Nem értem – kommentár Zárug Péter Farkas cikkéhez

2018. február 8. 18:11
Longauer László
Vendégszerző

A cionizmus pont azt jelenti Izrael és a zsidóság számára, amit most a magyarság számára jelent kormányunk harca az épülő Negyedik Birodalommal szemben.

Megjelent egy egész hosszú cikk a Mandineren, amit egyáltalán nem értek. Szerzője „leleplezi”, hogy Geert Wilders cionista és a Hit Gyülekezete is az.

Ezek nyilvánvaló és köztudott tények, egyik említett sem titkolta ezt soha. A hosszú fejtegetést olvasva az a benyomásom, hogy a cionizmussal van valami baja. Zavaró, hogy nem árulja el, mi a gondja, így csak találgatni tudok, de találgatni meg nem igazán akarok, mert könnyen melléfoghatok. Mondjuk azt tippelném, hogy Zárug Péter Farkas antiszemita-anticionista, aztán kiderülne: szó sincs erről.

Úgyhogy nem találgatok, csak kifejezem értetlenségemet. Nem értem, mi a baj a cionizmussal. Nézzük mit mond a cionizmusról a Wikipédia.:

„A cionizmus a 19. század második felében elindult zsidó nemzeti mozgalom és ideológia, amelynek célja egyrészt a történelmi Izrael területén egy zsidó állam megalakítása, illetve helyreállítása, másrészt a zsidó érdekek védelme a világ más országaiban.”

Nekünk magyaroknak is pont ez a célunk saját országunkkal és a világ más országaiban élő magyarokkal kapcsolatban. Annyi a különbség, hogy nekünk nem kellett újraalapítani Magyarországot! Itt valójában a globalizmus ellentétéről van szó, a cionizmus lényegét tekintve ellentétes a Soros-féle internacionalista liberalizmussal is. (Csak jelezni szeretném, hogy a cionizmus eszkatológiai szempontból is hatalmas jelentőségű téma, az érdeklődőknek itt egy írás a témában.)

Egyszóval nem értem ezt a cikket, talán majd a szerzője segít. De egyet leszögezhetek: a cionizmus pont azt jelenti Izrael és a zsidóság számára, amit most a magyarság számára jelent kormányunk harca az épülő Negyedik Birodalommal szemben.

 

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/124892