Új Egyenlőség-jel - Túl sok konszenzus

2018. február 6. 07:23

Pogátsa Zoltán
Népszava

Ellenzékben mindig mindenki proszociális volt, a többség akaratának megfelelően szociális jóléti államot (jól megfinanszírozott oktatást, egészségügyet, szocpolt, stb.) hirdetett.

„Ellenzéki politikai pártok tízpárti minimálprogramot írtak alá az egészségügyről. A program tartalmazza mindazt, amit a magyar társadalom többsége szeretne: mindenki számára egyenlően jó minőségben elérhető, erős állami egészségügyet, ahol a magángazdaság maximum kiegészítő szerepet játszik. Az állami finanszírozást pedig fokozatosan felemelik az európai átlag szintjére.

A megállapodást nemcsak a magukat szociáldemokratának és zöldnek tituláló pártok (MSZP, LMP, Párbeszéd) írták alá, amelyek esetében ezek az elvek teljesen profilba illőek, hanem a magukat nemzeti radikálisnak (Jobbik), liberálisnak és konzervatívnak (Liberálisok, Modern Magyarországért, Együtt) mondó pártok is, valamint a vegyes pártok (Demokratikus Koalíció, Momentum), sőt még a viccpárt is (Kétfarkúak). A minimálprogram kidolgozója és motorja Kincses Gyula volt államtitkár, egészségügyi szakértő volt.

Egyrészről természetesen nagyon örvendetes, hogy Magyarországon a politikai erők között megteremthető konszenzus egy olyan kérdésben, amelyben a társadalom túlnyomó része egyetért. A pártok felismerték, hogy a magyar társadalom univerzális, jó minőségű, állami egészségügyet akar, és nem kívánja a magánegészségügy dominanciáját. Bár a Fidesz ezt a megállapodást nem írta alá (természetesen meg volt hívva), ám pár évvel ezelőtti programja (azóta nincs neki ilyen) még teljesen hasonló egészségpolitikai elveket tartalmazott. A politikai csatározásoktól, gyűlöletkeltéstől, rivalizálástól, árokásástól, személyeskedéstől sűrű magyar politikai életben mégis üde színfolt, hogy Kincses úr kezdeményezésére ilyen széles szakpolitikai konszenzus adott méltó választ.

Én sem kívánom aláásni ezt a sikert, őrizzük meg az együttműködés és a konszenzuskeresés szellemét, életbevágóan fontos ez a magyar politikai rendszer, a közélet egészsége szempontjából. De felteszem a kérdést: biztos, hogy jó helyen találtuk meg a konszenzust? Biztos, hogy jó, ha nem a hétköznapi politizálásban, annak stílusában fogadnak el a politikusok etikai minimálprogramot? Biztos, hogy jó, ha gyakorlatilag a teljes magyar politikai paletta egyetért szakpolitikai kérdésekben? Ki képviseli akkor azokat, akik magánegészségügyet szeretnének? Amerikában a jobboldali republikánusok, a brit konzervatívok aláírnának egy ilyen dokumentumot? Soha. Németországban a liberális FDP aláírnia egy ilyen dokumentumot? Soha. Akkor miért jó nekünk, hogy a magyar jobboldaliak és liberálisok aláírták? Nekik miért nem a fizetős egészségügy a programjuk? A Kétfarkúnak miért nem az a programja, hogy az ingyen sör mindenkit meggyógyít?

Nem egyszerűen arról van itt szó, hogy krokodilkönnyeket hullajtanék olyan nézetek képviseletéért, melyekkel nem értek egyet. Hiszen nyilván magam is az európai szinten finanszírozott állami rendszer mellett vagyok. A kérdésem oka gyakorlati. Biztos, hogy szakpolitikai szinten túl kevés, nem pedig túl sok itt a konszenzus? Nem lenne jobb, ha világos választási lehetőségei lennének a magyaroknak? Ha kirajzolódna a politikai irányzatok profilja, az alternatív társadalomszervezési víziók, ahogy az a nyugati demokráciákban történik? Ha szavazhatna liberális, jobboldali pártokra az, aki nem akar állami egészségügyet?

Magyarországon ugyanis az elmúlt harminc évben az történt, hogy ellenzékben mindig mindenki proszociális volt, a többség akaratának megfelelően szociális jóléti államot (jól megfinanszírozott oktatást, egészségügyet, szocpolt, stb.) hirdetett. Még a ma jóléti állam ellenes Fidesz is »szociális« népszavazással kampányolt, úgymond a »neoliberalizmus ellen«. Kormányra kerülve aztán a jobboldali Fidesz ugyanúgy megszorító, neoliberális politikát vitt, mint a névleg baloldali MSZP, melynek akkori miniszterelnöke ma a DK vezére. A polgároknak szociális biztonságot ígérő kormányok mind leépítették az egészségügyet, az oktatást, a szociálpolitikát.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/124743