Jacob Zuma

Mi vezetett a korrupt dél-afrikai elnök bukásához?

2018. február 16. 18:17

Lemondott Jacob Zuma, Dél-Afrika kilenc éven át regnáló, ám kétes megítélésű elnöke. De mi köze van az államfő bukásához egy sor gyanús indiai üzletembernek, hogyan szivárogtak be a kommunisták a Mandela-féle kormánypárt legfelsőbb köreibe, hogyan válhatott elnökké a semmilyen iskolai oktatásban nem részesülő Zuma, és miért reagálnak pozitívan a pénzpiacok egy stabil vezető bukására? Erről Pálfi Lászlót, az afrikai térség szakértőjét kérdeztük.

Felpörögtek az események az afrikai kontinens déli részén: tavaly novemberben Zimbabwe látszólag elmozdíthatatlan államfőjét, Robert Mugabét puccsolta meg a hadsereg (a témában készített interjúnkat itt olvashatják), míg most a Dél-Afrikai Köztársaságban adott ultimátumot a Nelson Mandela-féle kormánypárt Jacob Zuma államfő lemondására.

A zimbabwei esethez hasonlóan Pálfi László, az ELTE doktorandusza sietett lapunk segítségére – az Afrika-specialistával készített interjúnkban arra kerestük a választ, miért is bukott meg a kilenc éven át stabilan kormányzó elnök, és mi jöhet az országban csupán egy évvel az újabb választások előtt.

***

2009 óta volt Dél-Afrika elnöke, most mégis lemondott Jacob Zuma államfő. Azt rebesgetik, egyenesen pártja adott neki ultimátumot a távozásra, de mégis: mi vezetett a bukásához?

A kormányzó ANC párt (Afrikai Nemzeti Kongresszus) Thabo Mbeki elnöksége (1999-2008) alatt „házról-házra” foglalta el Stellenbosch villáit és Fokváros elitnegyedeit. Ráadásul már Nelson Mandela alatt (1994-1999) megkezdődött az ANC-hez közel álló személyek térnyerése a nagy állami vállalatok vezetőségében. Ez még önmagában afrikai szinten nem egy kirívó történet. Az ilyen eseteket még meg tudja bocsátani az „istenadta nép”, hiszen Dél-Afrika Mbeki ideje alatt stabilan fejlődött. 

A problémát egyfelől Zumának az az indiai Gupta-fivérekkel való összefonódása adta: a Gupta-család a bányászatban és a média területén rendkívül nagy tulajdonra tett szert. Ehhez tudni kell, hogy Afrika számos részén ugyanolyan sztereotípiák élnek az indiaiakkal szemben, mint Európában a zsidósággal kapcsolatban. A másik jelentős tényező az ANC „kommunista szárnya”: ez a csoportosulás a kormánypárt kemény magja, gyakorlatilag az ő áldásuktól függ a fontosabb pozíciók elnyerése. A harmadik Dél-Afrika nemzetközi helyzete: Dél-Afrika lefokozta a tel-avivi nagykövetségét a diplomáciai képviselet alacsonyabb szintjére (képviseleti irodaház), mivel a dél-afrikai kormányzat a palesztinok ügyével szolidáris. Ezt a választ Donald Trump lépésére adták: mint ismeretes tény, az Amerikai Egyesült Államok Tel-Avivból Jeruzsálembe költöztette nagykövetségét.

Jacob Zuma február 14-én televízióban intézett beszédet népéhez még lemondása előtt. Fotó: MTI

A volt államfő életútja számos korrupciós botránnyal van kikövezve. Mi Zuma elnökségének a mérlege?

Az EFF (Gazdasági Szabadságharcosok) nevű szélsőbaloldali párt – amely legutóbb egy H&M üzlet szétverésével hívta fel magára a figyelmet – a Cecil Rhodes szobrait ledöntögető mozgalom, a #RhodesMustFall mintájára a Gupták és Zuma nevéből legyártotta a #ZuptaMustFall-szlogent. Ehhez társulnak a liberális DA (Demokrata Szövetség) két képviselőjének, John Steenhuisennek és Mmusi Maimanenek kitűnő parlamenti szónoklatai, amelyek kellően Zuma-ellenessé hangolták a közvéleményt. 

Azonban hiba lenne mindent Zuma nyakába varrni: az EFF – némi fehér-ellenes éllel – a földek államosítását és újraelosztását követeli, míg a DA az úgynevezett „elveszett generáció” nevében szólal fel. Ugyanis 1994 óta felnőtt egy olyan korosztály, amely nem kapott megfelelő iskoláztatást, emiatt a versenyszférából is kiszorul, és többnyire bűnözésből fog élni.

Ennek okán pedig működőtőkéből is kevés áramlik az országba, hiszen nincs szakképzett munkaerő, csak magas bűnözési ráta.

Az EFF és a DA által bírált folyamatok Zuma idejére érték el a kritikus szintet, noha már rég megvoltak az előjeleik. 

Jacob Zuma szegény szülők gyermeke, és finoman szólva sem iskolázott ember, aki nem részesült semmilyen oktatásban. Mi volt az életútja és hogyan jutott ilyen háttérrel a hatalom közelébe?

Politikusoknál gyakran van úgy, hogy ami hátrányuk, az az előnyük is egyben: Zuma autodidakta módon tanult meg írni és olvasni, az általános iskolát sem fejezte be. Politikai tőkéjét szabadságharcos múltja adja: a Sizwe (Umkhonto we Sizwe – A Nemzet Lándzsája, ez a szervezet volt az apartheid idején az ANC katonai szárnya) tagjaként több terrorakcióban részt vett, amiért a hírhedt Robben-szigetre került: itt raboskodtak az ANC prominensei, többek között Nelson Mandela is. Tíz évet ült börtönben, mígnem 1973-ban szabadult, majd 1975 és 1990 között emigrációban élt. 

Zuma 1994 után számos tisztséget töltött be KwaZulu-Natal tartomány vezetésében, ahol leginkább lojalitásával tűnt ki. Első korrupciós botránya 2005-ben érte, de úgy látszik van tehetsége a szervezéshez, ugyanis 2007-ben megverte Thabo Mbekit az ANC elnökségéért vívott harcban. Származását tekintve zulu, de sosza (ez a törzs van Dél-Afrikában abszolút többségben) vér is folyik ereiben, vagyis van a családfájának egyfajta nemzetet egyesítő jellege. Mértéktelen szokásait viszont elnökként sem hagyta el, számos videófelvétel kering az interneten, ahol ittasan táncol az ANC ünnepségein.

Szélsőbaloldali EFF-aktivisták készülődnek egy H&M ruhaüzlet szétverésére

Valóban, személye már megválasztása előtt sem volt makulátlan: 2006-ban szexuális erőszakkal is meggyanúsították már, és egyes híresztelések szerint négy felesége és legalább húsz gyereke van. Hogyan merült fel az ANC vezetésében az ő neve, és hogyan tudott kilenc évig a felszínen maradni?

Ez egy nagyon érdekes történet, ugyanis a nemi erőszakot bár nem sikerült bizonyítani, viszont a nő, akivel közösült, HIV-fertőzött. Miután ez nyilvánosságra került,

Zuma annyit mondott, hogy bár nem használt óvszert, de azért lezuhanyzott az esemény után.

A poligámia is igaz, de ezt az 1998. évi 120. „szokásjogi törvény” 2. szakasza elismeri, tehát nem egy jogellenes élethelyzet – inkább csak férfias nimbuszt kölcsönöz Zumának. 

Emellett az elnök sokáig élvezte a „kommunista szárny” támogatását, mivel többször meglebegtette a földek újraelosztását, amelyet végül soha nem szavazott meg a parlament. Ez a retorikai fogás arra viszont jó volt, hogy a szegényebb rétegek támogatását maga mögött tudhassa.

Az elnök lemondása után rögtön nagymértékben erősödött a helyi valuta, a rand. Minek köszönhető a pénznem erősödése, amikor mégiscsak egy az országot kilenc éven át irányító, stabil vezető lépett vissza?

Első öt évében Zuma tényleg stabil vezető volt: a felmerülő problémákat kényelmes parlamenti többséggel tudta a szőnyeg alá söpörni. Viszont az elmúlt két évben egyre-másra sokasodtak az utcai demonstrációk. Az elnök lemondására a piacok rendkívül kedvezően reagáltak, a Moody’s feltehetőleg fel is fogja minősíteni az országot. A piac bizalma már csak azért is növekedni fog, mert Zumát egy jogvégzett ember, Cyril Ramaphosa fogja váltani, akitől nagyobb stabilitást várnak.

Első ciklusa után a 2014-es választásokon Zuma 62 százalékkal tudott nyerni. Ennek fényében jó ötlet az ANC részéről a 2019-es voksolás előtti lecserélése? Avagy személye már annyira erodálódott, hogy nem lehetett tovább vállalni?

Az ANC 20 évvel az apartheid bukása után mindig nagy fölénnyel nyerte meg a választásokat, és bár Zuma előélete nem volt a legmakulátlanabb, de a lakosság bízott az ANC múltjában és a politikai stabilitásban. Ahogy a kérdésben is szerepel, személye valóban annyira erodálódott, hogy feltehetőleg az ANC vezetői attól tartanak, hogy a legszegényebbek támogatását élvező EFF és az értelmiség és vagyonos polgárság támogatását élvező DA egy nagyobb koalíció keretei között akár le is válthatná az ANC-t. 

Ez már csak azért sem tűnt politikai sci-finek, mert a Bizalmatlansági Tiltakozások (No-Confidence Protests) alkalmával e két párt támogatói hatalmas tömegekben, kéz a kézben tüntettek az ANC ellen, politikusaik közös szónoklatokat intéztek Dél-Afrika népéhez. Zuma megítélése olyannyira egységbe forrasztotta az ellenzéket, hogy még a búr farmerek érdekeit védő nemzeti konzervatív FF+ (Szabadságfront Plusz) egyik vezető politikusa, Pieter Groenewald is szónokolt ellene az említett demonstrációkon.

A kép bal szélén Jacob Zuma, középen pedig Nelson Mandela látható.

Mit kell tudni az ANC pártról, mi a szerepük és mekkora a hatalmuk Dél-Afrikában?

Az ANC 1912-ben jött létre, célja az elnyomott fekete lakosság jogainak kiszélesítése volt. Ám 1921-ben a Nemzeti Párt és a Munkáspárt egyesülésével létrejött Egyesült Párt lerakta az apartheid alapjait, amelyet az Egyesült Pártból kiváló és az 1948-as választásokon győztes úgynevezett tisztított Nemzeti Párt 1948-tól 1994-ig állami ideológiává emelt. 

Az ANC-hez Nelson Mandela és Thabo Mbeki az 1950-es években csatlakozott, de később még a Dél-Afrikai Kommunista Párt is beolvadt a szervezetbe. Az 1960-as évektől szabotázsok, majd Mandela és társai bebörtönzése után terrorakciók is kötődtek a párt nevéhez, amely a szocialista országok és a nyugati baloldal teljes támogatását élvezték. Ideológiája szerint a párt antirasszista és szociáldemokrata, de támogatja a fekete nacionalizmust is. Az első szabad választások (1994) óta Dél-Afrika domináns pártja, hiszen 1994 óta folyamatosan hatalmon van. Különös tény, de

az ANC egyúttal az apartheid-párt Nemzeti Pártnak is az utódpártja:

a Nemzeti Pártból létrejött, konzervatív Új Nemzeti Párt ugyanis testületileg átlépett az ANC-be. 

Az ANC első igazán nagy vesztesége ugyanakkor a párt Ifjúsági Szárnyának vezetője, Julius Melama önállósodása volt, aki társaival 2013-ban kiválva megalapította a fentebb is említett, szélsőbaloldali EFF-et. Malema vehemens szónoklatai és a párt vörös anorákhoz hasonló pártegyenruhája, szélsőbaloldali retorikája és a „stellenboschi afrikáner fiúk” folyamatos fenyegetése rengeteg szavazatot vesz el a kormánypárttól. Az ANC Nyugat-Fokföld kivételével mindenütt kormányon van, de Nyugat-Fokföldön a fehérek és a színesek vannak többségben, akik a polgárosodott feketékkel karöltve a DA-ra szavaznak.

A rossz hírű Zuma mégis csak Nelson Mandela pártját képviseli és Mandela örököse volt az elnöki székben, negyedik elnökként az apartheid óta. Mihez kezdett ő Mandela imázsával, örökségével?

Mandela a feketék hőséből a fehérek hősévé lépett elő

azzal, hogy nem alakította át Dél-Afrika tulajdonszerkezetét. Ez rendkívül bölcs döntés volt, hiszen akkor Dél-Afrika Zimbabwe sorsára is juthatott volna. Mandela konszenzusos személlyé vált, imázsát az ANC kisebb-nagyobb botrányai nem rontották le. Zuma Mandela imázsából leginkább pártját és unokáját használta fel: Mandla Mandela az ANC tagjaként ott ül a dél-afrikai törvényhozásban.

Nyomornegyed Dél-Afrikában

Lassan huszonöt év telt el az apartheid felszámolása óta: mi lett Dél-Afrika teljesítménye, mérlege ezalatt társadalmilag és gazdaságilag?

Dél-Afrika gazdasága

jelenleg is úgy aránylik Afrikáéhoz, mint az Amerikai Egyesült Államok gazdasága az egész Föld bolygóhoz.

Létrejövőben van egy „fekete középosztály”, amely már a saját képzettsége és teljesítménye révén kerül magas pozícióba, de már nem az ANC-t, hanem a DA-t támogatja. Az arany bányászata viszont visszaesett és van egy generáció, ami képzetlensége okán nem ért semmihez. A nyomornegyedek (ún. townshipek) nem hogy nem tűntek el, de létrejöttek olyan városrészek is, ahol már szegény fehérek élnek!

Milyen most a fekete többség és a fehér kisebbség közötti viszony, 25 évvel az apartheid után? 

Desmond Tutu anglikán érsek álma a „szivárványnemzetről” nem ma fog célt érni: a fekete-fehér ellentét mellett ugyanis továbbra is erős a törzsi megosztottság. A 38 ezer legyilkolt búr farmer sírjainak képe bejárta a világsajtót, de fehérek elvándorlása egyébként is erős. Az angolok brit útlevéllel települtek át a hajdani Brit Nemzetközösség más államaiba (akár Afrikán belül is), míg a búrok közül jelenleg 800 ezer él Dél-Afrikán kívül. Ez rendkívül aggasztó, emlékezzünk a 2010-es labdarúgó világbajnokság tüntetéseire, amelyek a fehérek elleni erőszakos cselekményekre hívták fel a világsajtó figyelmét.

A fehérek körében növekszik az igény egy ,,fehér autonóm tartomány”, azaz a Volkstaat („Afrikáner Népi Állam”) felállítására,

ezt az ügyet a FF+ képviseli. 

A feketék anyagi helyzete nem túl látványosan, de javul, hiszen az egyetemekre egyre több fekete hallgató jut be, méghozzá a saját teljesítményével, nem pedig kvótával. Ennek háromféle eredménye van: egyfelől szemtanúi lehetünk egy fekete nacionalista újhullámnak, amely a gyarmati múlt minden emlékét el akarja törölni: ez a #RhodesMustFall mozgalom, amelynek szobordöntögető akcióiból az USA és Nagy-Britannia szélsőbaloldali diákszervezetei is merítkeznek. Másrészt, a fekete nacionalista diákok meg akarják semmisíteni a búrok jogait is, így az afrikaans nyelv eltörléséért is küzdenek. Ez utóbbi már csak azért is visszás, mert a búr férfiak és fekete nők viszonyából még a kora újkorban létrejött „színes” népesség (coloured vagy bastard) szintén afrikaans anyanyelvű, vagyis ezzel rájuk nézve visszaállítanák az apartheidet, csak épp más előjellel. Velük szemben viszont létezik egy gyarapodó, liberális fekete közösség, amelyet nem hatnak át ilyen mértékben a történelmi sérelmek, így bosszút sem akar állni.

Vízhiány Dél-Afrikában. Fotó: MTI

Zuma a korrupciós botrányaival együtt lelépett. De ki jöhet utána, és mit változtathat meg a Dél-Afrikai Köztársaságban?

A Zumát jelen állás szerint váltó Cyril Ramaphosa jelenleg 65 éves, azon kevés ANC-tagok egyike, akik valódi intellektuális teljesítménnyel képesek feladatait ellátni. Jó szónok, jó politikus és jól tud lavírozni a gazdasági életben is. Ezenkívül egykori szabadságharcos. Ezekre a tulajdonságaira most is nagy szüksége lesz, ugyanis Dél-Afrikában jelenleg vízhiány van, napi adagokban maximalizálták a vízfogyasztást. Ha ezt a válságos egy évet jól tudja menedzselni, akkor az sem elképzelhetetlen, hogy 2019-ben az ANC ismét abszolút többséget szerez és Ramaphosa immáron egy választás győzteseként lesz elnök.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/125256