Trump betartott egy ígéretet. Bár ne tette volna

2018. május 9. 10:40

Balla Eszter
Válasz.hu

Trump nem az amerikai, hanem az izraeli hírszerzésre hallgatott.

„Macron kérlelte, Merkel racionálisan érvelt, a brit külügyminiszter, Boris Johnson még hétfőn is Washingtonban tárgyalt, hogy meggyőzze az amerikai elnököt: ne lépjen ki a 2015-ös atomegyezményből, amit az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, az Európai Unió, Oroszország és Kína kötött Iránnal, hogy megakadályozza Teherán atomfegyver-előállítását. Cserébe feloldották a gazdasági szankciók nagy részét, Irán kiléphetett elszigeteltségéből.

Donald Trump azonban betartotta kampányígéretét, és kedden minden kérlelés ellenére egyoldalúan kilépett a szerinte »katasztrofális, förtelmes és nevetséges« alkuból.

Beszédében arra hivatkozott, hogy az egyezmény Irán hazugságán alapul, a perzsa állam nem állt le a nukleáris programmal, a nemzetközi ellenőrök pedig képtelenek ellenőrizni őket. Az amerikai hírszerzés vezetői, többek között a CIA korábbi igazgatója, a jelenlegi külügyminiszter, Mike Pompeo szenátusi meghallgatáson ennek éppen az ellenkezőjét mondta nemrég: Irán betartja a szerződés feltételeit. Trump nem az amerikai, hanem az izraeli hírszerzésre hallgatott. Nevezetesen Benjamin Netanjahu nemrég elmondott beszédére, amiben a Moszad által eltulajdonított iráni aktákra hivatkozva bizonyította, hogy Irán folytatja titkos kísérleteit.

Trump kifogásolta, hogy a 2015-ös szerződés nem foglakozik Irán ballisztikus rakétáival és regionális tevékenységével, egyúttal a legveszélyesebb terrorista államnak nevezte a perzsa országot, amely a többi között a libanoni Hezbollah és a palesztin Hamász támogatója.

Trump a mostani kilépéssel párhuzamosan ismét nagyon erős gazdasági szankciókat vezetett be Irán ellen.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/129352