A baloldali értelmiségnek ennyiszer sikerült megbuktatni az Orbánt

2018. január 31. 18:10

Oláh Gellért
888

A jövő nemzedékének okulásaként kísérletet teszünk a baloldali éttermiség lelkivilágának feltárására.

„Ellenzéki értelmiségiek, akik régebben a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének voltak tagjai, de újabban a Soros-egyetem tanárai, a »haza érdekében« hetente, de jobb időszakban naponta beadtak, írtak egy-egy nyílt levelet, petíciót, felszólítást amelyben Orbán azonnali, jobb esetben harminc napon belüli lemondását követelték.

Ezeknek a nyílt leveleknek vannak olyan jellemvonásai, amelyek visszatérő elemként folyamatosan felsejlenek a baloldal balladai homályában.

Egyik ilyen toposz a demokrácia helyreállítása, az emberek és állatok jogainak biztosítása, a fák és növények védelme. De ezek a baloldali, független értelmiségiek olyan egyedi és kreatív ügyekben is indítottak már el petíciót vagy nyíltlevél-cunamit, mint a sajtószabadság helyreállítása, a jogállam, a fékek és ellensúlyok rendszerének a visszaállítása.

Egy dolgot nem árt tisztázni, ezek a címszavak, a politológusoktól kölcsönzött szakszavak csak lózungok. Az ilyen gyerekes bohózatba hajló nyílt levelezgetéseknek egyetlen célja van:

Orbán megbuktatása mindenáron. Mert itt csak akkor van demokrácia, ha a kommunisták építik azt, és csak akkor van sajtószabadság, ha kádárista cenzorok vagy a ’70-es években az Aczél-iskolában és a Konrád-féle óvodában felnövekvő éttermiség azt mondja.
A 888 nagy munkára szánta el magát. A jövő nemzedékének okulásaként kísérletet teszünk a baloldali éttermiség lelkivilágának feltárására.

Kvantitatív (brüsszeli magyar nyelvjárás, aki nem érti, az ne csüggedjen) módszerrel megvizsgáltuk, hogy az Orbán-kormány beiktatása óta eddig hányszor akarták megbuktatni a Fideszt. Komoly, Nyugatról importált, megbízható módszerek segítségével azt is megállapítjuk, hogy eddig összesen hányszor bukott meg a 2010-ben beiktatott Orbán-kormány.

(...)

Az aláírók névsora rendszerint ismétlődő, sőt legtöbb esetben megegyező. Magyarán ez annyit tesz, hogy ugyanazok állnak ki a ligeti vándortücskökért, mint a liberális demokráciáért. Ugyanaz a 25 régen emeszpé, most pedig Soros Gyuri bácsi fizetési listáján lévő független, szakmailag nagyon magas minőséget képviselő szociológus, gendertudós, filozófus, hírtévés műsorvezető. Természetesen mindig akad egy-két hasznos idióta, de velük kegyeleti okokból most inkább nem foglalkozunk.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/124489