Vágó István joga és hibája a kaftános zsidókkal

2018. február 16. 10:25

Szent-Iványi István
168 Óra

Vágó István az egyébként is riasztó közállapotoknak rossz szolgálatot tett.

„Vágó István egy Facebook-bejegyzés alá írt kommenbtjében azt írta, hogy »nehezen viselem a kaftános-pajeszos-kalapos zsidók látványát, nem hatnak meg szertartásaik, és semmi közösséget nem érzek velük, és nem is akarok«. (...)

Szavai nem egy magánember érdektelen közlései az ízléséről, hanem a közbeszédet befolyásoló politikus álláspontja. Amit mond, azt jogosan azonosítják az ő politikai közösségével. Márpedig nehéz üdvözölni azt, ha egy vallási közösség tagjainak attól kell szoronganiuk, hogy egy ellenzéki párt, amely ráadásul több más ellenzéki párttal működik együtt jelenleg egy választási szövetségben, nyíltan ellenszenvvel viseltetik irántuk csupán azért, mert alkotmányos jogukkal élve a vallási előírásaik szerint öltözködnek. Szavai aktívan befolyásolják, hol húzódnak a szalonképesség határai. Vágó István ezt most olyan mértékben és irányban tágította, ami az egyébként is riasztó közállapotoknak rossz szolgálatot tett.

Az már csak hab a tortán, hogy a jobboldali és kormányközeli média kárörvendő tort ül Vágó kijelentésén, nyíltan antiszemitának, zsidózónak, a zsidótörvényeket felidéző rasszistának nevezik őt. Kijelentésével összezavarta a frontvonalakat, és mostantól az igazi rasszizmus és antiszemitizmus ellen is kicsit nehezebb lesz fellépni. Ez bizony nem csupán az ő magánügye, nem is kizárólag a pártjáé, de sajnos egy annál sokkal szélesebb közösséget hoz nagyon nehéz helyzetbe. Joga volt hozzá, de kötelessége lett volna erre odafigyelni.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/125246