Étvágygerjesztő mosókapszulák ellen küzdenek a New York-i demokraták

2018. február 7. 18:32

Nagyon fontos problémára hívta fel a figyelmet a két honatya.

Két New York-i demokrata képviselő törvényjavaslatot nyújtott be az állami közgyűlés elé, mely egy egészen különleges jelenség ellen lépne fel – nevezetesen a Tide mosókapszulák nem rendeltetésszerű használata ellen. A törvény ugyanis, ha elfogadják, kötelezővé tenné a mosószergyártó számára, hogy kapszuláit egyencsomagolásban árusítsa, és külön-külön figyelmeztető feliratokkal lássa el azokat.

De mi is az első hallásra furcsa javaslat célja? A The Blaze riportja szerint nemrégiben az amerikai tinédzserek elindították az úgynevezett „Tide Pod-kihívást”, melynek keretében videót készítenek magukról, ahogy a „Pod” névre keresztelt mosókapszulát a szájukba veszik, vagy megeszik.

A demokraták szerint a mosószerfogyasztási trendet meg kell fékezni: a kezdeményező Brad Hoylman és Aravella Simotas képviselők úgy tartják, az emberek nem értik a „kereskedelmi tisztítószerek lenyelésének veszélyeit”, ráadásul, maga a Tide Pod mosókapszula színes csomagolása miatt „étvágygerjesztő” lehet sokak számára.

A mérgezéseket vizsgáló amerikai központ szerint egész 2017-ben 53 Tide Pod-kapszula lenyelésével kapcsolatos ügy történt, míg 2018 első hónapjaiban már 80 ilyen esetről tudnak beszámolni.

A mosókapszulákat gyártó Proctor&Gamble cég közleményben reagált a New York-i javaslatra. Ők egy tanulmányra hívták fel a figyelmet, mely szerint a színes csomagolás nem növeli annak az esélyét, hogy a gyerekek megegyék a terméket. A vállalat már korábban is próbált állást foglalt a Tide Pod-kihívás terjedésével kapcsolatban. Szerintük még a legszigorúbb sztenderdek, előírások, cimkézések és figyelmeztetések sem elegendők ahhoz, hogy a népszerűség iránti vágynak, és az ebből adódó nem rendeltetésszerű használatnak elejét vegyék.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/124842