Az AZOV-harcosok vallatása

2018. március 2. 12:27

Most nem Alexander Frolovnak hívták, és nem volt orosz állampolgár. Amikor önként jelentkezett a feladatra, elvettek tőle mindent, ami azonosíthatta volna. Donyecki angol nyelvtanár lett.

Most nem Alexander Frolovnak hívták, és nem volt orosz állampolgár. Amikor önként jelentkezett a feladatra, elvettek tőle mindent, ami azonosíthatta volna. Donyecki angol nyelvtanár lett. Nőtlen, torzonborz, szakállas férfi, aki nem is emlékeztetett a moszkvai elegáns üzletemberre, akit általában játszott. Nem volt túl erős a fedőtörténet, de nem is volt esély rá, hogy elfogják. A hátországban kellett dolgoznia a szeparatista erők felderítésének tagjaként, valójában instruktorként és összekötőként az orosz szervekkel. De most, hosszú hetek méla unalma után, úgy döntött, megragad egy lehetőséget és elmegy a frontvonalra. Ennyi csak kijár neki, nem?
A DNR, a Donetskaja Narodnaja Respublika, azaz a Donyecki Népköztársaság hadserege hónapok óta nehéz helyzetben volt a déli zónában. Az ukrán támadás februárban indult az Azovi-tenger partján, a kormánykézen lévő Mariupol és a felkelők uralta Novoazovszk között. Mivel a DNR főereje, illetve a luhanszkiak és az orosz reguláris haderő északon harcolt Debalcevénél, az ukrán hadsereg és a kék-sárgára festett birodalmi sas alatt vonuló AZOV zászlóalj sikereket is aratott. Főleg ez utóbbi. Bár névleg integrálták az Ukrán Nemzeti Gárdába, a zászlóalj, mérete miatt inkább dandár, szinte független volt. Vezetője, Andrij Bileckij a kijevi politika felsőbb köreiben mozgott már, és sok borsot tört az oroszok orra alá.
De most végre ellencsapást mértek a szeparatisták. Megtanították kesztyűbe dudálni a „nácikat”. Persze itt sem egyedül. A határon átküldött és nemes egyszerűséggel „önkéntessé” vált reguláris orosz tüzérséggel, harckocsikkal és különleges erőkkel megtámogatva. Az ukrán-orosz barátság már csak a moszkvai Kijevszkaja metróállomás freskóin létezett. A két nép elkezdte valóban gyűlölni egymást.
De azért foglyokat még ejtettek. Külföldieket is, mert a Waffen SS mintájára létrehozott AZOV befogadott mindenkit, aki az Európára leső orosz veszedelem ellen harcolni tudott és akart.
Frolov öntelten elmosolyodott magában. A szeparatisták – gyári munkások, bányászok, tanítók –, de az Oroszországból jött valódi önkéntesek, kozákok, nacionalisták, kalandorok sem értenek a kihallgatás művészetéhez. A katonák sem, sőt, még a katonai hírszerzés, a GRU bunkói sem. Ehhez ő kell, a profi! Aki öt nyelven beszél folyékonyan, és aki úgy ismeri az emberi lélek gyenge pontjai, mint kevesen. Igen, ő fogja vezetni a kihallgatásokat, de az eredeti tervtől eltérően a helyszínen. Utána agyonlövi a foglyokat, mintha csak a harcban estek volna el. Ha valamelyik érdekes, a média bemutatja a hullát: „lengyel zsoldos, lett zsoldos”. Hogy bizonyíthassák a jó orosz népnek: a donyeckiek nem csak a fasiszta ukránok, hanem a NATO ellen is harcolnak!
Nehezen lélegezve baktatott a csapat végén. A golyóálló mellény vasmarokként szorította, gerince belefájdult. Sirokine tengerparti üdülőtelepét tegnap foglalták el az AZOV önkéntes zászlóalj katonáitól. A talpa alatt recsegtek az üvegszilánkok. Szomorúan nézte a két-háromszintes, modern épületeket. Minden ablakuk kitört, homlokzatukat gránáttalálatok és sorozatok csipkézték.
Az üdülőtelep a tengerrel párhuzamos magaspart tövében fekszik, itt fut a főútja, azon haladtak lassan, óvatosan előre nyugati irányban. Erről egy tucat, a partra merőleges utca nyílik. Az egyiknél megállt, és kinézett. A szürke tengerről erős szél fújt, a tarajos hullámok dübörögve vetődtek ki a homokos partra. Napernyővázak, melyekről a téli viharok letépték az anyagot, de a fém megmaradt, felfordult napozóágyak és asztalok jelezték az egykori normalitást. Két éve, 2013 nyarán itt még családok fürödtek az Azovi-tenger sekély, gyorsan felmelegedő vizében. Nyugodt nap lesz, gondolta Frolov. Az erős szélben a felderítő és tűzvezető drónok nem tudnak repülni, az aknák pedig pontatlanok.
Három lépést sem tett meg, és rájött, mekkorát tévedett.
A gránát sivítva csapódott be a közelben, és hallotta, ahogy a törmelék és a repeszek éles csattanással érnek földet még közelebb. Valahol csörömpölve tört ki egy eddig a csodával határos módon épen maradt ablaküveg. Aztán jött még egy és még egy, összesen három gránát. Dobogó szívvel rohant a házak viszonylagos fedezékébe. Amikor elült a robbanások zaja, csak akkor vette észre, hogy a lábánál, a falhoz lapulva egy kutya remeg. Az állat kétségbeesett tekintettel nézett rá. A kis fekete korcs szemében szinte emberi félelem volt. Frolov megsimogatta, és közben mélyeket lélegzett, hogy megnyugodjon. Most nem lenne jó egy sebesülés. Végül is az SZVR tisztje, és erre a feladatra nem kért engedélyt.

Részlet a Máglyatűz – a háború peremén című regényből.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/125956