Szegénymentes övezet

2018. április 23. 06:52

Bihari Tamás
Népszava

A félelem és a gyűlölet már a spájzban van.

„Most éppen a X. kerületi fideszes vezetésű önkormányzat akar megszabadulni a Bihari út 8/C háztömbjében igen nehéz körülmények között élő, főleg cigány lakóktól. A néhány éve 600 millió forintnyi közpénzből felújított ingatlan lebontásáról döntött a testület. Persze azt nem mondták, hogy a környéken sok milliárdos fejlesztések indulnak, egyebek mellett a közeli Népligetben Orbán Viktor lázálmának megvalósítása, az úgynevezett Fradiváros. Márpedig a felértékelődött területen a telkek ára is az egekbe szökik.

Kivéve persze, ha egy »nyomortanya« ékelődik a majdani lakóparkok, üzleti létesítmények közé. Ezért hivatkoztak arra, hogy életveszélyes az épület, bár a statikai vizsgálatokat nem hozták nyilvánosságra, valamint igyekeznek kriminalizálni az ott élőket.

A lakóktól trükkösen szabadulnak meg: a határozott idejű szerződésesek kontraktusát nem hosszabbítják meg, a határozatlan idejűeket pedig határozottra módosítják. Amikor lejár a megállapodás határideje, mint jogcímnélküli lakókat már cserelakás felajánlása nélkül is kilakoltathatják őket. Több gyermekes anyák arról panaszkodtak a A Város Mindenkié aktivistáinak, hogy az úgynevezett gyermekvédelem nem arról érdeklődött, segítsenek-e új otthonhoz jutni, hanem azt kérdezgették, van-e hová menniük. Burkoltan érzékeltetve, hogy akár el is vehetik tőlük a gyermekeiket. Vélhetően nem maguktól ilyen érzéketlenek, hanem valami felső/belső utasításra.

Hogy a kleptokrácia rezsimjében nincs helyük a szegényeknek, azt a miskolci számozott utcák lakóival történtek is igazolják, de több belpesti városrészből is hasonló módon »takarították« ki a lakókat. Ám mint tudjuk, mindenki annyit ér, amennyije van, márpedig az építési telkek sokat, a szegények keveset érnek. Ráadásul a miniszterelnöktől megtudhattuk, az 500-600 éve velünk élő cigány honfitársaink tulajdonképpen belső „migráncsok”, és az uszító kampányból értesülhettünk arról is, hogy a »migráncs« veszélyes.

A félelem és a gyűlölet már a spájzban van.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/128535