Ne silányítsák esztrád-giccsé Trianont!

2018. április 18. 13:24

A nemzeti tragédiák nem lehetnek olcsó kufárkodás tárgyai.

2018. április 18. 13:24
Finta László
Mandiner

Hírét vettem, hogy júniusban egy „Trianon-rockoperát” tekinthet meg a budapesti Hősök terén a nagyérdemű publikum. A produkció rendezője az a Koltay Gábor, akinek nemcsak a magyar filmművészet történetének egyik legpocsékabb alkotását, a Honfoglalást köszönhetjük, hanem aki a kései, bomló-málló-lábszagú kádárizmus egyik legbizarrabb köztéri produkcióját, az Itt élned, halnod kell című történelmi misztériumjátékot is színpadra állította ugyanazon a helyszínen, 1985. április 4-én.

Hiába, a szolgalelkűség és a mindenkori hatalomhoz való dörgölőzés időtálló jellemvonások e lángoktól ölelt kis országban, a nacionalista giccs pedig minden rezsimben kelendő mákony. (Engedjenek meg egy halk közbevetést: tanulmányozzák a Ceauşescu-féle Cîntarea României – Megéneklünk, Románia – tömegmozgalom történetét!)

Engem még úgy neveltek, hogy

 a nemzeti tragédiák nem lehetnek olcsó kufárkodás tárgyai.

A versailles-i Trianonban 1920. június 4-én aláírt „békeszerződés” a magyar állam történetének egyik – Muhi és Mohács utáni – legnagyobb tragédiája: az Osztrák-Magyar Monarchiával együtt a történelmi Magyar Királyság megbukott.

Ez a minden bizonnyal végleges bukás elválaszthatatlan az 1914 előtti, szívemnek kedves, régi, arisztokratikus Európa erkölcsi és szellemi bukásától; a verduni vérszivattyútól és Flandria pipacsmezőitől, Isonzótól és a Bruszilov-offenzívától, a Balkántól és Gallipoli véres szirtjeitől. Elválaszthatatlan a történelmi magyar állam vezetőinek a Nagy Háború előtti és utáni balgaságaitól, ostobaságaitól és bűneitől is, amiképpen a győztesek végzetes vakságától és a históriai jogon nyugvó történelmi monarchia kárára érvényesített „nemzeti önrendelkezés” délibábos ábrándjától is.

Elnyertük ugyan az évszázadok óta vágyott nemzeti függetlenséget, de máig szűknek érezzük a ránk szabott ruhát.

Függetlenségünk ára az a végzetes út lett, amely a második világháborúhoz és 1944-hez vezetett. Talán egy erélyes Habsburg-trónörökös vagy később egy Mannerheim tábornagy tehetségével megáldott államférfi többet tehetett volna a történelmi magyar állam és a függetlenné vált Kis-Magyarország fennmaradásáért, mint azok, akik 1914-1944 között kormányozták az országot.

Ami 1920-ban történt, tragédia: többé nem lehetett úgy élni, mint azelőtt.

Kisebbségi sors, szétszakított családok, elvesztett vagyon és kilátástalanság. Amit a Nagy Háború megrázkódtatása a férfiemberek egy egész nemzedéke számára jelentett, azt Trianon hozta el a hajdani hátország lakóinak milliói számára. Aki ezt tagadja, nem csak ostoba, hanem érzéketlen is. Aki pedig ebből vásári komédiát csinál, az gyalázatos.

Éppen ezért Trianon tragédiáját mindenképpen elválasztanám attól, ami annak ürügyén történt és azóta is történik. Mind a nacionalizmus, mind az irredentizmus ízlésem és meggyőződésem ellen való jelenségek, egyik őrületben sem vettem és veszek részt, és erre a jövőben sem mutatok semmiféle hajlandóságot.

Az irredenta hőzöngést és a nemzeti kézműves fájdalomipar vérlázítóan giccses portékáit, kezdve a Nagy-Magyarország alakú faragott fatányéroktól az egészen apró „Trianon-relikviákig” legalább annyira kártékonynak tartom, mint a nemzeti ügyekkel szembeni internacionalista közöny kísértését.

Akit Isten el akar veszejteni, annak először nem a józan eszét, hanem a szépérzékét és a stílusérzékét veszi el.

Az Európai Unió nem gyógyír az országcsonkításra; a nemzeti érzésekkel kufárkodó nacionalizmusnak pedig semmi köze az igaz hazafisághoz, amiképp a nacionalistának sem, aki mindig elsőként üti az áruló bélyegét honfitársai homlokára.

Egész életemben élt bennem egy kép Magyarországról, amely nem csak szokásaiban, törvényeiben és intézményeiben vagy politikai határai között él, hanem történelmében, civilizációjában, vallásában és nyelvében is.

Szellemi zűrzavar és erkölcsi romlás idején, felfordulás és hódítás esetén ezt a hagyatékot kell oltalmazni, megőrizni, gyarapítani és állagsérelem nélkül átadni utódainknak, remélve, hogy méltó örökösökké válnak. Korunkban, amikor a nemes érzések lassan kivesznek a világból; amikor civilizációnkat megtámadta egy különös penész: az unalom; amikor az emberek gondolkodását hagymázas utópiák uralják; amikor az anyagi javak hajszolása eltéríti a meggyötört lelkeket az élet igazi értelmétől; amikor a vallásos érzület holmi sekélyes spiritualizmus és távol-keleti babonák divatját követi; amikor a nemzeti érzésben burjánzik a giccs és tombolnak a tömeg alantas indulatai; és amikor bölcs uralkodók és rátermett államférfiak helyett elvtelen és jellemtelen politikai törpék kormányoznak, különösen nehéz kötelesség ez.

De mégis él bennem valamiféle remény, valahányszor otthon vagyok: a szülőfalum temploma előtti kis téren 1994. augusztus 20-a óta minden ünnepnapon felvonják a magyar lobogót. Vannak, akiket túláradó lelkesedéssel tölt el ennek a szerény, magányos zászlónak a látványa. Engem sokkal mélyebb érzés kerít hatalmába, amikor megpillantom, és amikor a távolból feltűnik a barokk templom tornya: boldog vagyok, hogy fennmaradt valami,

ami emberi gyarlóságainktól és bűneinktől függetlenül becsületes, mértéktartó, igaz, jó és örök: a haza.

A „Trianon-rockoperára” váltsanak jegyet azok, akik másképp gondolják.

Kapcsolódó cikkek

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palepoli
2018. április 19. 09:51
Megroppantak. Szervezett haderő nélküli területek kirablása nem hóditás. Kinában ott maradtak, mint a normannok Angliában. Ettől még Kina Kina maradt.
Karvaly
2018. április 19. 02:56
Trianon ellen nem giccsekkel lehet küzdeni, hanem mentalitással: meg kell erősödnie a magyarságnak a történelmi határok mögött, létszámban, anyagilag és lelkiállapotban egyaránt. Abba kell hagyni a széthúzást, és bízni a másikban, több gyereket vállalni, és keményen dolgozni. Ekkor, és csak ekkor van remény arra, hogy sikerül ismét többségbe kerülni mindenhol a régi határok között. Mellékesen sikerülne egy optimista országot is létrehozni.
Palepoli
2018. április 18. 22:59
"a mindenkori hatalomhoz való dörgölőzés időtálló jellemvonások e lángoktól ölelt kis országban" Ez antimagyarizmus. Van ilyen tulajdonság, mármint hatalomhoz dörgölőzés, de a világon mindenhol hasonló mértékben; mindenféle méretű és funkciójú intézményen belül, minden hatalmi szinten megfigyelhető.
Palepoli
2018. április 18. 22:55
"Muhi és Mohács utáni – legnagyobb tragédiája" Moháccsal egyetértek, ez változtatta meg a magyar hungarocídium miatt a Kárpát medence népességét. Muhival nem értek egyet, nem volt hatása se a népességre, se semmire, a veszteségek gyorsan pótlódtak belülről. Azt a háborút Magyarország nyerte meg, megroppantva a mongol birodalmat. Utána pedig könnyedén söpörtük ki a nyugati megyéket elfoglaló osztrákokat az országból. A Honfoglalást, Koltay filmjét nem tudtam még megnézni, egyszer a tévében részelteket láttam. Borzalmas, hogy ilyen művet létrehozhattak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik