Karácsony nagy kincs lehetne a magyar politika számára

2018. április 28. 13:10

Szelényi Iván
FüHü

Rádöbbentem, hogy mégsem akarok azokra a szocialistákra szavazni, akik már annyi mindent csináltak ebben az országban.

„Még a választás előtt az nyilatkozta, hogy a rendszerváltás óta először szavaz, és a Karácsony-féle MSZP listát választja. Az eredményt látva, csalódott?

Az a helyzet, hogy megijedtem, és nem mentem szavazni.

Azt hittem, hogy a tudósok között kevesebb a bizonytalan. Ez nem csak a tájékozatlan ember sajátja?

Nézze, én nem voltam bizonytalan, Karácsony rokonszenves, mindig mosolygós. Imádtam, amikor azt mondta, hogy a győzelem után bebiciklizik majd a miniszterelnöki hivatalba. Persze ő legalább olyan jól tudta, mint én, hogy erre nem lesz módja.

Talán mások is visszahőköltek az utolsó pillanatban, ahogy ön is. De mitől ijedt meg?

Rádöbbentem, hogy mégsem akarok azokra a szocialistákra szavazni, akik már annyi mindent csináltak ebben az országban. Évtizedek óta ülnek a parlamentben, s nem találták meg az utat a választópolgárokhoz. Ráadásul a korábbi kormányzásuk és a programjaik is taszítottak. Ennek a pártnak előbb fel kéne támadni, hogy képes legyen érvényes üzeneteket küldeni a társadalomnak. Karácsony nagy kincs lehetne a magyar politika számára, bár az is lehet, hogy túl korán került elő.  És róla azt sem tudhatjuk, hogy van-e benne kellő hatalomvágy, ami szükséges egy olyan párt felépítéséhez, amely aztán tényleg legyőzi a Fideszt.

Összességében az ellenzék több szavazatot kapott, mint a Fidesz. Egyértelmű önnek, hogy a Fidesz nyert, vagy az ellenzék vesztett?

A lényeget tekintve mindegy: a Fidesz nyert. De ezen a választáson az is kiderült, hogy Orbán Viktort és pártját le lehet váltani, mert a »migránsozás« nem tart ki sokáig. De most még ezt akarták hallani a választók.

Vagy inkább az ellenzéki sajtó gyengesége miatt csak ezt hallották…

Sokakkal beszéltem, szerintem azt akarták hallani, hogy a kormány mindenkit megvéd, mert a bevándorlóktól való félelmet a Fidesz felerősítette. Ha előveszi a mai Népszavát, abban vastagbetűvel szedett hír közli, hogy egy migráns megerőszakolta volt barátnőjét. A ma már egyetlen ellenzéki lapban is ez a vezető hír…

Tudjuk, kormányhirdetések is vannak a Népszavában, ezek szerint migránsozással is támogatják a hatalom céljait. Talán ez a fennmaradásuk feltétele.

Ha a Magyar Idők teszi ezt, akkor értem. De, hogy az egyetlen baloldali liberális napilap is, attól egyszerűen eldobtam magam.

Ne csodálkozzon, ilyen állapotban van ma a magyar sajtó, de az ellenzék sincs jobb bőrben, hisz a választás előtt képtelen volt összefogni, inkább vállalta a kétharmados Fidesz győzelmet.

Számomra már az is teljes mértékben elfogadhatatlan, hogy egyetlen ellenzéki párt vezetője sem mert nyíltan fellépni a „migránsozás” ellen! Pedig kérem, nézzenek szembe a valósággal: Magyarország öregedő társadalma nem lesz képes a nyugdíjakat kifizetni, ha nem lesznek bevándorlók, akik között jól képzett szakmunkások épp úgy vannak, mint egyetemi tanárok. Tessék odafigyelni Ferenc pápára: kutya kötelességünk az életveszélyben lévő emberek befogadása!”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/128858