Marton László-nap lett nőnap helyett

2018. március 8. 12:37

Ónody-Molnár Dóra
168 Óra

Az esetek mögött strukturális okok húzódnak, amelyek a hatalmi viszonyokkal függnek össze, konkrétabban azzal, hogy a hatalmi pozíciókat a társadalom szinte minden szegmensében férfiak foglalják el. Közöttük van, aki kibírja, hogy ezzel ne éljen vissza, van, aki nem.

„Sárosdi Lilla színésznő októberben állt elő a történetével, nem sokkal az után, hogy egy tényfeltáró újságcikk leleplezte, hogyan zaklatott és erőszakolt meg évtizedeken keresztül, tömegesen színésznőket az egyik legbefolyásosabb amerikai producer, Harvey Weinstein. Az amerikai botrány nyomán indult el az egész világon a metoo-kampány. Sokan ennek hatására tették közzé a saját történetüket. A nyilvánosság – örvendetes módon – heteken keresztül foglalkozott azzal, hogy hatalmi pozícióban hogyan éltek és élnek vissza férfiak az egzisztenciálisan függő helyzetben lévő nők kiszolgáltatottságával. Ijesztő mennyiségben árasztották el a sajtófelületeket a vallomások, de éppen ez adta a mozgalom felszabadító erejét. A tömegesség rámutatott ugyanis arra, hogy az esetek mögött strukturális okok húzódnak, amelyek a hatalmi viszonyokkal függnek össze, konkrétabban azzal, hogy a hatalmi pozíciókat a társadalom szinte minden szegmensében férfiak foglalják el. Közöttük van, aki kibírja, hogy ezzel ne éljen vissza, van, aki nem.

A botrányban Marton László lelepleződött. A Sárosdin kívül több más színésznő által is zaklatóként azonosított rendező ikonikus alak a magyar színházi életben, valószínűleg bármilyen más időpontban megvédte volna az a közeg, amelyik eddig is védte, de a #metoo lendülete őt is elsodorta. Amikor kiderült, hogy egy kanadai színházban is hasonló zaklatási vádak fogalmazódtak meg vele kapcsolatban, Eszenyi Enikő színigazgató elengedte a kezét.

Gondolhattuk, ezt a drámát az élet írta, majd most mindenki tanul belőle, nagy rendező balra el, katarzis, függöny. Hát nem. Marton hamarosan újra rendezhet, két színháztól is felkérést kapott. Így azért egy kicsit más lesz a darab erkölcsi üzenete. Bár a nők ellen elkövethető bűnök tekintetében sokkal súlyosabbak is történtek és történnek a mai nap is annál, mint amivel Martont megvádolták, mégiscsak úgy alakult, hogy ő lett a zaklatások és szexuális visszaélések elleni nemzetközi fellépés magyarországi színének főalakja. Elsősorban emiatt nem mindegy, mi történik vele.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/126265