Seregnyi újságíró dolgozik Ján Kuciak cikkének befejezésén

2018. március 8. 22:13

Oknyomozó újságírók vállalkoztak arra, hogy befejezik az elhunyt újságíró által megkezdett tényfeltáró munkát.

Egymással konkuráló sajtóorgánumok újságírói dugták össze a fejüket, hogy befejezzék Ján Kuciak cikkét – írja a Körkép. Az összes, Kuciak által feltárt vagy megkezdett üggyel foglalkozna majd – a munkát ma kezdték meg.

A csapatban vannak szlovákiai és külföldi oknyomozó riporterek, újságírók az Aktuality.sk, a SME, a Denník N, a Trend, a Nový Čas a Postoj, a Hospodárske Noviny, a Markíza televízió és JOJ televízió stábjából. A közös munkához csatlakozott a svájci Blic, a lengyel Onet, a Český rozhlas és német Die Welt.

A csapat ma kézhez kapta Kuciak jegyzeteit, eddigi munkáit és az általa birtokolt forrásokat. A Trend gazdasági hetilap szerint a Kuciak által gyűjtött adatok arról tanúskodnak, hogy a meggyilkolt újságíró Smer-közeli oligarchák után nyomozott.

Pavla Holcová, cseh újságírónő, aki az olasz maffia szlovákiai politikai kapcsolatait feltáró cikk kapcsán együtt dolgozott Kuciakkal egy interjúban elmondta, hogy Kuciak egy új, sokkal fontosabb kapcsolatot talált halála előtt az olaszok és a Smer magasrangú politikusai között, ezeket a kapcsolatokat azonban még nem hozták nyilvánosságra.

 

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/126292