Pence: Nyitottak vagyunk a „beszélgetésre” Észak-Koreával

2018. február 14. 21:52

Tárgyalni nem, de beszélgeti hajlandó lenne Észak-Koreával az Egyesült Államok. Addig azonban nem hagynak fel jelenlegi politikájukkal, míg a kommunista diktatúra nem adja fel atomprogramját.

Phenjan a Koreai-félsziget egyesítésére törekszik a kommunista rezsim uralma alatt – fogalmazott ifjabb Harry Harris, az amerikai haditengerészet admirálisa egy szerdai képviselőházi meghallgatáson. Közben Mike Pence alelnök egy interjúban azt hangoztatta, hogy Washington nyitott a tárgyalásokra Phenjannal.

A tengernagy, aki a csendes-óceáni katonai műveletekért felelős, a képviselőház fegyveres ügyekkel foglalkozó bizottságának meghallgatásán fejtette ki álláspontját. Meglátása szerint bár általánosan elterjedt vélemény, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető atomfegyverzet kifejlesztésére törekszik, ám a célja ennél jóval több. Ezzel ugyanis nemcsak a saját rendszerét kívánná megőrizni, hanem önkényuralmi rendszere alatt egyesítené a félszigetet is. 

„Úgy gondolom, önmagunkat korlátozzuk, amikor Észak-Korea nukleáris ambícióit csupán annak tulajdonítjuk, hogy meg akarja védeni a rendszerét” – hangsúlyozta a tengernagy. Leszögezte, hogy már Kim Dzsong Un apjának, Kim Dzsong Ilnek és nagyapjának, Kim Ir Szennek is ez volt a célja, de kudarcot vallottak, és Kim Dzsong Un most úgy véli, hogy neki kell beteljesítenie e célt. 

Harry Harris „bátorító fejleménynek” nevezte Észak-Korea jelenlétét a téli olimpián, de kitartott amellett, hogy a Phenjannal folytatandó minden, jövőbeni tárgyalásnak „a Koreai-félsziget teljes, ellenőrizhető és visszafordíthatatlan atomfegyver-mentesítésére kell összpontosítania”. Az admirális ugyanakkor nem javasolt változtatást az Egyesült Államok Észak-Koreával kapcsolatos politikájában. 

Közben Mike Pence alelnök az Axios című hírportálnak adott interjújában azt hangoztatta, hogy Washington nyitott a „beszélgetésre” Phenjannal. „A beszélgetés nem tárgyalás” – szögezte le, emlékeztetve arra, hogy Donald Trump elnök mindig is nyitott volt a „beszélgetésre”. Kifejtette, hogy az amerikai politikában mindaddig nem várható változás, amíg Észak-Korea fel nem hagy atomfegyverprogramjával. Ezen kívül „Észak-Koreának teljes egészében és ellenőrizhetően fel kell hagynia” rakétaprogramjával is – mondta. Hangsúlyozta továbbá, hogy az amerikai kormányzat erősíti majd diplomáciai erőfeszítéseit és gazdasági nyomásgyakorlását Észak-Koreára.

Mike Pence „a földkerekség legzsarnokibb és legelnyomóbb rezsimjének” nevezte Észak-Koreát. Elmondta, hogy a dél-koreai téli olimpián „nem kerülte el” Kim Dzsong Un húgát, de „nem vett tudomást” róla. „Nem gondolom, hogy elfogadható viselkedés lett volna az Egyesült Államok részéről, hogy bárminemű figyelmet is szenteljen neki e fórumon” – fogalmazott.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/125190