A Fidesz tanúvédelmet kér „a Czeglédy-Gyurcsány-ügy” tanúinak

2018. március 6. 11:54

Budai Gyula szerint Gyurcsány Ferenc és az MSZP teljes védelmet ad egy köztörvényes bűnözőnek.

A Fidesz arra kéri az ügyészséget, hogy adjon tanúvédelmet „a Czeglédy-Gyurcsány-ügy” tanúinak – közölte Budai Gyula, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Azt mondta, az elmúlt napokban Gyurcsány Ferenc és a baloldal teljesen összezárt Czeglédy Csaba, „a Gyurcsány-párt és az MSZP titkos pénztárnoka” mellett. Szabadlábra helyezése után az ügyvéd elsőként a korábbi miniszterelnökkel egyeztetett – tette hozzá.

Budai Gyula úgy fogalmazott, Gyurcsány Ferenc és az MSZP teljes védelmet ad egy köztörvényes bűnözőnek, egy „durva adócsalónak”. Ebből is látszik, hogy a korábbi kormányfő és a baloldal „legmagasabb politikai szinten jóváhagyott korrupciós ügyéről” van szó – jelentette ki.

Azok, akik tudhatnak róla, valójában mi folyt a bűnszervezetben, hová tűnhettek az ellopott milliárdok, valószínűleg nem mernek beszélni és vallomást tenni, hiszen azt láthatják, hogy Gyurcsány Ferenc és az MSZP falaz Czeglédy Csabának. Ezért a Fidesz azt kéri az ügyészségtől, adjon tanúvédelmet ezeknek az embereknek – nyomatékosította a képviselő.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/126132