Garai Dóra

„Amit teszünk, az honvédelem” – a bulinegyed ellenállói a Mandinernek

2018. február 18. 11:28

„Mi itt a kerületben egy erőszakos kitelepítésnek vagyunk az elszenvedői” – fogalmaz az Élhető Erzsébetváros csoport szóvivője, Garai Dóra a Mandinernek. Vasárnap helyi népszavazás dönt a budapesti bulinegyed szórakozóhelyeinek éjszakai nyitva tartásáról. Garai Dóra leszögezi, bármi is lesz az eredmény, nem hagyják ellehetetleníteni a helyiek életét. Ha érvénytelen lesz a népszavazás, háborúra számíthatnak a politikusok.

Épp a bulinegyedbe tartottam videóriportot készíteni a február 18-i helyi népszavazásról, amikor a zsúfolt buszon felszisszent mellettem egy hölgy, akit meglöktek a figyelmetlenül felszálló turisták. Keresetlenül odavettette nekem: nem igaz, hogy nem tudnak viselkedni… Biztosan véletlen volt – hárítottam, de a nő nem hagyta ennyiben: talán ő is ilyen pozitívan állna hozzá – mondta –, ha nem lenne túl három álmatlan éjszakán.

Videóriportunk az erzsébetvárosi utca emberével a bulinegyed-vitáról

 

A bulinegyedben lakik – tette hozzá sokatmondóan. Tartózkodóan biccentettem: szavaz a helyi népszavazáson? „Igen! – csattant fel lelkesen. Megtudtam, hogy az Élhető Erzsébetváros csoport aktivistája és nagy tisztelője egy bizonyos Carrie Nationnek (erről később).  Amikor kérdezni akartam a kerület problémáiról, útbaigazított: „Én csak egy közkatona vagyok, de keresse meg Garai Dórát, ő egy igazi harcos”. Jegyzeteltem és leszálltam.

Egy hét múlva a szórakozóhelyek éjféli zárásáért küzdő csoport utcai kitelepülésén lelkes szórólapozók gyűrűjében találkoztam a „harcossal”.

*

Garai Dóra, az Élhető Erzsébetváros csoport egyik alapítója a kerületben született és családja már három generáció óta lakik itt, de mint fogalmaz: „A családomból mindenki elmenekült, már csak én maradtam itt”. A kerületben lezajlott változásokról kérdezem, és megtudom, hogy házuktól egy sarokra patyolat volt, a közelben cipész és szabó dolgozott, és hogy a környék „dugig volt kisboltokkal”. Gyerekként egy cipőfűző-bolt tarka kirakatában gyönyörködhetett, de ezt a sokszínűséget rég felfalta már a bulinegyed: a régi üzletek helyén sorra nyíltak a gyorséttermek és kocsmák.

A fiatal lokálpatrióta megfogalmazása szerint az a fő baj, hogy

a külföldiek kezdik azt gondolni, hogy a lakók már kellékek az ő életük éjszakájához,


„és ha nem kívánunk asszisztálni ehhez, akkor ellenségek vagyunk számukra és egyre agresszívebben lépnek fel velünk szemben: bedobják az ablakunkat kővel, összerugdossák az autóinkat, végigmennek egy utcán és az összes visszapillantó tükröt letörik. Egy hónapon belül, volt, hogy három tükröt vettem” – idézi fel.

A feljelentések és a térfigyelő kamerák nem segítenek, a lakóknak többnyire csak az illetékesek vállvonogatásában van része. 

Csoportjának egyik tagja eldicsekszik azzal, hogy ő sok próbálkozás után azzal járt sikerrel, hogy kiírta a lakása elé a következő szöveget:

„Kedves turista, shut up legyen”

– mondjuk lehet, hogy utána azért lett kevesebb a zaj, mert ősz volt és olyankor kevesebben jönnek – tűnődik.

Egy másik nő a megalázottság érzéséről számol be: a bulituristák prostinak nézik a helyi nőket – panaszolja az aktivista, akit elmondása szerint munkából hazamenet szemtelenül méregetnek az utcán a „hányóturisták”. Aki a negyedben él, azt eleve lenézik – állítja az önérzetében sértett hölgy –, és úgy tekintenek rá mintha egy „bulinegyedes kurva lenne”, hiszen az utóbbi években látványosan elterjedt a prostitúció a környéken. Egy másik környékbeli újabb adalékkal szolgál: az ő házuk kapuját volt, hogy kitámasztották éjszakára, és reggel eldobott, használt óvszerek között kellett a munkába indulniuk. A rendőri jelenlétet egyik megszólaló sem tartja elegendőnek a kocsmák környékén.

Garai Dóra már nem is a „helyre” hívja ki a rendőröket, hanem a saját lakására, mert „akkor biztosan kijönnek”. Ilyenkor leülteti őket és megkéri, hallgassák vele pár percig azt a műsort, amit neki egész éjszaka kell hallgatnia. Újra és újra azzal szembesül, hogy a hatóságok is „tehetetlenek” az utcán italozókkal szemben.

Arról is beszámol, hogy a szemműtéte után többet kellett volna aludnia a regeneráció miatt, szörnyű fájdalmak is gyötörték. De amikor a párnára hajtotta a fejét, „a mélynyomó rángatta az egész házat”. Ebben az időszakban volt, hogy szépen kérte; volt, hogy egy-egy csendesebb éjszaka után bonbonnal próbálta megköszönni a vendégek magatartását, de hosszabb távon se a szép szó, se a fenyegetés nem segített. Úgy érzi, hogy élhetetlen viszonyokat teremtve kirekesztik a lakóhelyéről:

Mi itt a kerületben egy erőszakos kitelepítésnek vagyunk az elszenvedői. Attól tartok, hogy 2019-re a lakosság már ki lesz telepítve lakosságcserével vagy máshogy”, és erőszakkal vigalmi negyeddé alakítják Belső-Erzsébetvárost.

„Erőszakkal kitelepítenek minket, tehát amit teszünk, az a szó szoros értelmében honvédelem.”

Mintha az utóbbi években kicserélték volna a környéket: nem csak az utca lett más, hanem a lakosság is csaknem teljesen lecserélődött. Dóra szomszédai és ismerősei már mind eltűntek a környékről, egész emeleteket vásároltak fel külföldiek, hogy Airbnb-szállásokat adjanak ki. Mindezt hallva megkérdezem: van még miért küzdeni? – Van! – mondja, és hozzáteszi, bár nincs sok esélyük, de nagyon reméli, hogy érvényes lesz a népszavazás. „Hiszek a csodákban” – érzékelteti a helyzet kilátástalanságát.

Az éjszakáikért küzdő civilek szerint a népszavazás nem megfelelő forma a kerület problémáinak megoldására, ezt nem is ők kezdeményezték. A csoport alapítója hangsúlyozza, hogy ők egyáltalán nem akartak népszavazást, „főleg nem olyat, amiben a kerület egyharmadának alkotmányos jogairól egy teljes kerület szavaz” – ezt a vendéglátósok kezdeményezték, „mert előre tudták, hogy nem lesz meg az érvényesség”. Csak akkor kezdték támadni a saját javaslatukat, amikor az Élhető Erzsébetváros csoport mozgósítani kezdett. Garai Dóra elmondása szerint a kampány alatt válogatott eszközökkel próbálták ellehetetleníteni és hitelteleníteni őket:

Lemásolták a Facebook-oldalukat és azonos (Élhető Erzsébetváros) néven kampányolnak a Nem-szavazatokért az ellenérdekeltek. A Szimpla érdekcsoport kommunikációs igazgatója az ATV-ben az Élhető Erzsébetváros szóvivőjeként mutatkozott be és arról beszélt, hogy a csoport a nemmel való szavazásra buzdít. Emellett a tagok elmondása szerint azt híresztelik róluk, hogy a lakásárak levitelében érdekeltek és csak fel akarják vásárolni a házakat – illetve, hogy drogtanyát akarnak csinálni a kerületből. A Facebook-oldalhoz hasonlóan a szóróanyagaikat is lemásolják azzal a módosítással, hogy az igent nemre cserélik rajta. Az Élhető Erzsébetváros civiljeinek a szórakozóhelyek tulajdonosaival ellentétben semmilyen komolyabb anyagi forrás nem áll rendelkezésére. 

Ha jól értem önök a népszavazással belementek egy politikai csapdába – mondom. „Akárhova lépünk, mindenhol politikai csapdákat találunk – feleli az interjúalany –, mert a kerületvezetésnek is vannak érdekeltségei a bulibizniszben. Olyan vállalkozókkal állunk szemben, akik az utolsó forintért is bármire képesek.”

„Nem tudunk olyan helyre lépni, ahol ne lépnénk valakinek a lábára. Pedig csak aludni akarunk.”

Amikor pártok felmérték a helyi civilek mozgósító erejét, politikai veszélyforrásként kezdték kezelni a közösséget – állítja Garai, hozzátéve: a másik hozzáállás az, hogy az ellenzékiek a hátukon felkapaszkodva akarnak médianyilvánossághoz jutni a közelgő választások miatt. Jellemző példa erre a Momentum, aminek semmiféle beágyazottsága nincs a kerületben és semmi köze sincs a belváros ügyeihez.

Felteszem a kérdést. nem az a sztereotípia él a Momentumról, hogy belpesti ficsúrok, akik a rozéfröccsüket szürcsölgetve fintorognak a nagykörúton túli körüllakók szemébe? „Nem, ez nem az ő világuk. A régi lakók, kicsit csúnyán fogalmazva azt mondják, ez egy komcsi kerület, érted?” – magyarázza az aktivista, majd árnyalja a képet: Erzsébetvárosnak ez a része hagyományosan baloldali, még akkor is, ha vannak itt jócskán „fiatal konzervatívok is, mint amilyen például én is vagyok”. 

Az Élhető Erzsébetváros csoport pártpolitikától független ugyan, de miután megtudtam, hogy a szóvivőjük konzervatívként határozza meg magát, a többiektől is megkérdeztem, merre húz a szívük. A „komcsi kerület” sztereotípiáját éppen nem gyengítette, hogy szép számmal akadtak radikális baloldaliak is körükben. Közülük többen a legnagyobb természetességgel vallották magukat egyenesen marxistának, mások csupán szociális érzékenységüket emelték ki. Lelkes MSZP-szavazóval is társaloghattam, de olyan fideszes civillel is beszéltem, aki országos szinten teljesen elégedett a kormány politikájával. Volt, aki már húsz éve nem jár szavazni és a helyi ügyektől eltekintve tökéletesen apolitikusnak is tartja magát. Más mérleget nehéz lenne vonni, mint, hogy

ez a civil kezdeményezés teljesen keresztbe metszi a bal-jobb felosztásra épülő politika és egyáltalán a pártpolitika síkját. 

Mivel a bulinegyed egy felkapott cirkusz lett, Garai szerint több se kellett, „ez a viccpárt” – utal a Momentumra – azonnal rátelepedett a témára: elmondták, hogy szerintük nyitva kell maradnia a kocsmáknak, de a felhozott érveiket számokkal, szakértőkkel „miszlikbe aprítottuk”. Utána már válaszra sem méltatták őket, pedig országszerte azzal kampányolnak, hogy ők a civilek szavát akarják meghallgatni. Teljesen mindegy, hogy miről van szó, csak azt akarják, hogy róluk szóljanak a hírek. „A vendéglátós kommünikét is szó szerint vették át, tehát innentől kezdve az sem kérdés, honnan van pénzük. Valahonnan nekik is le kell akasztani április nyolcig a kampánypénzt…” – nyugtázza egy hamisítatlan „a politika már csak ilyen”-legyintéssel. 

Mi lesz, ha nem járnak sikerrel? Ha a nemek kerülnek többségbe vagy érvénytelen lesz a szavazás? „Minden eszközzel tovább fogunk küzdeni” – válaszol Garai. Az Alkotmánybírósághoz kell fordulni, hiszen a szórakozáshoz való jog mögé bújva „a pihenéshez való jogunkat tiporják el”. Ha a népszavazás nem hozza meg a várt eredményt és a politika érdemi megoldás nélkül akar napirendre térni a helyiek problémái fölött, akkor „a képviselők háborúra számíthatnak” – mondja Garai Dóra. „Eddig stratégiai oka volt, hogy nem öltöttünk hivatalos formát, de ha kell, a népszavazás után bevonódunk a helyi politikába is. A jogi úton pedig akár Hágáig is elmegyünk.”

*

Carrie Nation

A helyszínhez közel összefutok azzal a hölggyel is, akivel még egy hete találkoztam a buszon. Azóta furdalt a kíváncsiság, hogy miért tiszteli azt a Carrie Nation nevű nőt, akiről még a buszon beszélt, és akiről azóta megtudtam, hogy miről nevezetes:

a néni egész konkrétan kocsmákat vert szét fejszével és ezzel is hozzájárult a szesztilalom bevezetéséhez.

Rákérdezek és nevetve válaszol: „A baltás nénit szentté avattuk”. Persze nem akarják követni a példáját, de némi feszültséget levezet az ezzel való viccelődés – mondja. „Én nagyon radikális antialkoholista is vagyok” – fűzi hozzá a nő, akitől megtudom, hogy családját több generáción át tette tönkre az iszákosság. Ő személy szerint alapjaiban utasítja el az alkoholizmus „kultúráját”.

Kérdésemre rávágja: „Igen, támogatnék egy újabb szesztilalmat.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/125303