Évértékelés

Munka, család, haza: Orbán Viktor évet értékelt

2018. február 18. 16:39

„Azt kívánjuk Magyarországnak, soha rosszabb nyolc éve ne legyen!” – mondta a miniszterelnök idei évértékelő beszédében. Orbán hozzátette: Magyarország még csak kezd hasonlítani egy dolgos, rendes, tisztességes országra, de még közel sem értünk a munka végére.

Orbán Viktor vasárnapi, Várkert Bazárban tartott évértékelőjét azzal kezdte: szerinte az elmúlt nyolc év jól sikerült, jobban mint várták. A 10 évre ígért 1 millió munkahelyből megvan már 736 ezer, és Matolcsy György gyors ütemben átalakította a Magyar Nemzeti Bankot. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azért kapott dicséretet, mert olyan jó a helyzet, hogy a nyugdíjasok prémiumot kaphatnak, pedig erre is csak a tizedik év környékén számított Orbán. Fazekas Sándornak a vidék és a mezőgazdaság helyzetét köszönte meg, Balog Zoltánnak pedig azt, hogy a romák aránya az oktatásban nagyot nőtt. 

„Azt kívánjuk Magyarországnak, soha rosszabb nyolc éve ne legyen!” – mondta a miniszterelnök. Orbán hozzátette:

Magyarország még csak kezd hasonlítani egy dolgos, rendes, tisztességes országra,

de még közel sem értek a munkájuk végére.

Egyszerű dolgok

Orbán elmondta: ő az egyszerű dolgokban hisz: munka, család, haza. A családok tartják meg gerincként az országot, a gyerekvállalókat támogatni kell, az édesanyákat becsülni és tisztelni kell. 

A munkát megbecsülni, a családokat támogatni, a nemzeti identitást megtartani, a függetlenséget megőrizni – ez a jövő Orbán szerint. A magyar modell szerinte nem azért sikeres, mert a vezetők hisznek benne, hanem mert magyarok milliói hisznek benne.

Úgy folytatta: nemzeti tulajdonban van a bankrendszer több mint fele és a médiumoknak is a döntő többsége, ezek nélkül nincs nemzeti függetlenség.

Orbán szerint a magyar ügy nyert ügy. Szerinte külföldön Magyarország hangja nagyobb, mint azt az ország természetes jellemzői, súlya indokolnák. Elmondta:

a szájkosarat visszaküldtük Brüsszelnek, a pórázt pedig az IMF-nek.

A miniszterelnök kifejtette: „Mi önmagunk vagyunk és nem árulunk zsákbamacskát. Antikommunisták vagyunk és hazafiak. Készen állunk, hogy mindent megtegyünk Magyarországért, ez különböztet meg minket más pártoktól”.

Orbán úgy folytatta: nem a történelem alakítja a demográfiát, hanem a demográfia a történelmet. Ha annak a több százmilliós afrikai tömegnek engedni fogják, hogy feljöjjenek északra, akkor Európának nagyon nehéz lesz és legrosszabb rémálmaink válhatnak valóra.

Nyugaton folyamatosan fogynak a keresztények és egyre nagyobb az iszlám hatalma. Nem is látja azokat az erőket, akik ezt meg szeretnék esetleg állítani. Azt nem tudja, hogy ehhez esetleg Soros György tevékenységének van-e köze, de mindegy is, ezek a dolgok napjainkban épp történnek. A déli határt mindenesetre a rendőreinkkel, a kerítésünkkel és Pintér Sándorral sikerült megvédeni az iszlám országokból érkezőktől. 

Nyugatról jövő veszély

A veszély most már Orbán szerint Nyugatról jön. „Mi soha nem leszünk szolidárisak azokkal az európai vezetőkkkel, akik posztkeresztény és posztnemzeti korszakba akarják léptetni a sorsunkat” – szögezte le a miniszterelnök.

„Nem vagyunk birkák! Harcolni fogunk és, ha szükséges, egyre komolyabb jogi lépéseket tesznek. Ezek közül első a Stop Soros. Akik nem hagynak fel veszélyes terveikkel, és a jogszabályokat nem tartják be, azokat egyszerűen kitiltjuk”– folytatta a kormányfő. Hozzátette:

aki engedélyezi migránsok betelepítését az országába, az tartsa is meg őket, viselje gondjukat!

Orbán elmondta: közösen fogunk küzdeni, hogy Sorosnak Brüsszelben és az ENSZ-ben bemutatott tervét megállítsuk, és ha lesz elég szövetségesünk, márpedig lesz szerinte, akkor a végén sikerrel is járunk.

Végül arról beszélt: az ellenzék Magyarországon reménytelen helyzetben van, de De Gaulle-tól tudni, hogy a reménytelenség gyűlöletet szül, ezért gyűlölködik a többi párt. Ötven nap múlva, a választáson kiderül, hova érkezünk. „Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!” – zárta Orbán Viktor idei évértékelő beszédét.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/125320