A Liu-testvérek tudtukon kívül Őcsénybe is üzentek

2018. február 23. 18:46

Hont András
HVG

Teljesen helyénvaló fölhozni a migránsozást az olimpiai arany apropóján, bárhogy is prüszkölnek egyesek.

„Teljesen helyénvaló fölhozni a migránsozást az olimpiai arany apropóján, bárhogy is prüszkölnek egyesek.

A ballibek lemigránsozták új, nemzeti büszkeségeinket, a remek sportembereket, a rokonszenves fiatalokat, a téli olimpián győztes, férfi gyorskorcsolya-váltó felét adó fivéreket, Liu Shaoangot és Liu Shaolin Sándort, és cúna-cúna politikát kevertek e felemelő pillanatba is, milliók örömét rontva ezzel el – sikolt föl a Demokrata, a Pesti Srácok, a Mandiner, a közmédián, közpénzből blogoló Fidesz-tanácsadó (aki mellesleg Schmidt Mária házi lapjának főszerkesztője). (És igen, vitatkozom itt a hvg.hu szerzője, G. M. jegyzetével is.)

Valójában senki nem migránsozott le senkit. A gúnyos megjegyzések nem sértőek, nem kirekesztőek és nem elhallgathatóak.

Arra sem alkalmasak, hogy bárki örömét elrontsák. Ezek a „migránsozó”, ironikus megjegyzések nem a sportba vittek politikát, hanem a politikai beszédben használták a jelenséget (nem, nem a két, konkrét szereplőt), magához, a sportteljesítményhez csak áttételesen van közük.

Akkor először is erről, az áttételről. Úgy alakult, hogy a két srác pályáját egy ideje nyomon követem. Éppen lapunk volt az, amelyik az első nagyobb szabású portrét készítette róluk. (Az külön cuki, hogy a Pesti Srácok alegysége ebből a cikkből idézi a fivérek szavait, természetesen forrásmegjelölés nélkül – de hát ellentétben a gyorskorcsolya-futamok eredményével, az előre megjósolható, hogy a NER-ben a padlástól a pincéig mindenki lop.) Azóta félszemmel figyelem, hogy mi történik velük a felszerelésük eltűnésétől a szerencsés megkerülésig, az olimpiai felkészülésüktől az előző versenyszámokban elért eredményekig. Váltóban kivívott első helyüknek így különösen örültem, de az üzenet, amelyet e győzelem hordoz Magyarország jövője, a magyar nép mentális állapota szempontjából fontosabb, mint az aranyérem.

Kapásból föltehető például a kérdés, hogy Liuék diadala milyen fényt vet magára a migráns szóra. Akik a testvérpárra alkalmazták ezt a kifejezést (hogy adekvátan-e vagy sem, arról egy bekezdéssel később), azok nem őket akarták becsmérelni, hanem szóhasználat gyalázatosságát bemutatni. És ez sikerült is: a fölháborodó propagandisták önkéntelenül leplezték le önmagukat, mert a hazug szóhasználatot könnyebb utolérni, ha sántít. A kezdeti hipokrita hablaty ugyanis az volt, hogy a „migráns” megjelölés objektív, semleges fogalom, semmi rosszat nem takar, alkalmazhatja bátran a nemzeti hírügynökség, a közmédia, a tudományos tótumfaktum – és nyomukban megadva magát ez álszentségnek, szinte a teljes magyar sajtó. Csakhogy amint két, újdonsült hőssel hozzák kapcsolatba a migránsságot, azonnal beindul a „kikérem magamnak”, a „hogy képzeli” és egyéb turbófölháborodás, elárulva, hogy a szónak igenis pejoratív csengése van. Pontosan ezért kellett bevezetni. Mert dehumanizál. Mert a tömegek nem tekinteteket, sorsokat, méltányolható emberi célokat látnak, hanem csak egy idegen szót hallanak, amely mögé minden távoli rémet oda lehet képzelni. Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor életútja viszont a migránsozás által eltakart hús-vér, szerethető emberek történeteiből is fölvillant valamit.

Ám szintén kérdés, hogy esetükben a „migráns” egyáltalán fölvethető-e. Stumpf András normális, de szerintem téves cikkében elismeri, hogy a magas labdákat le szokás csapni, és hogy akik Liuék történelmi sikere után migránsoztak, azok »nyilvánvaló, hogy nem elítélő, hanem éppen pozitív előjellel« tették, »oltalmukba véve őket az orbánizmussal szemben«. Ám árnyékra vetődtek – írja Stumpf – hiszen ezúttal két, Budapesten született honfitársunkról beszéltek így. Stimmt. Azonban nem azok vezették be és használják a másod- és harmadik generációs migráns vagy bevándorló fogalmat, akik iszonyodnak ettől a hangulatkeltéstől, hanem akik most kikérik maguknak, hogy miként lehet ilyet mondani Magyarországon, magyar anyától született személyekre. Akkor egy példa a Demokratáról, egy a Pesti Srácokról, egy a Mandinerről, egy az idézett közmédiablogról. Vagy föltüntetjük a származást másod-harmadíziglen a muszlimok, a fekete-afrikai bevándorlók és az olimpiai bajnokok esetében is, vagy egyik esetben sem. Az idegenellenes propagandát az olimpiai arany apropóján fölhánytorgatók gesztusai ennek az álságosságnak a felderítéséhez is jó szolgálatot tettek.

Ami pedig azokat a kollégákat illet, akik sajátos megfelelési kényszerből minden irányba intőleg emelik föl mutatóujjukat, hogy márpedig emberek között nem teszünk megkülönböztetést akkor sem, ha ezzel elvben nemes célt szolgálunk, szóval nekik azt tudom mondani, hogy egy rögeszme érveinek visszafordítása nem a rögeszmének való behódolást jelenti. Hanem az ellenkezőjét. Röstellem, hogy Örkény honában az irónia erejéről kell értekezni, arról hogy a szavak néha pont az ellenkezőjét jelentik, mint az elsődleges értelmezésük. Egyes kifejezések, jelzők likvidálása valamiféle erőltetett illemtan kedvéért a humánum híveit leghatékonyabb fegyverüktől fosztja meg.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/125620