A történelem vége és az utolsó elnökök

2018. április 20. 19:57

Tóta W. Árpád
HVG

Olyanok, mint a magyar honvédség: apró szemétdombokon számtalan őrnagy és tábornok.

„A mesterterv végén egyetlen ellenzéki szövetség áll fel a Fidesszel szemben, közös listával és jelöltekkel – nemhogy 2022-ben, hanem már az önkormányzati választáson. Ezt kívánják az Orbántól szabadulni akaró választók, akik eddig is látványos kompromisszumokat kötöttek: például alig várják, hogy megtapsolhassák a színpadra együtt felálló pártjaikat. Az árnyalatokat ebben a képletben felülírja a gravitáció: a világos alternatíva léte. Szép, kerek, egyértelmű megoldás, jól is mutat a táblán, laboratóriumi körülmények között.

Ámde ez a terv rengeteg lemondást követel azoktól, akik most a maguk köreiben viszonylag fontos embereknek számítanak. A lapok rég le vannak osztva. Megvannak a bejáratott arcok, szakpolitikusok, szóvivők, alelnökhelyettesek, még mindig megkapják az UV-adagjukat a reflektoroktól. Még a közismert, megszokott árulók is belakták már a pozíciójukat, mindenki tudja, mikor mivel kell hozzájuk fordulni. – Te Zsolti, kinőtte a gyerek a gokartot, te meg olyan ügyesen árulsz, felraknád a Jófogásra?

Olyanok, mint a magyar honvédség: apró szemétdombokon számtalan őrnagy és tábornok.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/128469