A halálhír

2018. március 7. 12:28

Sokáig próbálták újjáéleszteni a lányt. Az volt a legfelsőbb ukáz, egyenesen Bukarestből, hogy mindent meg kell tenni az életéért.

– Hogy halhatott meg? De hát már jobban volt, majdnem négy hónapja kezelték!
Az orvos nagy lélegzetet vett. Az egész délelőtt történt, és azóta nagyon elfáradt. Sokáig próbálták újjáéleszteni a lányt. Az volt a legfelsőbb ukáz, egyenesen Bukarestből, hogy mindent meg kell tenni az életéért. Egyszer majdnem sikerült is visszahozni, újra verni kezdett a szíve, de egy percig sem tartott a remény. Utána túl kellett lennie a szülőkön, ami, mint mindig, borzasztó volt. Aztán valami kormányzati ember kereste, alaposan kifaggatta. Utána még egy, a titkosszolgálattól. Ez is hosszú beszélgetés volt. Gyűlölte a szekusokat, őszintén. Románia megrontói voltak, a romlás terjesztői, akik nem hagyták, hogy végre normális ország legyenek.
Egyszóval a délelőtt leszívta az agyát. Most meg, pedig már végre hazamehetne, megjelent még egy rokon. Hogyan magyarázza el ennek a fiatal nőnek, hogy az unokatestvérét csak ebben a kórházban háromszor hozták vissza a halálból, és négy hónap az ilyen sérülések kezelésénél nem hosszú idő? Egy ilyen súlyos égés örök életre szól, rengeteg szövődménye lehet. Elkezdte az elejéről, hogy a lány lássa, komolyan veszi. Ennél az ügynél nagyon érzékenynek kell lennie, parancsolták a hivatalosságok, és ő szeretett volna még feljebb lépni a kórház hierarchiájában.
– Nézze, a bőrnek 44 fok már elviselhetetlenül forró, 60 fok feletti hőhatásra néhány másodperc alatt harmadfokú égési sérülés alakul ki. Ebben az esetben pedig hatvan foknál sokkal, sokkal több volt. A hosszú haj és a vastag ruházat ugyan védte egy ideig, de nagyon mély, harmad- és negyedfokú sérülései keletkeztek az arc bőrfelületén. Károsult az arccsont is. De a legsúlyosabb a légutak sérülése volt. A légcső, a tüdő… Csoda, hogy túlélte az első néhány órát.
A lány ellenségesen nézett rá. A spitalul clinic orvosa ezzel nem mondott semmit. Ezt mind tudta. Ott volt, amikor kihúzták unokatestvérét a tűzből. Látta a leégett haját, a bőrébe sült ruhát. A kétségbeesett küzdelmet, hogy levegőhöz juttassák, amikor fulladni kezdett. Máig érezte a megperzselődött hús bűzét, hallotta a sípoló hangot, ahogy átvágták a légcsövét.
– Ott voltam – mondta röviden, és szemét elfutotta a könny. Az orvos csak most nézte meg alaposabban a lányt. Középmagas, jó alakú és kora húszas. Bőrszerelésben, mint a motorosok. Az arca hasonlított az áldozatéra – mármint arra, amilyen a másik lány arca a máglya előtt volt. Eddig háromszor-négyszer látta a kórházban – és sohasem akkor, amikor a szülők is bent voltak.
– Nos, igen. Sajnálom.
Tényleg sajnálta. Barbárságnak tartotta, ami történt. És felháborítónak, hogy a bűnösöket nem találták meg. Sőt, azt pletykálták, nem is akarták megtalálni…
– Nem kérek a sajnálatukból! Csak mondja meg, mi történt, aztán meg szeretnék elbúcsúzni tőle.
Az orvos most hosszabban figyelte a lányt. Érezte, a többes szám súlyát, a benne rejlő vádat. Hogy ő is a gyilkosokkal van. Elszorult a torka.
– A halál közvetlen oka tüdőgyulladás. Ez gyakran nagy veszély azoknál, akik belégzés útján szenvedtek égési sérüléseket. Nagyon makacs és gyors lefolyású volt a fertőzés, nem reagált az antibiotikumokra és az unokatestvére általános állapota nagyon rossz volt.
A nő most már tényleg úgy nézte, ahogy egy gyilkost szokás.
– Tüdőgyulladás… itt meg lehet halni tüdőgyulladásban? Hiba volt visszahozni Bukarestből a maguk halálgyárába. Vagy Budapestre kellett volna vinni! Ott megmenthették volna!
Az orvos megrázta a fejét. Emlékezett a nagy felhajtásra, ahogy márciusban katonai géppel vitték a lányt a fővárosba. Az ottani kórházak a 2015-ös nagy diszkótűz után igencsak kitapasztalták az égési sérüléseket. A legmodernebb eszközökkel kezelték. És emlékezett a felhajtás teljes hiányára három hete, amikor visszahozták Bukarestből. Akkor már majdnem biztosra vették, hogy nem húzza sokáig, és jobbnak látták a fejesek, ha itt hal meg – vagy Budapesten. Nehogy még az legyen a hír, hogy Bukarestben félrekezelték… Igen, Budapest lett volna az ideális. De a szülők végül Marosvásárhely mellett döntöttek.
– Ezen a fertőzésen Londonban vagy Tokióban sem lettek volna úrrá. Egyébként meg a szülei kérték, hogy hozzák vissza a mi égési klinikánkra. Itt tudták a legkönnyebben látogatni. Sajnos az ország egyik legjobb klinikája vagyunk. Az Azomureş gyár miatt tapasztaltak a kollégák, évtizedek óta kezelünk égéseket. A vegyipar tűzveszélyes, sok a baleset. Különösen abban a kócerájban, az egész várost folyamatosan mérgezik. Ezzel nem lehetett mit tenni. Ismétlem, csoda, hogy az első napot túlélte!

Részlet a Máglyatűz – a háború peremén című regényből.

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/126202