Ünnepeljünk, demonstráljunk közösen!

2018. február 17. 11:59

Karácsony Gergely
MTI-OS

Ne szerezzük meg azt az örömöt a Fidesznek, hogy hat-nyolc kisebb rendezvényt állíthat szembe saját megemlékezésével! Találkozzunk március 15-én!

„Kedves Szövetségesek!

Sorolni is nehéz lenne, mennyi bűnt követett el a most hatalomban lévő kormány. Igazságtalan országot teremtettek, ahol csak a fideszeseknek megy jól. Leépítették a demokráciát, támadást indítottak a civil szervezetek ellen és távolabbra vittek minket Európától.

2018-ban változtatni kell.

A változáshoz azonban meg kell mutatni: többen vagyunk mi, akik elégedetlenek, akik más kormányt akarnak, mint a Fidesz támogatói. Nincs erre jobb alkalmunk, mint március 15-e, a szabadság és a nemzeti függetlenség ünnepe.

A sorsdöntő 2018-as választások előtt a XXI. század Társaság és a magam nevében közös március 15-i megemlékezésre és demonstrációra hívunk titeket. Mutassuk meg együtt, ellenzéki pártok, civil szervezetek, a változást kívánók széles közössége, hogy másképp kell kormányozni Magyarországot!

Tudjuk, hogy nem mindenben értünk egyet, ahogyan tudjuk azt is, hogy különböző elképzeléseink vannak azzal kapcsolatban, milyen Magyarországot szeretnénk – sőt mást gondolunk arról is, milyen konstrukcióban kell indulni a 2018-as választásokon. Mindez azonban nem akadályozhatja meg közös kiállásunkat közös értékeink, a szabadság, a demokrácia és a változás szükségessége mellett.

A közös ünneplés nem jelent formalizált szövetséget. Nem jelenti önállóságunk feladását. Még csak azt sem jelenti, hogy egyet kell értenünk mindenkivel, aki közös színpadunkon szerepel. A kormányzati propaganda úgyis gátlástalanul odarajzol minket egy képre olyanokkal, akikkel sosem vállalnánk politikai közösséget.

A közös ünneplés csak annyit jelent, hogy együtt mondjuk ki: változásra van szükség Magyarországon!

Ne szerezzük meg azt az örömöt a Fidesznek, hogy hat-nyolc kisebb rendezvényt állíthat szembe saját megemlékezésével!

Találkozzunk március 15-én!

Barátsággal:

Karácsony Gergely”

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/125289