„Allahu akbar” feliratot ragasztottak Vona mikrobuszára Makón

2018. március 8. 21:03

Míg a pártelnök lakossági fórumot tartott, a mikrobuszát kidekorálták.

Ismeretlenek „Allahu akbar” feliratot ragasztottak Vona Gábor mikrobuszának hátuljára, miközben a Jobbik elnöke lakossági fórumot tartott Makón.

A fórumon egyébként Vona azt mondta, hogy a Jobbik a valódi problémákkal akar foglalkozni: április 9-én nekilát a korrupció felszámolásához, a demokrácia helyreállításához, a bérek felzárkóztatásához és gondoskodik az ország biztonságáról.

Mi vagyunk a legerősebb ellenzéki párt, mi tudjuk leváltani a Fideszt – mondta Vona Gábor a lakossági fórumán, amelyen a párt helyi politikusai mellett jelen volt Rója István, az MSZP-Párbeszéd helyi, Hódmezővásárhely-Makó központú választókörzetben induló jelöltje is. Vona Gábor azt kérte mintegy százfős hallgatóságától, hogy listán a Jobbikra, egyéniben pedig a párt jelöltjére, Kiss Attilára voksoljanak. Minden más elveszett szavazat – hangsúlyozta.

A Jobbik nem akar olyan pártokkal összefogni, melyek az elmúlt 28 év pusztításában részt vettek – jelentette ki Vona Gábor egy az egyéni jelöltek visszaléptetésével kapcsolatos felvetésre. Hozzátette: a választások után azonban készek arra, hogy egyeztessenek az LMP-vel. A pártelnök szerint az ország fontos alrendszereivel – egészségügy, oktatás, nyugdíjbiztosítás – a kormány egyáltalán nem törődik. Vona Gábor az időseknek tisztességes, igazságos nyugdíjat ígért. Mint mondta, differenciált nyugdíjrendszert alakítanának ki, a nyugdíjasok fogyasztáshoz igazítanák a járandóság emelését, a gyermekek pedig saját jövedelemadójukból ajánlhatnák föl szüleik nyugdíjának kiegészítésére.

A politikus az egészségügyben a legfontosabb feladatnak az alapellátás stabilizálását tartja. Hangsúlyozta: meg kell oldani a háziorvosok utánpótlását. A Jobbik bérlakásprogramot indítana, amely évente 10 ezer új és 10 ezer felújított lakást biztosítana a fiataloknak, annak érdekében, hogy itthon maradjanak – mondta Vona Gábor.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/126293