Amerika hatalmas!

2018. február 27. 16:39

Igazából csak a kikötőben álló pár hajó erősebb volt, mint az egész szovjet flotta, összességében pedig az USA úgy uralta a világtengert, mint korábban senki. A britek sem fénykorukban. Nieven tábornok szívét átjárta a büszkeség. Amerika hatalmas!

„A kapunál természetesen nem ellenőrizték James Nievent. Lehúzta az ablakot, hogy kinézzen és az őr csak feszesen tisztelgett, rápillantva a tábornoki csillagra. Intett, és a sorompó máris felemelkedett.
A Naval Station Norfolk az Egyesült Államok és egyben a világ legnagyobb hadikikötője. Városnyi területet foglal el Virginia állam déli részén, névadója, Norfolk közelében. A híresebb Pearl Harbor apróság hozzá képest. Valaha itt értek partot az Amerikát alapító első pionírok, aztán itt folytak le a függetlenségi és a polgárháború nagy tengeri ütközetei, hogy végül itt épüljön ki az amerikai haditengerészet és hajógyártás néhány legnagyobb komplexuma. Lapos, száz és ezer kis öböllel tarkított, mocsaras vidék ez. Az embernek a háza mögött lehet egy kis tava, miközben terasza egy olyan öbölre néz, amit legfeljebb néhány szomszéddal oszt meg. Ezek persze sekélyek, de Norfolk rendelkezik néhány kiválóan védhető természetes kikötővel is. És az idő sokkal jobb, mint akár a közeli Washingtonban, alig van tél, nincsenek hóviharok, a hurrikánok ritkán jutnak el idáig. A víz sohasem fagy be. A flotta és a légierő számára ez ideális környezet. Gyakran járt errefelé korábban is, mert ez a vidék a Navy Seals, a haditengerészeti kommandó otthona. Velük pedig jóval több ügylete volt, mint magával a haditengerészettel.
Egy fogadásra tartott, ami nem katonának való, de mivel tábornok, ez már hozzá fog tartozni az életéhez. Nagy ember hívta: maga Caspar Weinberger, a védelmi miniszter írta alá a meghívót.
Az autó lassan siklott a széles utakon, előbb kiszolgáló épületek között, majd kiért a tengerpartra. A bázison semmi sem rejtette azt el, hogy itt állomásozik az USA atlanti-óceáni és földközi-tengeri flottájának java. Senki sem állította meg, ahogy elhaladt a dokkok mellett. A szürke acélhegyek némán köszöntötték.
Fregattok és rombolók.
Cirkálók és partraszálló hajók.
Meg persze hatalmas repülőgép-hordozók.
Jó barátként üdvözölte a Forrestal osztályú öreg óriás, a USS Saratoga, ami a Földközi-tengeren úgy helyretette a líbiai diktátort, Kadhafit. Neki is volt ebben egy kis szerepe. Bent állt még a Nimitz, az Eisenhower, és a John Fitzgerald Kennedy, egymás mellett. Minden eltörpült körülöttük. Egyenként akkorák voltak, mint egy kisváros, és nagyobb ütőerővel rendelkeztek, mint a világ legtöbb országa. Lenyűgöző látványt nyújtottak. Voltak még valahol tengeralattjárók is. Igazából csak a kikötőben álló pár hajó erősebb volt, mint az egész szovjet flotta, összességében pedig az USA úgy uralta a világtengert, mint korábban senki. A britek sem fénykorukban.
Nieven tábornok szívét átjárta a büszkeség.
Amerika hatalmas!
Egy nagy, egyszintes épület felé tartottak, ahol a fogadás volt. A távolban, az öböl felett helikopter gyakorlatozott. Nieven felsóhajtott: inkább lenne ott. Nem is, inkább ülne egy helikopterben, bevetésre várva! Mint annyiszor Vietnamban. A tábornoki csillaggal ennek is vége. Sofőrje kiszállt, és megpróbálta kinyitni az ő ajtaját is, de szerencsére gyorsabb volt. Erre nem fog berendezkedni, nem az ő stílusa. Egy százados várta, feszesen tisztelgett. A parti már elkezdődött, de előre jelezte meghívójának, hogy késni fog, ezért nem idegeskedett. A közeli Oceana légibázisra hozta a légierő egy szállítógépe Kaliforniából, de a saját ritmusában. Mivel ő volt a potyautas, még ha tábornok is, alkalmazkodnia kellett.
Átvágtak a fehér, zöld és kék egyenruhákból álló tömegen. A haditengerészet megadta a módját. A szokásos mini-hamburgerek és hot dogok mellett steak-es szendvicsekkel és ráksalátás tálkákkal megrakott asztalok várták a tiszteket, és hozzájuk illő, általában fegyelmezett és sportos feleségeiket. Voltak ott vagy kétszázan. A százados udvariasan, de határozottan nyitott utat az egyenruhák falán, ami a mögötte jövő tábornoki csillag miatt nem is volt nehéz, aztán egy különterembe jutottak. Ott már kevesebben koktéloztak. Egy csoport közepén felismerte a nagy embert, aki szinte azonnal észrevette.
– Tábornokom, gyere, hadd mutassalak be az uraknak! – integetett Cap barátságosan.
Amikor Washingtonban találkoztak pár hete, akkor mondta a miniszter, hogy hívja csak Capnek. A tábornok nem volt az a típus, aki könnyen megilletődik. De ebben a társaságban azért nehéz volt teljesen leküzdenie az elfogódottságot. Az Egyesült Államok gigantikus védelmi komplexumának félistenei között volt.
Ámulva tekintett körbe.
A Raytheon és a Northrop elnöke, a Boeing fejlesztési főnöke, egy vezérigazgató a Grummantól, egy csomó fejes a Pentagonból és még jó pár fontosnak tűnő alak, akiket nem ismert fel. Lords of the Free World! A Szabad Világ urai. Szavukra dollármilliárdok mozdultak és történelem íródott.
A miniszter a vállára tette a kezét. Nagyon nyájasan szólalt meg. Szinte negédesen.
– Uraim, kérlek, engedjétek meg, hogy bemutassam James D. Nieven dandártábornokot! Ő büszke hadseregünk egyik legfényesebb csillaga. Az ez évi harmincnyolc tábornoki kinevezettből 41 évesen a legfiatalabb, csak négy évig volt ezredes. Nála megérdemeltebben senkit sem léptettek elő! Még '82-ben mutatták be nekem egy libanoni akció után, amit ő tervezett. Sok jó emberünket mentette meg.
Sorban kezet rázott a társasággal.
– Ilyen tábornokokra van szükség! Látszik, hogy nem irodákban tölti az idejét – mondta a Boeing embere, egy kövérkés, alacsony férfi, aki pontosan ellentéte volt a magas, de vékony Nievennek.
– A legfiatalabb, Galusha Pennypacker 20 évesen lett tábornok… – kezdte egy másik férfi –, de a mai világban az Ön eredményei nagyon figyelemreméltók.
– Köszönöm, államtitkár úr! – biccentett mereven Nieven.
Az államtitkár mosollyal nyugtázta a gesztust. Láthatóan úgy érezte, ez jár neki.”

Részlet a Máglyatűz – a háború peremén című könyvből.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/125809