Kutyaszorítóban

2018. február 23. 07:26

Rónay Tamás
Népszava

A német, brit és francia lapokban feltűnően sokat foglalkoztak Orbán Viktor évértékelőjével.

„A német, brit és francia lapokban feltűnően sokat foglalkoztak Orbán Viktor évértékelőjével. Különösen azt a gondolatát tartották érdekfeszítőnek, amely szerint a Nyugat a végét járja. Nehezen tudják értelmezni e kijelentését annak fényében, hogy mindezt egy éppen a nyugati értékrendet képviselő uniós közösség egyik miniszterelnöke jelenti ki. Ám az említett államok lapjai roppant sarkosan látják az Unió, s benne Magyarország pozícióját: szerintük hazánk az EU-s pénznek köszönheti a gazdasági fejlődés egy nem is jelentéktelen hányadát. Mi legalább tudjuk, hogy ez nem így van, miniszterelnökünk már hónapok óta azt szajkózza: a fejlődés a magyar emberek munkájának eredménye, nem kell itt semmilyen külső tényezőt keresni.

Pedig ezek az ominózus külső tényezők egyre többször merülnek majd fel a következő hónapokban. Májusban az Európai Bizottság leteszi az asztalra a következő, 2021-től esedékes, hét éves uniós költségvetésre vonatkozó javaslatát, ám már most ádáz vita folyik arról, miként tömködjék be a britek távozása nyomán keletkező lyukat. Ezúttal is Németországtól vár mindenki segítséget, Brüsszel azt reméli, hogy Berlin 3-3,5 milliárd euróval emeli meg a közös kasszába szánt befizetésének összegét. A leendő német kormány a koalíciós szerződésben deklarálta, hogy valóban hajlandó nagyobb áldozatokra, legalábbis akkor, ha ezt a német költségvetés helyzete is lehetővé teszi.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/125580