intézkedéssel is viszonylag keveset lehet elérni, legalább látványos áttörés nem lesz. Hogy ki miért nem vállal gyermeket, azt ne firtassuk, a fenti kifogások ugyanis nem erről szólnak.

Minden családpolitika ellenzése

A „Szopsz vagy szülsz” arról szól, hogy aki ilyen transzparenssel megy ki az utcára, annak a számára mindenki „szülőgép”, nem pedig édesanya, aki számára egyáltalán prioritás a gyermekvállalás. Hogy ki fogja az ilyen feministák nyugdíját fizetni, arról ne essék szó – mert gondolom a nyugdíjra azért igényt tartanának, sőt esetleg alapjövedelemre is, amennyire ismerem az újraelosztással kapcsolatos nézeteiket. 

És az ilyen felháborodások szempontjából még az is mindegy, hogy konkrétan mit is takarnak a családpolitikai, gyemekvállalási kedvet fokozni hivatott intézkedések. Hogy sikeresek-e vagy elhibázottak, az mellékes. Ha jól sejtem ugyanis, a „Szopsz vagy szülsz” leszbikus feministái (Labrisz Leszbikus Egyesület, ők, már bocsánat, alapesetben valószínűleg sem nem szopnak, sem nem szülnek) egyszerűen úgy, ahogy van, elleneznek minden ilyen intézkedést, elvi alapon.

Miért? Mert az automatice szülőgépnek nézi a nőket, és hiába nem teszi kötelezővé a gyermekvállalást, ettől még – szerintük – ellenséges légkört teremt a gyermeket nem vállaló, inkább a karriert vagy bármi mást választó nőkkel szemben. És persze szerintük a nők munkaerőpiaci (és leszbikus párkapcsolatbéli) előrejutását kéne inkább támogatni. A gyermekvállalás hangoztatása szerintük hátrányosan érinti a gyermeket vállalni nem akaró nőket. Szerintem ez nincs így, de ha így lenne, az sem érdekelne, tekintve, hogy most ennek kell lennie a prioritásnak.

Teljesen kifacsart gondolkodás ez. A nőkkel szembeni üvegplafon lebontását lehetne egyszerre csinálni a gyermekvállalási kedv fokozását célzó intézkedésekkel.

A feministák ott látnak ellentéteket, ahol nincs szükségszerű ellentét.

Például a szocialista kormány idején készült, Partszélről a fősodorba című „gender mainstreaming kézikönyv” is számos olyan javaslattal él, ami éppenséggel a család és a munka összeegyeztetését segíti elő – a család és a munka összeegyeztetésének elősegítése pedig kétségkívül a gyermekvállalási kedv fokozására is alkalmas. 

CSOK: járadékvadászat?

Tudom, hogy sokan nem szeretik a CSOK-ot, úgy tekintenek rá, mintha a gyerekvállalást kiárusítanák, „gyermekért pénzt”, vagy valami hasonló. Ez elméletben érthető felvetés (és akkor, hogy ezt megengedem, elértem ellenforradalmi, reakciós toleranciám végső határait), de ha azt vesszük, hogy a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom felmérései szerint a magyar párok több gyermekre vágynak, mint amennyi végül megszületik, akkor rájövünk, hogy a CSOK-ot ilyen alapon nem kedvelők fordítva ülnek a lovon. A CSOK ugyanis elsősorban nem arra jó, hogy miatta ezentúl majd csak a pénz miatt gyereket fog vállalni az, aki amúgy utálja a gyerekeket, és így a gyerekei kivert kutyaként fognak felnőni; hanem

arra jó, hogy akik szívből szeretnének gyermeket, azokat segíti az életük, jövőjük tervezésében. 

Hadd hozzak egy távoli párhuzamot! A jobboldalon azt szokás gondolni, hogy az alapjövedelem, a túl sok segély és társai morálisan elfogadhatatlanok, mert semmittevésre, élősködésre ösztönöznek. Erre a baloldal válasza általában az, hogy senki nem akar munka nélkül maradni, a hatásmechanizmus nem így működik, mert a tisztes munka és a tisztes jövedelem mindenhogy vonzóbb a dologtalanságnál (ez nem feltétlen igaz saját tapasztalataim szerint), és az emberek más okokból, nem munkakerülésből lesznek és maradnak munkanélküliek. Lehet erről vitázni, de a jobboldali félelmeket látom igazoltabbaknak.

Nos, amikor a CSOK-ot járadékvadászatnak kezdi tekinteni a tisztelt baloldal és feministáik, akkor pont úgy gondolkodnak, mint a fenti esetben téves következtetések levonásával vádolt jobboldal. Tehát a baloldal pont olyan módon érvel a CSOK ellen, amilyen érvelést más esetben érvénytelennek tekint. Miközben más esetben a baloldal hangoztatja, hogy anyagi előfeltételei is vannak a személyes előrejutásnak és az esélyegyenlőségnek, aközben a CSOK-ot nem tudja a gyermekvállalásban megvalósuló kiteljesülés anyagi feltételei megteremtéseként értelmezni. Miközben a jóléti, a felzárkóztatási, esélyegyenlőségi és szegényügyi politika esetében elutasítja a járadékvadászat vádját, aközben a CSOK esetében simán saját maga hangoztatja azt. 

Pedig a gyermekvállalás nem smafu:

senki nem fog tízmillióért három gyermeket vállalni, ha csak a tízmilla kell neki.

Akarsz nyugdíjat? Ahhoz gyerek kell

Egyéni autonómia ide vagy oda, a politikának mindig vannak prioritásai. Mint John Kekes írja, mindig azokra az értékekre kell figyelni, amelyek épp csorbát szenvednek. Nincs örök és változatlan prioritás-skála a politika világában és a társadalom életében. Háborúban a biztonság és összetartás az első, békeidőben fontosabb a szabadság. Nos, Afganisztánban és Afrikában nyilván elsődleges prioritás kellene, hogy legyen a nők jogainak erősítése.

A családpolitika nincs ellentétben a nőjogokkal, simán összeegyeztethető a kettő, de egy demográfiai szakadék felé rohanó társadalomban bizony az első a gyermekvállalási kedv fokozása és a tervezett gyermekek megszületésének elősegítése. És ennek része lehet a gyermek melletti táv- és részmunka lehetőségeinek bátorítása, a gyermekbarát vállalati kultúra erőltetése és a többi kezdeményezés. Éppen azért, hogy mind az édesanyák, mind az édesapák tudjanak karrierjükben is előrehaladni, de úgy, hogy gyermeket is tudnak vállalni. 

Ha pár feminista úgy érzi, hogy mindez „ellenséges hangulatot” teremt körülöttük – már bocsánat, de az az ő bajuk. Nem, nem teremt ellenséges hangulatot.

Azzal, hogy a kormány megpróbálja megkönnyíteni a gyermekvállalást, még senkit nem kötelezett a szülésre.

A gazdasági felívelés az egyedülálló nőket is pozitívan érinti, akárcsak az egyedülálló férfiakat. 

A világ, az emberi természet és az élet ettől függetlenül apára, anyára és gyerekekre, hagyományos családra van kalibrálva a Teremtő által. Ezen sehogyan sem lehet változtatni, kifacsart magyarázatokkal és nőjogi intézkedésekkel sem. 

Választhatjuk a kihalást is?

De persze elképzelhetőnek tartom, hogy az autonóm feministákat nem érdekli a demográfia: tőlük kihalhatunk. De ha kihalunk, akkor vagy egy elvadult szellemország marad utánunk, vagy jönnek a helyünkre mások – az autonóm nők egyik forgatókönyvvel sem járnának jól.

Ha lesz még nyugdíj a következő évtizedekben, akkor azt azt a szélbalosok által szülőgépnek tekintett nők gyermekei fogják nekik fizetni. Ha nem lesznek ilyen gyermekek, akkor nem lesz nyugdíj, és mindenki magasról tenni fog a nyugdíjhoz való jogokra is. Persze az is lehet, hogy mivel a vallásosak arányosan többet vállalnak gyermeket (értelmiségi apák és értelmiségi, magas presztízsű munkahelyeken dolgozó anyák, sok gyerekkel), az autonóm feministák egy számukra kényelmetlenebb társadalomban lesznek kénytelenek élni akkor is, ha lesz, aki állja a nyugdíjukat. 

Aktív családpolitikára van szükség, és tiltakozni kell a megalázó nézet ellen, ami a gyermekvállaló párok női tagjait pusztán szülőgépeknek tekinti!

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/129472