Veres Stelián

Székelyek vagyunk, a vadabbik fajtából – csángó pap a Mandinernek

2018. február 1. 07:42

Írta: Szalma György

Kiprédikálják a csángó híveket a román papok, ha magyarkodni mernek, de azért működik Csángóföldön is a magyar mozgalom – mondja Veres Stelián csángó katolikus pap a Mandinernek. A csángóság, magyarság és románság gubancos viszonyáról, és persze a hitéletről beszélgettünk a kolozsvári román katolikusok magyar érzelmű papjával.

A magyar sokszínű, az erdélyi magyar nemkülönben. A nyelvek, népek, vallások, felekezetek tengerében való hánykolódás érdekes történeteket szül. Akit pedig csángónak teremtett a Jó Isten, annak különösen jó kilátásai vannak arra, hogy fordulatos történetet éljen össze, akár néhány év alatt is. Veres Stelián története, amely a Csángóföldtől a bányavidéken át Kolozsvárig ér, éppen ilyen. A kolozsvári Szent Mihály plébániai kormányzójával, a román római katolikusok és a közel ötszáz fős kolozsvári olasz közösség papjával beszélgettünk.

***

Erdélyi magyarok számára ismerős kérdéssel nyitok: hol tanultál meg ilyen jól magyarul?

A szüleim csángók,

a magyar nyelv nálunk egy titkos nyelv volt,

mármint a csángó-magyar nyelv. Amikor titkolni akartak valamit a szüleim, akkor csángó-magyar nyelven beszéltek egymással, mi, gyerekek pedig nem értettük, legfeljebb egy-két szót. Otthon tehát nem volt alkalmam megtanulni, az első igazi élményeim a magyar nyelvvel a templomhoz kötődnek. Petrozsényben a liturgikus nyelv a magyar volt, úgyhogy automatikusan az ember megtanulta az imádságokat és a szentmisének a menetét magyarul. 

Miért döntöttél úgy, hogy pap leszel, annál is inkább, hogy egy igen nehéz nyelvvel is meg kell birkózz hozzá? 

A líceumban döntöttem el véglegesen, hogy teológiára megyek, azonban komoly kérdőjeleket szült az, hogy ott magyar nyelven folyik a tanítás. Amikor bérmálás volt a városunkban, akkor édesanyám megállította a püspököt, Tamás Józsefet, és elmondta neki, hogy a fia, aki ugyan nem tud magyarul, szeretne szemináriumba menni. Én petrozsényi születésű vagyok, végig minden iskolát románul végeztem. A püspök azonban azt mondta, hogy semmi gond nem lesz ezzel, menjek nyugodtan, mert ott majd megtanulok. Ez bátorítást adott. Gyulafehérváron minden héten volt két alkalom, amikor Király Laci bácsival, a nagyenyedi tanár úrral tanultuk a magyar nyelvet. Ő egy nagyon jó tanár, végtelenül jó ember, megszerettette velünk a magyar nyelvet. Személy szerint nem jelentett valódi nehézséget az elsajátítása. Éjjel-nappal ott voltam az évfolyamtársaimmal. 

Milyen hitet hoztál otthonról?

Tudni lehet, hogy a csángó emberek jó vallásos emberek, ezt magukkal hozták Moldvából. Én gyermekkorom óta vasárnapról vasárnapra ott voltam a templomban, elsőáldozó voltam, ministráltam. Az elsőáldozás egy maradandó élmény volt számomra. Most is élő bennem az a találkozás, az a felkészítő, az a szentmise, amikor elsőáldoztunk. Nyolcadik osztályos voltam, amikor felkértek, hogy olvassam én a Szentleckét. Minden hónap első vasárnapján volt román mise. 

Voltak nálunk azonban olyan papok, akinek a példaértéke, a személyisége erősen hatott rám, az ő hatásukra kezdtem el fontolgatni komolyan magamban, hogy a papi hivatást választom. Ez hosszú ideig érlelődött utána bennem, amíg tizenkettedikes koromban kellett dönteni, hogy milyen pályát választok. Érdekes volt, hogy amikor az emberek kérdésére azt feleltem, hogy szemináriumba készülök, akkor a visszajelzések alapján azt tapasztaltam, hogy ez nem lepett meg igazán senkit. 

Neked mi az identitásod?

Már amikor megismertem a szüleim, az őseink múltját, már akkor tudtam, hogy magyar vagyok. Még jóval a felszentelésem előtt, ha jól emlékszem, nyolcadikos lehettem, amikor akkori plébánosunk, Oláh Dénes elhozott egy könyvet, ami a csángók történetével foglalkozott. A könyvet Horváth Antal lujzikalagori származású pap írta, aki Csíkszentdomokoson szolgált. Ő kutatott utána a csángókérdésnek és kiadott egy könyvet, amelyben sorra veszi a lujzikalagori családneveket és azokat elemzi. Leírta a nevek változásait, illetve hogy melyek mennyire magyar eredetűek. Oláh Dénes plébános úr hozta ezeket a könyveket és mindenkinek osztotta, mert tudta, hogy a közösségben sok csángó magyar van.  Ez a könyv román nyelven volt, így el tudtam olvasni, hogy miről is van szó, hogy mi az igazság. 

A román miniszterelnök botrányt kiváltó szavai után lecserélte a Facebook-profilképét székely zászlósra, ez miért volt fontos?

Szerintem fontos a kiállás, hadd lássák, hogy az a kijelentés nem volt a helyénvaló. A múltam után kutatván, tudom, hogy az őseim, akik Lujzikalagorba mentek, azok Csíkkarcfalváról mentek a madéfalvi veszedelemkor, tehát az őseim székelyek. Szerettem Hajdú István volt gyergyói főesperes mondását, ami szerint

mi is székelyek vagyunk, csak a vadabbik fajtából, elcsángáltunk. 

Hogy jött létre a román római katolikus közösség Kolozsváron?

1948-ban megszűnt a görög katolikus egyház Romániában, és Márton Áron püspök megengedte a görög katolikus híveknek, hogy szentségekhez járuljanak a római katolikus templomokban. 1982-ben Denderle József piarista atya kezdte el a román nyelvű katolikus miséket, az elején nagyon sok görög katolikus járt ezekre a szentmisékre. Azonban 1990 után, amikor a görög katolikus egyház újra működhetett törvényesen, akkor ők nagyjából mind visszatértek az eredeti egyházukhoz. Voltak azonban szép számmal olyanok is, akik már megszokták ezt a rítust, nem mentek vissza.  Őket nem lehet kitenni, nagyon sokan közülük beiratkoztak hivatalosan is a római egyházba, legtöbbjének az identitása is római katolikus, ez adja a közösség húsz százalékát.

Ezen kívül vannak a moldvai hívek, román ajkú csángók, akik egyetem után itt maradtak, akik közben Kolozsvárra kerültek, itt dolgoznak, ők is nagyjából ugyanakkora részt, húsz százalékot tesznek ki a közösségből. A fennmaradó hányadát pedig a vegyes vallású párok teszik ki, például olyan magyarok, akiknek román házastársuk van. Hogy közös legyen a templom, román nyelvű misére járnak. A ministránsok között is többen beszélnek magyarul. Én bátorítom őket, hogy ne hagyják el a kétnyelvűséget, mert elveszítik a gyökereiket. 

A román hívek mit szólnak a csángó papjukhoz?

Ők elfogadták ezt, jól beszélem a román nyelvet, azt hiszem, hogy nem is merült fel ez a kérdés problémaként. Szenteste és általában az ünnepeken, köszöntöm magyarul is a román közösséget, tudva, hogy némelyeknek magyar házastársa van. Ez ellen még nem emelt senki kifogást. 

Vannak, akik az ortodox egyházból tértek át?

Ilyen ritkán fordul elő, nem gyakori, hogy valaki bejön az utcáról, hogy át szeretne térni a római katolikus egyházba. Természetesen megtörténik, hogy véletlenül valaki bejön misére és egy idő után ide szokik, megtalálta a lelki alkatához megfelelő szentmisét. De nem ez a jellemző. 

Milyen a regáti és az erdélyi katolikusok viszonya? A csángók kapcsán is egymásnak feszült a két világ.

A iasii püspökség álláspontja, hogy tudják ugyan, hogy vannak olyan közösségek, ahol beszélik a csángó-magyar nyelvet, viszont nem biztosít nekik csángó liturgikus könyveket.

Szerintük a csángó nyelv nem magyar nyelv,

tehát akkor csángó liturgikus könyv kell, ha nincs ilyen, nincs csángó liturgia sem. Így marad a román nyelvű misézés Csángóföldön. Voltak olyan papok Erdélyből, akik jártak át hozzájuk, és házaknál tartottak misét, talán ma is van ilyen. Ez nem tetszik a püspökségnek, viszont vannak hívek, akik szeretik, akarják a magyar nyelvű misét. A konfliktusnak ez az eredete, hogy el akarják feledtetni a történelmüket, múltjukat és imádságaikat, sajnos már a papokat is így nevelik ott. Úgy tanítják nekik, hogy a csángók hajdanán Magyarországon dolgoztak és megtanulták ezt a magyar nyelve, hazatértek és ezt beszélik ma is. Sok hazugság kering. 

Milyen a csángóföldi összkép ma?

Csángóföldön belül nagy különbségek vannak tájegységenként. Tapasztalataim a lujzikalagori viszonyokról vannak, mivel a szüleim onnan származnak. Negyven év felett mindenki beszél magyarul, 20-40 között mindenki érti, de a fiatal generáció csak értegeti, már csak elszórtan használ magyar szavakat. A népszámlálás szerint alig pár százalék tartja magát magyarnak, egy része csángónak, a többségi része románnak tartja magát. Nagyon sokáig megfélemlítették őket. Volt, hogy elmentek Csíksomlyóra, és amikor a román pap megtudta, hogy valamelyik magyar zászlót vitt magával, következő vasárnap nagy

dörgedelmesen kiprédikálta, hogy amennyiben még egyszer megtörténik, akkor nem lesz a családban se temetés, se keresztelő, se esküvő.

Ez már egy több évtizedes dolog, nagyon régen folyik. Szerencsére van az a magyar mozgalom, amelynek segítségével magyarul tanítják a gyerekeket, a népi kultúrát ápolják, ezt ma már nem gáncsolják, szentmise viszont továbbra sincs magyarul, csak románul. A regáti és az erdélyi katolikus között azonban elmondható hogy összhang van. Felületesen bár, de jó a viszony. Igazából nem is sok a találkozási pont. 

A román ortodox egyházzal milyen a viszony? 

Itt Kolozsváron nagy barátság nincs, az ökumenikus összejövetelek vagy a közös imák adnak alkalmat a találkozásra, karácsonykor szokott lenni egy ökumenikus kántálás. De nincs semmi erős kapcsolat. A vallási, felekezeti különbség mellett elválaszt minket a nyelv is, ez országos szinten is érvényes. Az ökumenikus imahéten találkozunk. Az meglepett viszont, hogy Kovács Sándor főesperes úr temetési szentmisén az ortodox metropolita eljött leróni a kegyeletét. Úgy érezte, fontos, hogy jelen legyen, szép gesztus volt. 

Az ortodoxok hogyan tekintenek a katolikusokra?

Az esküvői szertartások után mindig odajönnek hozzám a násznagyok, a rokonság tagjai, dicsérve a latin liturgiát. Sokan el is határozzák, hogy katolikus szertartás szerint tartják ők is az esküvőjüket, csak mert szép a ceremónia, mert tetszik nekik a piarista templomban. Erre természetesen nincsen mód, finoman bár, de vissza kell utasítsam.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/124316