Visszautasította a népszavazást kifogásoló panaszt az Ab

2018. február 14. 12:48

Visszautasította a bulinegyed sorsáról döntő népszavazási kezdeményezés ellen benyújtott alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság (Ab), több indokra hivatkozva.

Az Alkotmánybíróság (Ab) visszautasította az erzsébetvárosi vigalmi negyed nyitvatartásával kapcsolatos helyi népszavazási kezdeményezés ellen benyújtott alkotmányjogi panaszt szerdán közzétett döntésében. A helyi választási bizottság hitelesítette, majd a Fővárosi Törvényszék is helybenhagyta a főváros VII. kerületének önkormányzati képviselői által kezdeményezett helyi népszavazási kezdeményezés kérdését, mely így szól: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetvárosi Önkormányzat képviselő-testülete Budapest VII. Kerület Károly körút – Király utca – Erzsébet körút – Rákóczi út által határolt területén úgy szabályozza az üzletek nyitvatartási rendjét, hogy a vendéglátást folytató üzletek 24.00 óra és 6.00 óra között nem tarthatnak nyitva?”

Az Ab szerdán visszautasította a népszavazási kezdeményezés ellen benyújtott panaszt részben azért, mert az indítványozó érintettsége bizonyos vonatkozásban nem állapítható meg, részben pedig azért, mert még nem is létezik az a szabályozás, amelynek alaptörvénybe ütközését vizsgálni lehetne. Az Ab-hez forduló gazdasági társaság a többi közt arra hivatkozott, hogy a népszavazási kérdés nyomán elfogadandó önkormányzati rendelet sértené az érintett területen dolgozó munkavállalók, beszállítók, rendezvényszervezők, művészek és mások jogait. Az Ab szerint az indítványozó érintettsége e vonatkozásban nem állapítható meg, tehát ennek alapján a panasz be sem fogadható, tartalma érdemben nem is vizsgálható. 

Az indítványozó ezen túlmenően hivatkozott saját alapjogainak sérelmére is az alkotmányjogi panaszban. Álláspontja szerint a népszavazás nyomán megszülető önkormányzati rendelet miatt a tulajdonában álló ingatlanok értéke jelentősen csökkenni fog, továbbá ellehetetlenül a tulajdonos szándékának, illetve bérleti szerződésekben meghatározott kötelezettségeknek megfelelő használatuk, hasznosításuk. Ezzel kapcsolatban az Ab arra hívta fel a figyelmet: az indítványozó által alaptörvény-ellenesnek vélt szabályozás még nem is létezik, ezért erre alkotmányjogi panasz sem alapítható. 

Az Ab ugyanakkor jelezte, hogy ha az önkormányzat olyan rendeletet alkot, amelyet az indítványozó alaptörvény-ellenesnek tart, nem lesz akadálya újabb alkotmányjogi panasz benyújtásának. Az indítványozó érvelt azzal is, hogy a helyi népszavazás tiltott tárgykörre irányul, illetve túllép az önkormányzat feladat- és hatáskörén, miután részben világörökségi területre, a Gozsdu udvarra vonatkozik. Az indítványozó ideiglenes intézkedésként azt kérte, hogy a most vasárnapra kiírt népszavazást halassza el az Ab, a testület azonban ezt is visszautasította. Az Ab végzése a testület honlapján teljes terjedelmében elolvasható.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/125158