Oscar, transzban

2018. március 6. 07:55

Finta László
Mandiner

Hollywood ma előírja, hogyan kell gondolkodni a nemiségről és „korunk nagy kérdéseiről” az Egyedül Üdvözítő És Helyes Eszme jegyében.

Évek óta talán először fordult elő, hogy nem maradtam fenn hajnalok hajnaláig, hogy láthassam az Oscar-gálát. Lehet, hogy a dekadencia jele, hogy könnyedén lemondtam erről az erőfeszítésről, különösen a „vörös szőnyeges” vásári bohóckodásról. Már tavalyelőtt is csak a Saul fia miatt vállaltam az éjszakázást, mert kíváncsi voltam, vajon harmincöt év után elnyeri-e magyar nagyjátékfilm a legjobb idegen nyelvű film szobrocskáját; és láss csodát, tavaly egy magyar kisjátékfilm, a Mindenki nyerte el a kategória legkiválóbbjának járó Oscar-díjat. Idén nem sikerült a bravúr (bár a kiválasztott jelöltek közé jutás is nagy siker): Enyedi Ildikó Testről és lélekről című játékfilmje alulmaradt a „hagyományos” nemiséget tagadó progresszióval szemben. Hollywood krémje felállva ünnepelt. A díjazott filmek többségéről nem nyilatkozhatom, mert Gary Oldman Churchill-mozija az egyetlen, amelyet a díjeső időszakában megnéztem.

Legutóbb 2012-ben haladta meg az ingerküszöbömet a repertoár A némafilmessel és a Suszter, Szabó, Baka, Kémmel – azóta nem a magamfajta néző igényei szerint forgatják a filmeket. Amiképp az elismerések sem feltétlenül a művészi értékeket hivatottak érdemesíteni: 2016-ben egy végtelenül idegesítő, ugra-bugráló és a gettók „angolságával” beszélő szemtelen vigéc játszotta a konferanszié szerepét a gálán; ő mondta, hogy Oscar „túlságosan fehér”.

2017-ben az Amerikai Filmakadémia rossz lelkiismerete megszólalt, Oscar pedig polgárjogi harcossá változott, idén pedig gender-harcossá. Az este egyetlen üdítő kivétele Eva Marie Saint volt, aki kilencvennégy évesen is gyönyörű, és megtestesíti azoknak az időknek a nőideálját, amikor a nők még valóban nők voltak, és méltósággal viselték nőiességüket.

Time’s Up – szól az új idők jelszava, és a progresszív morál főpapjai ítélőszékük elé idézik a gonosz producereket, akiknek pénze és tehetsége folytán egyébként megtollasodtak, s előírják hogyan kell gondolkodni a nemiségről és „korunk nagy kérdéseiről” az Egyedül Üdvözítő És Helyes Eszme jegyében. Sivár világukban fel sem tűnik a stílustalanság és a pénzes bugrisság.

Hús-vér érzelmek helyett kimódolt gesztusok, laudációk helyett csatakiáltások, egyéniség helyett egyformaság.

Nem lepődnék meg, ha a 100. Oscar-gálán Oscar emberi jogi díjjá vedlene át.

Nem nekem való ez a kilúgozott, politikailag korrekt, absztrakt műanyag-világ. Azt hiszem, most azzal fejezem ki főhajtásomat, hogy az új filmek helyett megnézek egy igen régi filmet: Frank Capra Ez történt egy éjszaka című, 1934-ben bemutatott remekművét, amely elsőként nyerte el az öt legfontosabb kategóriában az Oscar-díjat: egy férfi és egy nő szerelméről szól; a szó legnemesebb értelmében vett populista alkotás a Great Depression éveiből, amikor Oscar még nem esett át a nemátalakító műtéten.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/126114