Ilyen a magyar vidék? Mérlegen a Kojot c. film

2018. február 13. 08:10

Filemon Norbert
Mandiner

A Kojot rámutat a magyar vidék alapvető problémáira, de a film sokkal inkább egy férfi próbájáról szól, mintsem a vidék mindennapjairól.

„Ez a föld a családunké volt. Száz éve is. Itt éltünk mindig, itt is fogunk” – mondta a földesúr „Döbrögi” Szojka Pál a Kojot című filmben. 

„Mi kell még nektek. Nincs elég?”–  kérdezte az öreg Bicsérdi Misu Szojka fiától. 

„Ez a nagyapám földje. Életem, nem fogom eladni” – jelentette ki az önmagát kereső ifjabb Bicsérdi Mihály. 

Kostyál Márk filmje ezt a magyar földet állítja középpontba. A földet, ami a tulajdon különleges formája. Ebből áll ugyanis a családi birtok, ami az ősök munkájának, vérének és verejtékének szimbóluma. A tulajdon így nem csupán megtestesül, hanem egy máshoz nehezen hasonlítható kötődés tárgya lesz, hiszen hidat képez a múlt és a jelen, élő és holt között. 

Bátran mondhatom, hogy régen láttam utoljára ilyen karakteres, jó magyar filmet. Vidékiként a Kojot több jelenete széles mosolyt csalt az arcomra. A film számos képe és karaktere csodálatosan adja vissza a mai magyar vidéki élet sajátos szépségeit, ugyanakkor komoly problémáiról is lerántja a leplet. A filmben ábrázolt kocsmajelenet vagy a megformált hivatali alkalmazott, közjegyző és a kőműves brigád sokat elárul a magyar vidék helyzetéről. Ennek ellenére könnyen helytelen következtetésre juthatunk, ha Bicsérdi Misi küzdelmét kizárólag a politika koszos szemüvegén keresztül vizsgáljuk, hiszen a végén nem látjuk tisztán a valóság teljességét.  

„A házat és a hozzá tartozó földrészt unokámra Misire hagyom, hogy leszálljanak végre a tökei, az apjának már úgyis mindegy” – írta végrendeletében idősebb Bicsérdi Mihály.

Úgy gondolom, ez a mondat a film kulcsa, mert

a Kojot sokkal inkább egy férfi próbájáról szól, mintsem a magyar vidék mindennapjairól.

A vidék problémáit egyébként sem foglalhatjuk össze egy leegyszerűsített, kortárs Ludas Matyi-történettel. A filmben ábrázolt történettel szemben, a magyar valóságban ritkán van a falu földjeinek többsége egy modern, elnyomó „Döbrögi” kezén. Az emberek ritkábban verekednek, a polgárőrök nincsenek annyira kigyúrva, és nem a megfélemlítés eszközei. És a rendőrök sem hangoztatják annyit, hogy „Nálunk nem szokás feljelenteni egymást egy pofon miatt.” 

Kétségtelen, hogy ezt a világot sajátos hierarchiák határozzák meg, és az sem titok, hogy a birtokok már évek óta koncentrálódnak. De ez sokszor több, földműveléssel foglalkozó család kitartó munkájának gyümölcse. A poltikai meghatározottságon túl, sok esetben a folyamatnak organikus, gazdasági okai vannak, hiszen a kevésbé hatékonyan művelhető kisebb birtokok előbb-utóbb eladóvá válnak. 

„Tűzkő sorsa van a markunkban, ez a fejlődésről szól, a haladásról. A svédek pénzén rendberakjuk a falut” – mondta Szojka Pál.

A magyar vidék sajnos számos problémával küzd. Gondoljunk csak a szövetkezeti kultúra hiányára, a mezőgazdasági termékek alacsony feldolgozottsági fokára, az agráriumban dolgozók elöregedésére és a kommunizmus által megsebzett „társadalmi tudásra”.

Szörnyű látni, hogy még mindig vannak olyan gazdák akik nem értik, hogy minden ősszel a veszteség magvait vetik el. Világos, hogy a filmben sokszínűen ábrázolt svédek sem oldják meg a magyar vidék problémáit, annak sorsa minden esetben a földművelő gazdák kezében van. 

E sorok írója szerint a Kojot sok mindent megmutat a magyar vidék lelkéből, ezért sokkal több mint egy Döbrögi-Ludas Matyi párharc. Megéri megnézni.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/125059