Az a lényeg, hogy én mit várok magamtól (2017)

2018. február 22. 14:02

Liu Shaolin Sándor
Mindset

Amikor elkezdtem ezt a sportot, tényleg nagyon sokat álmodoztam arról, hogyan fogok beérni a célba az Olimpián győztesként. Interjú.

„Ha jól tudom édesapád kínai, édesanyád pedig magyar. Hogyan ismerkedtek meg a szüleid, s miért gondolták azt, hogy a gyerekek felneveléséhez Magyarország a legalkalmasabb hely?

Igen, édesapám kínai, 1992-ben érkezett Magyarországra. Édesanyám magyar. Egy könyvelőirodában ismerkedtek meg, ahol édesanyám dolgozott. Egy pillanatra sem merült fel bennük, hogy ne Magyarországon nevelkedjünk. Minden szempontból élhetőbbnek ítélték az itteni közeget. A levegő minősége, a könnyebb elhelyezkedés, mind-mind ezt támasztották alá. Mi pedig hálásak vagyunk nekik ezért, s végtelenül büszkék a magyarságunkra.

Hogyan és mikor ismerkedtél meg a gyorskorcsolyával? Mi tetszett meg benne?

Korábban az öcsémmel együtt úszni jártunk, ám mindig betegek lettünk a klóros víztől. Az interneten kutattunk, milyen lehetőségek vannak Magyarországon, így találtunk rá a gyorskorcsolyára 2005-ben. Betelefonáltunk, lementünk az első edzésre, és egyből megtetszett, hogy együtt mozogtak a versenyzők. Mindenki egymás mögött, s onnan próbálnak előzgetni.

RÖGTÖN MAGÁVAL RAGADOTT.

A testvéred a te hatásodra kezdte el szintén a gyorskorcsolyázást?

Két és fél év van köztem és a testvérem között, úgyhogy mindig mindent együtt csináltunk. Együtt úsztunk, együtt kezdtünk el gyorskorcsolyázni is, úgyhogy nem mondanám, hogy az én hatásomra kezdte volna el.

A szoros testvéri kapcsolat milyen hatással van a versenypályán, amikor bizonyos értelemben ellenfelek vagytok?

A nap 24 órájában együtt vagyunk, mert a családtól külön, együtt is élünk az öcsémmel. Tényleg egy nagyon szoros kapcsolat alakult ki köztünk, ami mindenféleképpen pozitív hatással van ránk a versenypályán. Próbáljuk mindig segíteni egymást. Bizonyos értelemben ellenfelek vagyunk a pályán, de sosem éreztem, hogy a szó szoros értelmében azok lennénk. Mi mindig próbáljuk segíteni egymást, és egymás sikereit is a sajátunkénak valljuk, annak a sajátunkként örülünk. (...)

Másfél évtizede Magyarország érdektelen lett volna ebben a sportágban, ám mostanra komolyan kell számolnia veletek.

Ez így van, hiszen egyre jobb eredményeket szerzünk, ami fellendíti ezt a sportágat. Egyre érdekesebbé és érdekeltebbé válik a nézők, a magyar emberek számára. Bízunk benne, ha jön a tél, s vele a versenyek, akkor az emberek leülnek a tévé elé, és szurkolnak nekünk.

A kezdetekkor érződött a versenypályán a hatása annak, hogy egy kis ország versenyzői vagytok?

Abszolút. Mivel nem volt annyi támogatásunk, nem kaptunk meg annyi mindent, mint Kanada, Kína, Amerika vagy Dél-Korea, úgyhogy

ELÉG NEHÉZ VOLT A NULLÁRÓL ELINDULNI ÉS FELTÖRNI.

A MOB által készített éremtáblázatban – amelyben összegzik, hogy a legutóbbi szezon melyik sportágban hány világbajnoki, Európa-bajnoki érem, világkupa-győzelem és egyéb versenyeredmény született – a korcsolya végzett a harmadik helyen. Hogy látod, miben és hogyan fejlődött sokat a sportág?

Ha 2016-ban nem lett volna olimpia, akkor talán az első helyet is sikerült volna elcsípnünk, hiszen nagyon szép évet zártunk. Elég nagy támogatást kapott a sportág, úgyhogy több lehetőségünk volt: több edzőtábor, több felszerelés-vásárlás. Így keményebben tudtunk dolgozni, több eredményt sikerült hazahoznunk.

Milyen céllal indulsz neki a rotterdami világbajnokságnak?

Először is próbálok egészséges maradni. Igyekszem majd jó formában lenni, maximálisan teljesíteni. Célom, hogy jól érezzem magamat, és ki tudjam hozni magamból a maximumot. Érmek helyett szerintem inkább a döntőben kell gondolkodni – ha valaki már ott van, akkor egy érem is bármikor becsúszhat.

Egy korábbi interjúdban említetted, hogy úgy kezdtél el sportolni, hogy olimpiai bajnok szeretnél lenni. Milyen lépcsőfokokat kell ehhez még megtenned?

Amikor elkezdtem ezt a sportot, tényleg nagyon sokat álmodoztam arról, hogyan fogok beérni a célba az Olimpián győztesként. Elképzeltem, ahogy a nevemet kiabálják: »Liu Sándor, Liu Sándor«. Tényleg ez motivált. Azt gondolom: egy végtelen fokú lépcsőn sétálunk feljebb, és reméljük, hogy majd a 2018-as Olimpián elérünk az aranyat jelentő lépcsőfokhoz.

Érzel bármilyen terhet azzal kapcsolatban, hogy lehetnek olyanok, akik aranyérmet várnak tőled 2018-as pjongcsangi téli olimpián?

Igazából nem érzek ilyesmit. Azért vannak a szurkolók, az edzők, a szponzorok és a vezetők, hogy ő rajtuk legyen. Elég sokan várnak tőlem aranyérmet, de a lényeg az, én mit várok magamtól. Én azt szeretném, hogy a magamhoz mérten a legjobbat tudjam teljesíteni. Meglátjuk, ez mit jelent, s hoz-e aranyat.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/125551