Ellenzéki összefogás

Összevissza beszél a Jobbik az ellenzéki összefogásról

2018. február 28. 08:55

Hétfőn Dúró Dóra még komolytalannak nevezte az LMP-t, és arról beszélt, hogy senkivel sem tárgyalnak a választások előtt. Kedden Vona bejelentette: kész együttműködni az LMP-vel, és tárgyalna is velük.

A választásokig a Jobbik egyetlen párttal sem tárgyal az együttműködésről – ezt Dúró Dóra jelentette be hétfőn a Jobbik sajtótájékoztatóján.

Dúró Dóra hétfői sajtótájékoztatóra azután került sor, hogy megjelent a sajtóban a hír, miszerint az LMP együttműködne a Jobbikkal is. Ennek megfelelően a Jobbik politikusa az LMP-re vonatkozóan is kapott kérdést a sajtótájékoztatón. Az LMP felvetésére Dúró akkor azt felelte: a választások előtt semmilyen más párttal nem tárgyalnak. Azt is elmondta, hogy szerinte beszédes, hogy az LMP nem hozta nyilvánosságra mind a 106 egyéni jelöltjét, úgy tűnik, a pártnak az is probléma, hogy kiállítsa őket. Innentől kezdve komolytalan erőről van szó – fogalmazott.

Csak egy nap telt el Dúró Dóra hétfői sajtótájékoztatója után, de Vona Gábor az ATV Húzós című műsorának keddi felvételén már azt jelentette be, hogy a Jobbik nyitott az együttműködésre az LMP-vel. A Jobbik elnöke igennel felelt Rónai Egon azon kérdésére is, hogy örömmel leülnének-e tárgyalni az LMP-vel.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/125828