Addig sem lopnak

2018. február 9. 07:23

Hargitai Miklós
Népszava

Kövér László egyet nem tehet: azok után, hogy az ülésteremben fölemelt A4-es papírlapok és hasonló deliktumok után keményen büntetett, nem tűrheti szó nélkül, hogy a frakciója lábbal tiporja a szabályokat.

„Ezúttal azonban alighanem Kövér úr elméjében is feszegeti a pszichológiai határokat a kognitív disszonancia: ha a kormánypárt frakciója műveli azt a legfontosabb, pótolhatatlan alkotmányos szerepű országgyűlési bizottsággal, amit a fent röpülő gólya az alant elterülő háztetővel, amikor a békavacsora után könnyítenie kell magán, annál nehéz súlyosabban megsérteni a parlament tekintélyét. A fideszes tagok mostanában azért bojkottálják a testület üléseit, mert szerintük Szél Bernadett, a bizottság LMP-s tagja alvó Soros-ügynökként nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Kíváncsian várjuk, milyen retorziókkal reagál az igazságszerető Kövér úr erre az arcpirító ostobaságra. Kijelentheti, hogy a nemzetbiztonsági kockázatok megítélése egy parlamenti képviselő vonatkozásban nem az ellenoldali honatyák, hanem a szakszolgálatok feladata, és amíg az utóbbiak nem találnak okot Szél Bernadett esetében a közbeavatkozásra, addig az előbbiek egy demokráciában kénytelenek elfogadni, hogy ilyen ok nincsen. Mondhatja azt is, hogy az el nem végzett munkáért nem jár fizetés, ezért letiltja az obstruáló párttársak fizetését. Egyet nem tehet: azok után, hogy az ülésteremben fölemelt A4-es papírlapok és hasonló deliktumok után keményen büntetett, nem tűrheti szó nélkül, hogy a frakciója lábbal tiporja a szabályokat.

Amúgy – adófizetőként, választóként, állampolgárként – mi is örülnénk, ha a kormányoldal kelekótya képviselői minél több időt szánnának a nemzetbiztonsági bizottság összetartásaira. Nem azért, mert olyan hasznos munkát végeznek, hanem azért, amit a miniszterük mondott (más kontextusban), és ami ezekben az OLAF-os, tiborczos időkben még fel is értékelődik: addig sem tesznek kárt máshol.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/124907