Szükségszerű és helyes dolog a határon túliak választójoga

2018. március 1. 13:57

Orbán Balázs
Mandiner

A külföldön élő, de állampolgársággal rendelkezők választójoga nem a kivétel, hanem a fő szabály szerte Európában. Nemzetpolitikai szempontból a XXI. század és az azzal együtt járó modernitás a mi oldalunkon áll. Az anyaországi és a határon túli közösségek közötti kapcsolatok megolajozódása pedig a XXI. század modernitásának nem várt ajándéka.

A politikai közösség földrajzi határain kívül élő tagjainak szavazati joga messze nem újkeletű kérdés. Annyira nem, hogy már az ókorban is relevanciával bírt. Augusztus római császár alkotmányos reformjainak része volt, hogy a teljes jogú római polgárok által alapított városokban, az úgynevezett colonia városokban élő római polgárok is élhessenek szavazati jogukkal, az ő véleményük is számítson a szenátus összetételének megállapításakor. A Rómán kívüli polgárjogot biztosító coloniákat coloniae civium Romanorumnak nevezték. Aki egy ilyen colonián telepedett le, az Róma teljes jogú polgára maradhatott annak ellenére, hogy a városon kívül élt.

Az augustusi reform mögött az a probléma állt, hogy a birodalom méretei jóval túlnőtték az Appennini-félszigetet, ezért szükséges volt a politikai közösséghez tartozás módját elválasztani a földrajzi határoktól. Így a római polgárok bátrabban kezdhettek új életet a Róma számára kulcsfontosságú, stratégiai helyeken alapított coloniákon. Mindez nagyban hozzájárult annak a kohéziónak a kialakulásához, amely a hatalmas birodalmat – a földrajzi akadályok ellenére – egyben tudta tartani.

Az egy adott ország határain kívüli állampolgárok választójoga napjainkra az ókorhoz képest is sokkal fontosabb kérdés lett. Egyfelől, továbbra is szilárdan tartja magát az államhoz tartozás modern kori kifejezésére szolgáló közjogi jellegű jogviszony, az állampolgárság intézménye. Másrészt, a globalizáció, valamint a telekommunikáció és a közlekedés felgyorsulásával és könnyebbé válásával az államok fizikai határain kívül élő állampolgárok és az anyaország helyzete a mindennapok fontos kérdésévé vált, miközben korábban csupán egy ködbe vesző, távoli nemzetpolitikai célkitűzés volt maximum.

Ebből következően – ahogy ebből a gyűjtésből is látszik –

a külföldön élő, de állampolgársággal rendelkezők választójoga nem a kivétel, hanem a fő szabály szerte Európában.

Ilyen az az Olaszország, ahol szintén a közeljövőben tartanak majd választásokat. Az olaszokhoz hasonlóan regisztrációt követően a belga állampolgárok is leadhatják szavazatukat az ország külképviseletein – ahol egyébként a regisztrációjukat is el tudják végezni. Szomszédunkban, Romániában is meglehetősen hasonló rendszert találunk, a külföldön élő román állampolgárok levélben és a külképviseleteken is voksolhatnak. Franciaországban pedig kifejezetten nagy hagyománya van a külföldön élők bevonásának francia választási rendszerben, itt például külön szisztéma jött létre a külföldön élő francia szavazók által leadott voksok hasznosulását illetően. 

Mindenképp érdemes említést tenni az oly sok területen példaként állított Németországról és Ausztriáról. Éppen a nem is olyan régen bekövetkezett törvénymódosításoknak köszönhetően a külföldön élő német állampolgárok is szavazhatnak, ha 14 éves korukat követően legalább három hónap megszakítás nélkül Németországban tartózkodtak. Az ilyen módon megszerzett szavazati jog 25 évre érvényes. Azonban azok a németek, akiknek ilyen módon lehetőségük van véleményüket kinyilvánítani a szavazáson, s állandó jelleggel külföldön tartózkodóknak, azoknak regisztrálniuk kell a választásokra. Az életvitelszerűen külföldön élő osztrák állampolgároknak is kérvényben kell jelezniük, hogy szeretnének részt venni a választáson. Ennek érvényessége 10 év, s ez a parlamenti és elnökválasztáson való részvételre is vonatkozik. 

A magyarországi lakóhellyel nem rendelkező magyar választópolgárokat a választójogtól elzárni tehát bizonyosan nem az európai sztenderdeknek való megfelelést, hanem az attól való eltávolodást jelentené. Ezt a megállapítást – remélem – elég sokan el tudják fogadni. De lépjünk tovább arra a kérdésre, hogy miért így szavazhatnak a határon túli magyar állampolgárok!

A mostani magyar kormánypártokat divat vádolni azzal, hogy kompromisszumképtelenek. Ez a felszínen zajló politikai csatározások fényében természetesen érthető (hiszen egy majdnem öt évig alkotmányozó többség birtokában, azt követően pedig annak közelében lévő pártokról beszélünk), ugyanakkor, ha a felszín alá ásunk, akkor sokszor felsejlik a józan kompromisszumra törekvés. 

Ugyanígy van ez a határon túli magyarok választójogának ügyében is. Egyik oldalról érkeztek azok a törekvések, amelyek teljes választójogot kívántak biztosítani a határon túl, magyarországi lakóhellyel nem rendelkezők számára, míg a másik oldalról voltak azok, akik bármiféle választójoggal összefüggésben a határon túli választók döntő anyaországi befolyásai miatt aggódtak. 

Ehhez képest a választott megoldás, amelyben a határon túl élő, magyarországi lakóhellyel nem rendelkező állampolgárok csupán az országos listára szavazhatnak, jó kompromisszumnak tűnik. Jó kompromisszumnak tűnik azért, mert beleszólást biztosít az egyik oldalról, másrészt – tekintve, hogy az egyéni választókerületben leadott szavazat nagyjából háromszor annyit ér, mint az országos listán leadott szavazat – viszont ezt a befolyást korlátok között is tartja.

Sok alkotmányjogász fogalmazott meg ugyan ellenvéleményt ezzel a megoldással szemben, hiszen kétségtelen, hogy a választójog egyenlőségének alkotmányos követelményét nem képes teljesíteni, ugyanakkor például a híres/hírhedt strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága is elismerte egy nem is olyan régi török ügyben, hogy legitim indok a külföldön élő választópolgárok választójogának kiterjedését szűkebben meghatározni, mint az anyaországban lakókét, ezért ez a megközelítés nem ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményével.

A csökkentett választójog tehát indokolható, de legkésőbb ezen a ponton azért általában előjön a pártpolitika is.

„Rendben-rendben a határon túliak számára biztosított állampolgárság, s elvben nincs gond a választójoggal sem, de itt nem ilyen megfontolások játszanak szerepet, hanem csupán arról van szó, hogy a kormánypártoknak szükségük van rájuk, mint szavazókra!” – hangzik a stratégiai gondolkodást teljes mértékben nélkülöző, szemellenzős válasz. 

Merthogy a választójog nem pártpolitikai kérdés, hanem nemzetpolitikával, államépítéssel összefüggő stratégiai ügy!

A nagy számú diaszpórával rendelkező államok dilemmáiról írt tanulmányt Nir Cohen izraeli kutató, aki a Los Angeles-i izraeli diaszpóra példáján keresztül mutatja be a diaszpóra tagjainak és az anyaország politikusainak motivációit. Fő megállapítása, hogy diaszpóra tagjaihoz fűződő politikai jogok elismerése mind a diaszpóra, mind az anyaország számára fontos lépés volt. 

Ez ugyanis garantálta, hogy a diaszpóra tagjaiban megmarad az izraeli identitás és kultúra iránti érdeklődés, míg a szavazati lehetőség garanciát is jelentett számukra, hogy a mindenkori izraeli állam az ő érdekeiket is képviselni fogja majd – hangzik el a nagyon fontos megállapítás. 

Emellett az állam részéről is érthetők a jogkiterjesztés okai – állapítja meg a tanulmány. Egy olyan, viszonylag kis népességgel rendelkező államnak, mint Izraelnek, kiemelten fontos, hogy az összes Izrael állammal identitási szempontból potenciálisan azonosulni képes embert a politikai közösség tagjaként tudjon számon tartani. 

Hasonló irányú folyamatokról számolnak be más tanulmányok is. A diaszpórákra vonatkozó dél-amerikai választójog kiterjesztési gyakorlatot vizsgálva jól látszik, hogy bár minden országban viták övezték a külföldi szavazás lehetővé tételét, a kor trendjeire hivatkozva végül mindenhol megadták a szavazati jogot. 

A vonatkozó tanulmányok egyik legfontosabb megállapítása, hogy a diaszpóra tagjainak állampolgársághoz jutása kulcsfontosságú a közjogi kapcsolat megerősítése szempontjából, az állampolgársággal rendelkezők – lakóhelytől független – választójoga pedig elementáris módon szükséges ahhoz, hogy a diaszpóra figyelme a „anyaországra”, és fordítva, az „anyaországbeli” politikusok figyelme a diaszpórára folyamatosan éles maradjon. A határon túli élő állampolgárok – ha komolyan kapcsolódnak az anyaországhoz – tehát olyan kihasználásra váró lehetőség minden jelentős határon túl élő közösséggel rendelkező ország számára, amely a gazdasági, politikai és társadalmi erőforrások szempontjából is óriási versenyelőnyt jelenthet. Ennek a kapcsolódásnak a kiépüléséhez pedig elengedhetetlen az állampolgárság és a választójog, vagyis a közjogi alap.

Persze nem szabad azt sem eltitkolni, hogy ha a határon túl élő magyar állampolgárok választói preferenciáit nézzük, akkor jelen pillanatban elsöprő erejű a kormánypártok támogatottsága. S ez probléma, hiszen alkalmas arra, hogy ezt a nemzetstratégiai kérdést pártpolitikai színben tüntesse fel. 

Mindez ugyanakkor nem lehet célja az országnak, s ennek érdekében a jelenleg ellenzékben lévő pártoknak aktivizálniuk kell magukat. A cél ugyanis az lenne, hogy a határon túl választói preferenciák is hasonlóképpen szóródjanak, mint az anyaországiak. A határon túli szavazókat is meg lehet érteni: túl sokat csalódtak az elmúlt években, évtizedekben. S éppen ezért addig nem is fognak változtatni választói szokásaikon, amíg az anyaországi ellenzéki pártoktól semmilyen üzenetet vagy támogatást nem kapnak. Pont ez lenne egyébként a választójoghoz jutás célja. Az, hogy valamennyi párt vonatkozásában interakció alakuljon ki az anyaországi politikai elit és a határon túli közösségek között.

Végezetül egy fontos dolgot emelnék ki. S nem tagadom, jó érzés ezt leírni és nagyon fontos hangsúlyozni: 

Nemzetpolitikai szempontból a XXI. század és az azzal együtt járó modernitás a mi oldalunkon áll!

A határon túl élő közösségek és az anyaország kapcsolata ugyanis merőben átalakul a globalizáció terjedése, a közlekedés fejlődése és a tömegkommunikáció újszerű eszközeinek hatására. Ezt a jelenséget – különösen a tömegkommunikációval összefüggésben – a hazai és külföldi szakirodalom is vizsgálja – persze sokszor a bevándorlók, nem pedig az őshonos kisebbségek megközelítéséből. A helyzet azonban mindkettő esetében ugyanaz.

Az egyik legizgalmasabb, a médiafogyasztást a diaszpórák vonatkozásában vizsgáló tanulmány a diaszpóráknak otthont adó államok szempontjából úgy vázolja a problémát, hogy a modern tömegkommunikációs eszközök megjelenésével, ideértve a műholdas televíziós adásokat és az internetet, a diaszpórákban élők könnyedén hozzáférhetnek az anyaországban gyártott tartalmakhoz. Sőt, ők maguk is állíthatnak elő tartalmat. Abból a megközelítésből ez azért probléma, mert növeli az interakciót az anyaország és határon túl élő közösség között, s csökkenti az integráció (a mi esetünkben pedig az asszimiláció) esélyét.

Idehaza a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gondozásában még 2014-ben készült tanulmány is hasonló eredményre jutott a határon túli magyarok médiafogyasztási szokásait vizsgálva. Már akkor jól látszott, hogy a határon túli magyarok jelentős mértékben követik a hazai sajtótermékeket (internetes portálokat, rádiókat, közszolgálati és kereskedelmi televíziókat). Egyes demográfiai csoportokban a vizsgált személyek 80 százaléka a magyarországi médiatartalom-szolgáltatókat követte elsősorban, de ez az arány sehol sem csökkent ötven százalék alá. A határon túli magyarok nagyobb arányban fogyasztják az anyaországi gyártású médiatartalom-szolgáltatók tartalmait, mint a lakóhelyük szerinti többségi nemzet által gyártott tartalmakat. 

A határon túli magyarok ügye tehát nem tehertétel, hanem kihasználásra váró versenyelőny Magyarország számára. 

Az anyaországi és a határon túli közösségek közötti kapcsolatok megolajozódása pedig a XXI. század modernitásának nem várt ajándéka. 

Mindezt a hagyományos, de egyébként szintén terjedőfélben lévő közjogi jellegű kapcsolatok – mint az állampolgárság és a választójog – csupán tovább erősíthetik. 

Nekünk pedig csak annyi a dolgunk, hogy örüljünk ennek a folyamatnak, támogassuk, de mindenekelőtt tekintsünk jóval távolabbra, mint az április országgyűlési választások kapcsán felszínre került egyes visszataszító kampányfogások!

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/125853