Nincs idő sietni – idő, politika és társadalom

2018. február 28. 15:59

Szegőfi Ákos
Mindset

A politikai pártok egy része már könnyedén működőképes hosszú távú vagy rövid távú, vagy akár bármilyen megragadható ígéret vagy kampányprogram nélkül, sőt még választást is képes nyerni így.

„A politikafogalmak legnagyobb része valamilyen érdekartikulációval, közösségszervezéssel, értékteremtéssel vagy az éppen aktuális ellenség kiválasztásával azonosítja a politikai tevékenységet; manapság gyakran hallani, hogy a politika a pillanat uralásának művészetévé vált. De a politikának végül mindig is feladata volt kiválasztani és minél gyorsabban reagálni a különböző ügyekre, így ez a megfigyelés némileg rosszindulatú módon a politikai döntések alanyairól, az azokat elszenvedőkről szól. Ugyanis az a tömeg, akit pillanat uralta kommunikációval le lehet vinni a szavazófülkébe, majd lehet leadatni vele egy voksot, mintha nem ugyanaz a tömeg lenne, akit egy demokráciában amúgy látni szeretnénk.

Valami mintha megváltozott volna bennük, bennünk – »elment belőlem, itthagyott, az én jobbik részem«  – halljuk Cseh Tamást. A jelenség, részben legalábbis, de magyarázható egyszerűen a civilizáció idősíkjainak összekuszálódásával is. Nem kell feltétlen az emberi pszichében vagy a fejletlen politikai kultúrában, legrosszabb esetben a lezüllő, új generációban keresni a válaszokat. A politikai pártok egy része már könnyedén működőképes hosszú távú vagy rövid távú, vagy akár bármilyen megragadható ígéret vagy kampányprogram nélkül, sőt még választást is képes nyerni így. A világpiacon megjelentek olyan cégek, mint például a Cambridge Analytica vagy a Renaissance Technologies, amelyek könnyen és legálisan hozzáférhető, valós idejű adatokat gyűjtenek a potenciális választók online aktivitásáról, személyiségprofilt alkotnak ezek segítségével, majd kvázi személyre szabott, érzelmi tartalmú üzenetekkel, álhírekkel, ígéretekkel kezdik bombázni őket. Ha nagyon poétikusan akarnánk fogalmazni, korábban elképzelhetetlen módon lerövidült a hatalomra törekvők útja a tömegek szívéhez, amit oly elszántan próbáltak évezredeken keresztül hol madárbéljóslás, hol közvélemény-kutatások segítségével kifürkészni. A választónak effektíve azt mondják, amit hallani akar – vagy éppen kialakítanak benne egy olyan érzelmet, hogy azt akarja hallani, amit mondanak neki. A jelenséget néhányan a »politika halálaként« aposztrofálták (Rév, 2016). Így viszont már tényleg nincs szükség előre kimunkált választási programra. Az algoritmusok felgyorsították a politikai kommunikációt, megnehezítették a felhasználók egyéb információhoz való hozzájutását, és megtanulták befolyásolni a döntéshez vezető érzelmeket. Ilyen eszközzel simán tető alá lehet hozni egy Brexitet vagy egy Trump-kampányt. A politikai-, krízis- és médiakommunikációs szakértők előre kalkulálnak azzal az időintervallummal is, amit egyfajta periodikusan ismétlődő amnéziaként lehetne jellemezni: a botrány példátlanul gyorsan kifakul a tömegek emlékezetéből.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/125862